Eva by Eva Longoria – parfümkritika

Érdekes parfümkategóriának számítanak a celebillatok, azaz azok a parfümök, melyekhez híres/hírhedt/ismert emberek, sztárok vagy celebek a nevüket és az arcukat adták. Nyilván ezekhez a parfümökhöz a sztároknak csupán annyi közük van, hogy vagy egy jól kidolgozott koncepcióra bólintanak rá, jobb esetben pár konstruktív javaslattal a parfümöt valóban a saját ízlésük felé terelik, rosszabb esetben választanak 5 felkínált, már kész illat közül. Manapság egy valamit magára adó sztárnak illik parfümöt kiadni, nem is gondolnánk, hogy kiknek az “illatát” vásárolhatjuk már meg (itt olvashatsz pár példát).

Parfümös berkekben éppen ezért enyhe orrhuzigálással veszik tudomásul, ha egy újabb illat megjelenik, holott például a rangos FiFi Awards külön kategóriában díjazza ezeket az illatokat, azaz a szakma sem megy el elfordított fejjel a celebparfümök mellett.

Én nem szólok semmit, hiszen nálam jobban kevesen várják Madonna első parfümjét, pedig pontosan tudom, hogy egy mesterien megszervezett gépezet dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb terméket adják el Madonna neve mellett, nekem mégis kell belőle egy darab. Ez az egyik módja annak, hogy hasonlíthassunk kedvelt sztárjainkra… No, ez a celeb parfümök egyik nagy előnye, a másik pedig a viszonylag olcsó áruk – bár ha valaki utánaszámolt már annak, hogy egy 15 ml-s Naomi Campbell parfüm szinte drágábbra jön ki ml/ár szempontjából, mint mondjuk egy Moschino vagy Trussardi parfüm…:x

2010-ben jelent meg a Desperate Housewives, azaz a Született feleségek sztárjának, Eva Longoriának az első parfümje Eva by Eva Longoria néven (igen idegesítő és fantáziálatlan névválasztás…). Itthon is igen népszerű a sorozat, de külföldön, főleg az Egyesült Államokban Eva Longoria nagy és ismert sztárnak számít, így csak idő kérdése volt, hogy megjelenteti első önálló parfümjét.

Az Eva by Eva Longoria egy könnyed, játékos virágos-aldehides illat. Igaz, az aldehidek komolyságát, eleganciáját nem találjuk meg benne, viszont annál több frissességet és tengerparti feelinget! Egyértelműen a citrusok friss és zamatos nyitják a sort, majd rögtön egy szépen simuló, orrnak is kellemes zöldes jellegű illattá alakul, már-már vizes-aquás hatást elérve. Első gondolatom a lótusz volt, pedig nincs is az összetevők között, annál inkább a frézia és az ibolya krémes-édes akkordja, mely a citrusokkal együtt, és a lefojtott nerolival meglepően “napsugaras” illatot alkot. A fehér virágok az aldehid csipetnyi zöldes jellegébe burkolóznak, míg az alapokban lévő szokásos ámbra-pézsma-szantál trió a megszokott meleg-biztos hátteret biztosítja. Kifejezetten könnyed és bájos nyári illat.

Nagy katarzist nem okozott az illat, számomra olyan szempontból volt csalódás, hogy “Gabrielle Solis” latinos vérmérsékletű karakteréhez ne igen tudom kötni az illatot, Eva Longoriát pedig nem ismerem:)

Ha hasonlítani kellene valamilyen illathoz, akkor a Kenzo Le Monde Est Beau ugrana be, mások szerint pedig tiszta Moschino I Love Love.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Facebook
  • Twitter