Nina Ricci – a nő, aki nem használt parfümöt!

Amíg Coco Chanel szerint annak a nőnek nincs jövője, aki nem használ parfümöt, addig a parfümvilág egyik tekintélyes nagyasszonya nem szerette magán az illatszereket. Furcsa, igaz? Mindenesetre izgalmas divat . és parfümház a Nina Ricci, ahol szó szerint a vérvonal jelenti a minőséget arra, hogy valami igazán kreatívat és újat kapunk ha Ricciről van szó (dédunokája, Romano Ricci a nagy sikerű, kult parfümház a Juliette Has a Gun alapítója).

nina ricci fotója

Maria Adélaïde Nielli, azaz Nina Ricci egész élete a csillogásról és divatról szólt. Már igen korán divattervezőként dolgozott a Raffin-háznál, míg fiával, Roberttel karöltve megalapították saját divatházukat Nina Ricci néven. Ruhái elegáns és hihetetlenül nőies vonalat képviselik, illatai is a romantika jegyében születtek. A ruhatervezés mellett Nina felismerte, hogy a parfümgyártással biztosíthatja pozícióját a divatvilágban. A Ricci-ház parfümjeiért fia, Robert volt a felelős, míg maga Nina nem is használt parfümöt. Ez különös attól az asszonytól, aki a világ öt legjobb parfümjének egyikét alkotta. Parfümjeinek egyediségét az is emeli, hogy Lalique, a legnevesebb üvegtervező csak a Ricci háznak tervezett üvegeket.

nina ricci parfümök

A Ricci parfümház legismertebb parfümje, a L’Air du Temps (Az idők szava) 1948-as megjelenése óta mit sem kopott népszerűségéből és időtállóságából. Nem véletlenül került be a világ 5 legjobb parfümje közé. Az illatban csak természetes alapanyagokat használtak fel, minden egyes jegy szikrázóan elkülönül egymástól. A L’Air du Temps célja, hogy felfigyeljenek a viselőjére, ahol csak megfordul. A frissebb L’Air du Temps eau de toilette változat mellett megjelent még a Couture változat is, melyet az eredeti illat megjelenésének 60. évfordulója alkalmából alkottak.

 A Deci Dela után 2001-ben, az új évezredet ünnepelve kiadták a Premier Jour-t, mely már az új Nina Ricci vonalat követte. Melegen ölelő, mint egy pihe-puha pulóver, köszönhető az orientális-vaníliás jegyeknek. Nem a csábítás az elsődleges feladata a Premier Journak, hanem a meghitt, romantikus pillanatok megfűszerezése cseppnyi melegséggel.

Játékos, harapnivaló és boldogsággal telt: egy szóval így lehet jellemezni a Les Belles Cherry Fantasy-t. A Les Belles sorozat egyes darabjai egy-egy illatjegy köré épültek, a Cherry Fantasy szíve a cseresznye és a cseresznyevirág, melyet gyümölcsök özöne vesz körbe, ettől élettel telt és imádni valóan gyümölcsös az illat.

Szerelem Párizsban. Minden romantikus nő álma, hogy a szerelemmel telt párizsi levegő és az andalító Szajna-parti séték után az Eiffel-torony tetején megkérjék a kezét. Ha a Love in Paris nem is garantál lánykérést, a párizsi szerelem illatát mindenképp viselője köré varászolja. Elbűvölő illatjegyekből épül fel: a nőies rózsa és bazsarózsa mellett izgató fűszerek és déligyümölcsök gazdagítják az illatot.

nina ricci parfümök 2

2006-ban az egész világot elvarázsolta egy kis mesebeli alma, a Nina, melynek népszerűsége napról napra nő, köszönhető az azóta több Nina változat megjelenésének is. Tökéletesen felépített reklámkampányt követően az illat is egy varázslatos illatfelhőbe von: Hófehérke almafája mellett bazsarózsa, friss citrom és édesen bájos praliné a hétköznapokat tündérmesévé varázsolja. Love by Nina a tavaszi hercegnők illata, a romantikus cseresznyevirággal és zöldalmával. Divatrajongóknak a Nina Precious Edition kiadás ajánlott, melynek apró leveleit számtalan Swarovski kristály díszít.

Ricci Ricci 2009-ben érkezett meg. Nőies, játékos, nagyvilági és érzéki. Igen gazdag illat, mely napjaink nagyvárosi nőinek sokoldalúsága előtt tiszteleg. Az illat szíve nőies jegyekben tobzódik, a fejjegyben fanyar bergamott és rebarbara pikáns felhangot ad, a pacsuli pedig biztosítja az illat viselőjét, hogy minden fej felé fog fordulni.

Legújabb alkotásuk a L’Extase a nők erotikus fantáziáját testesíti meg: elbűvölő rózsa, érzéki ámbra és és balzsamosan puha pézsma, mind az erotika, az érzékiség szinonimái ebben az illatban. Vigyázat, nem kislányoknak való! 😉

Andrea

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter