Top 10 nyári parfümöm 2017

Ejha, most döbbentem rá, hogy bizony elmaradt nyár közepén a Nyári Top 10 (katt a szövegre a többi top 10 parfümért)…talán nincs minden veszve, hiszen a héten kezdődik majd az indiánnyár és aki kedvet kap 1-1 nyári kedvencemhez, az még simán tudja használni az idén szeptemberben. Szóval mint mindig, ez a Top 10 egy szubjektív lista azokról a parfümökről, amelyeket 2017 nyarán előszeretettel használtam, így lesznek benne tényleg új illatok, de régiek is. Én szeretem évszakokra bontani a parfümjeimet, és nyáron a könnyed virágos és/vagy citrusos illatokat használom legszívesebben. Nem mondom, hogy nem nyúlok időnként egy-egy nehézbombázóhoz, de általános tapasztalat, hogy rajtam ilyenkor egyáltalán nem működnek. Lássuk:

Carner Barcelona Sweet William

Az úgy volt, hogy betértem a kedvenc parfümériámba, és épp akkor érkeztek meg a legújabb Carner illatok, én pedig kipróbáltam őket, és a Sweet Williamnél villámcsapásként hasított belém, hogy ezt akarom viselni nyáron. Meg is vettem, és imádom! Itt olvashatsz róla – katt a szövegre!

Dolce & Gabbana Light Blue Eau Intense

Sosem voltam “Light Blue” – lány (a családban édesanyám az, haha), de az új Eau Intense-ről egész nyáron nem tudtam leszállni. Nagyon tetszik, szó szerint élveztem viselni. Itt olvashatsz róla – katt a szövegre!

Estée Lauder Bronze Goddess Eau Fraiche és Eau Parfum

Oké, tudom, már unjátok, hogy ódákat zengek az EL Bronze Goddess-ről, de mit tehetnék, ha nyár, akkor nekem automatikusan kell! Idén jelent meg az Eau de Parfum változata, más, mint a testpermet, nálam nem taszította le a trónról ez utóbbit, de önmagában véve nagyon jó kis illat.

Betty Barclay Pure Pastel Lemon

Kis semmiség illat, árkategóriában verhetetlen (alig párezer forint), mégis az én nyári hétköznapjaimat igazán feldobta. Kis cuki, na! Itt olvashatsz róla – katt a szövegre!

Kenzo Le Monde Est Beau

Életem egyik illata, amelyet most újra kiadtak (vagy felnyitottak valami titkos raktárt, ahol elfekvőben volt kismillió darab…), én pedig imádtam elmerülni az illatában, és tobzódtam a múltidézésben, amelyet kiváltott belőlem. Szeder a köbön! A Notino.hu oldalon kapható, csapjatok le rá, amíg lehet!

Madonna Truth or Dare

Khmm, tipikusan nem nyári illat, de amikor esti programra készültem, vagy éppen csak szükségem volt egy bomba illatra, vagy a testápolóját használtam, vagy a parfümöt. Tubarózsa és gardénia túladagolás. Itt olvashatsz róla – katt a szövegre! Itthon nehezen beszerezhető, de a Notino.hu oldalon még van, melegen ajánlom az ajándékcsomagos változatot, abban van testápoló is, brutál intenzív illattal.

Escentric Molecules Molecule 2 

Ahogy nem jött be az agyonhájpolt molecule 1, úgy imádom  magamon a molecule 2-t, teljesen más hatást vált ki rajtam és belőlem, minimalista illat, de működik. Nem csak nyáron, de akkor is! Kincs.

Diptyque Eau Moheli

Még tavaly kaptam, de nem szerettem, nem is használtam, mert túl lineárisna, egyszerűnek tartottam. Aztán készültünk a nyaralásra, és a kezem ügyébe akadt. Magamra fújtam. Ó, atyám, valami egészen más élményt nyújtott, mint először. Tényleg egy egyszerű ylang-ylang központú illat, de nagyon szépen, harmonikusan kidolgozott. Hátránya, hogy túl bőr közeli, ez pedig nyáron éppen kapóra jön.

Prada Candy Gloss

Szeretem a Prada parfümöket, és a Candy sorozatot is. A Candy Gloss nem tett rám először nagy benyomást, viszont elkezdtem használni. És záporoztak a dicséretek és a kérdések, hogy milyen milyen parfümöt viselek. Amikor meg-megcsapott a saját illatom, mindig rácsodálkoztam, hogy ez én vagyok, szóval rájöttem, hogy szeretem. Így voltunk mi, a Prada Candy Gloss és én. 🙂 Itt olvashatsz róla bővebben – katt a szövegre!

Zoologist Perfumes Panda

Igaz, hogy csak egy alig néhány ml mintát használtam el belőle a nyáron, de minden cseppjét imádtam, és biztos, hogy be fogok szerezni belőle egy üveggel. Panda. Cuki minden formában. A Zoologist interpretációjában pedig egy istenien friss és aromás parfüm. Must have nálam. Itt olvashatsz róla – katt a szövegre!

 

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter