Top 10 őszi parfüm 2015

Minden válogatás nehéz szülés is egyben, hiszen egy bizonyos fokú felelősséggel is jár: mit hagyjunk ki, mit tegyünk bele, kinek fog tetszeni, kinek pedig nem. Amikor eleve az évszakonkénti top 10-es lista ötlete megszületett, a lényeg az volt, hogy mi melyik illatokat viseljük legszívesebben az adott idpszakban, és ezeket “hozzuk nyilvánosságra” lista formájában. Így született meg már közel 4 éve a Top 10 parfüm, mely erősen szubjektív, mindenféle behatásoktól, benyomásoktól kicsit sem mentes lista az éppen aktuális kedvencekről. Fogadjátok szeretettel, és a lényeg: osszátok meg velünk a ti kedvenc őszi illataikat!

top 10 őszi parfüm 2015

Andrea toplistája

Guerlain Shalimar Souffle de Parfum

Nem olyan rég használom, talán 2 hete…ez elegendő volt ahhoz, hogy minden parfümöt félresöpörjön és felkerüljön a toplista élére. Elég annyi róla, hogy rajtamaradt az illatnyoma a sálamon és minden egyes alkalommal, amikor az előszobán keresztülhaladva megérzem, mindig rádöbbenek, mennyire jó illat. Mert annyira meseszép, mert annyira Guerlain és annyira elegáns. Bővebben hamarosan a blogon.

Signature Fragrances London Lola

Csak egy kis mintácskát használtam, de azt jó pár napig, mert elképesztően tartós, gazdag illat, elég szó szerint egy csepp belőle. Új niche parfümház, és máris felsőfokban beszélnek Lola nevű illatukról, amit nem csodálok, mert ennyire addiktív, orrot megbabonázó illatot rég éreztem. Bővebben itt lehet olvasni róluk.

Lush Karma

Lenyűgözött ez az illat az első pillanattól fogva és szerelmem azóta is töretlen. Igazi Lush aroma, verhetetlen illatkoncentrátummal és tartóssággal.

L’Occitane en Provence Jasmin Immortelle Neroli

Nemrég olvashattatok a L’Occitane limitált, ünnepi illatairól, közöttük a csodás Jasmin Immortelle Neroliról, mely szolid, visszafogott, de mégis érzéki, egyszóval igazi jolly joker a hűvösebb időkben.

Hermes L’Ambre des Merveilles

Állandó tagja az őszi kedvenceknek, rendkívül komfortos, puha és aromás illat. Bővebben itt!

Shay & Blue Salt Caramel

Igaz, nem csak ősszel érdemes elővenni, mégis azt gondolom, hogy a sós karamella fantasztikus illata kicsit hűvösebb időkben válik igazán ínycsiklandóvá.

Dolce & Gabbana D&G (vagy pour femme)

Dolce & Gabbana legelső női illata 1992-ből. Sikerült beszereznem! Maga a 90-es évek. Úgy élvezem viselni. Bővebben hamarosan.

Penhaligon’s Iris Prima

Előttem van a kép, amikor először kipróbáltam ezt az illatot, és milyen szépnek találtam már akkor is, aztán hosszas vágyakozás után végre enyém lett, és mikor máskor használnám a legtöbbet, mint most ősszel.

The Body Shop Honeymania és Satsuma (Méz és Mandarin)

Egyre jobban foglalkoztat a saját magam által kreált illat, a The Body Shop mono illataival remekül lehet rétegezni, játszadozni és saját illatot létrehozni. Most ősszel Polli kislányom segítségével fedeztem fel, milyen finom is a Méz és Mandarin egymáson, mivel pont ezeket fújta magára, amikor éppen felfedező napot tartott a parfümjeim között. Azóta én is így használom ezeket az illatokat. 🙂

Nishane Tuberoza

Atyaég, micsoda gyönyörű tubarózsa! Bársonyvirág (büdöske), gardénia, jázmin és sok-sok tubarózsa, annyira élénk, intenzív és nőies illat, szó szerint élmény viselni.

top 10 őszi parfüm2 2015

Szylwy toplistája

Idén ősszel is elkészítettük Nektek a top 10-es listát. Van benne minden, a designgertől  a niche parfümökig. Annyit ígérhetek, hogy igazi őszi csemege mind.

Nem múlhat el ősz Ferragamo illat nélkül. Én az idei őszre az F for Fascinating Night-ot választottam. Nem mondanám kifejezetten alkalminak, legyen ez most az ősz egyik illata. A rózsa és rózsaszín bors markáns megjelenése pacsulis naranccsal és ámbrával egy nagyon magabiztos, erőteljes illatot képvisel.

Az Eau de Lacoste-t mindenképp azok keresség, akik ősszel is valami könnyedebbre vágynak, de valami extratartós finomságot keresnek. Én nagyon szeretem ezt a narancsos, ananászos, jázminos illatot. Ősziességét a leszáradás után megmutatkozó peru balzsam, vanília, szantálfa és vetiver adja. Telitalálat őszre!

Lancome jól ismert Tresor-jának most az L’eau de toilette válozatát vettem elő. Olyannyira fajsúlyos, hogy még ősszal is csak az edt-t használom belőle. Telt, balzsamos-bársonyos illata a borongós, esős időbe egy kis melegséget visz. Őszibarack, szantálfa, jázmin, heliotrope, rózsa, tonkabab, vanília, tej és szerecsendió adják gazdag, telt illatát.

A Shiseido újdonsága az Ever Bloom épp jókor jelent meg, hisz ez az illat ami tavaszt visz az őszbe. Nagyon virágos, nagyon rószsás, jázminos, gardéniás, narancsvirágos, lótuszos. Tehát a lényeg a virágokról szól, viszont olyan adag került bele mindezekből, hogy melegebb időben már túl sok lenne. Nagyon tartós, nőies, karakteres és határozott. Az őszi vidámság illata.

Etat Libre d’Orange Bendelirious édes, előkelő luxus illat, melyet a benne lévő pezsgő koronáz meg. Édes jegyek és cseresznye pikáns játéka a púderes írisszel és ibolyalevéllel és krémesen melengető tonkabab érzéki bőrös jegyekkel és egy kis vetiverrel tökéletes lehet egy világváros elegáns, nagyszabású partyjára. Fényűzés a köbön.

Byredo Bal D’Afrique-ja csodaszép, eufórikus illat. Kedvenc Byredo-m az ősi kontinens természetközeliségét fejezi ki. Nekem valamiért az őszi színek, falevelek jutnak róla eszembe, talán a cédrus és vetiver fássága miatt. Ciklámen, narancsvirág, feketeribizli, citrom és ibolya képezik a fő vonalat, egy kis pézsmás, ámbrás utóhatással. Harmonikus, megnyugtató, örömet és szeretetet sugárzó illat. Azt hiszem a hajparfümöt, kézkrémet és testkrémet is beszerzem belőle, annyira megszerettem. (lelőhely: Madison Parfüméria)

Boadicea the Victorius Torc Oud nevű illata csodás őszi, orientális-virágos illat. Gazdag összetevői a Közel-Kelet színességét, fűszereit idézik. És hát minden az oud köré épül, hisz itt Ő a főszereplő. Málna, alma, bors és sáfrány, rózsa, jázmin, írsz és pacsuli….mintha nem is érnének véget az isteni összetevők. A bőrös jegyek, cédrus, pézsma és vanília pedig nem csak őszivé, de kifejezetten alkalmivá is varázsolják. (lelőhely: Madison Parfüméria)

Histoires de Parfums 1969 Parfum de Revolte illata egy igazi fűszeres csemege. Őszibarack, kardamom és fehér virágok fantasztikus és izgalmas őszi illattá érnek össze. Nekem kifejezetten tetszik a leszáradáskor előbukkanó kakaó, mexikói csokoládé és pacsuli. (lelőhely: Neroli)

James Heeley nálam még mindig kedvenc. Őszre pedig jöhet a Phoenicia. Füstös, balzsamos, oudos illata abszolút unisex. Vetiver, oud, mazsola és datolya birssel, szantálfával és tömjénnel egy keleties jellegű, színesedő őszi leveleket idéző őszt juttatnak eszünkbe. (lelőhely: Neroli)

Carner Barcelon Cuirs illatával zárnám a sort. A sáfrányra, pacsulira, oudra, ibolyára és tonkababra épülő illat egyszerre édesen fás és a bőrös jegyeknek köszönhetően a pézsmával és labdanummal együtt a bőrös illatok egyik legszebbike. A végén még megszeretem a bőrös illatokat? (lelőhely: Neroli)

 

 

 

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter