Arckezelés a Queen’s Court Beauty szalonban

Szerintem a magyar lányok, asszonyok 80%-a csak és kizárólag akkor keresik fel kozmetikusukat, ha arctisztítást, magyar nevén “nyomkodást” szeretnének. Azt is félévente, évente, szerencsésebb (szebb bőrű) asszonytársaink még ritkábban. Pedig egy jó kozmetikában, ahol minőségi krémekkel, modern eszközökkel és eljárásokkal dolgozik a kozmetikus, egyáltalán nem az arctisztításon van a hangsúly. Ennek ellenére nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy egy rosszul karbantartott bőr bizony nem tudja magába fogadni teljes mértékben a jótékony kezelések alatt bedolgozott hatóanyagokat vagy éppen az eredmény nem olyan látványos.

Bevallom, ezidáig én is ebbe a 80%-ba tartoztam. És azt is addig odáztam, amíg csak lehetett, mert azért valljuk be, egy alapos arctisztítás a kozmetikusnál nem éppen csupa móka és kacagás, bizony, ha az ember lányának pattanásos, mitesszerekre hajlamos, tág pórusú a bőre, akkor van mit kinyomkodni, megtisztítani. Nem mellékes persze, hogy mitől pattanásos egy felnőtt nő arca, jelen esetben nálam hormonális és örökletes is egyben, valamint sokat ronthatunk a helyzeten, ha nem a bőrünknek megfelelő készítményeket, krémeket használjuk. Mint én is. Ezért kértem Búzás Mónika kozmetikus segítségét, aki a Queen’s Court Beauty szalonban a legmodernebb eljárásokon alapuló kezeléseket nyújtja.

Queen’s Court Beauty Lounge és a welcome pezsgő <3

A Queen’s Beauty kozmetikában két luxusmárka kezelései közül is lehet választani: a Biologique Recherche és a Maria Galland kezelések között bár találhatunk tisztító kezeléseket, amelyek a hatóanyagok révén állítják helyre a problémás bőrt, mégis a klasszikus “nyomkodás” egyiknek sem sajátja. Ennek ellenére természetesen lehet kérni, de a cél az, hogy a minőségi krémekkel, pakolásokkal és szérumokkal olyan szinten tudjuk tartani a bőrt, hogy ne legyen szükség célzott tisztításra. Én éppen ebbe fogtam bele Mónikával.

A hangulatos kozmetikába lépve kibújhatunk ruhánkból és egy kényelmes frottír ruhában felfekszünk a kozmetikai ágyra, meleg puha takaróba burkolózva, halk, megnyugtató zene szól, minden adott az ellazulásra. Mónika feltérképezi a bőrünk állapotát, alaposan kikérdez a bőrápolási rutinunkról. Persze, itt azonnal kiderül, hogy hol is ronthatjuk el a bőrünket. Mindig is csodálkoztam azon, hogy bár pattanásokra hajlamos a bőröm, tágak a pórusaim, és zsírosodik a bőröm, mégis vízhiányos és húzódik. Abszolút bizonytalan voltam abban, hogy milyen krém a legmegfelelőbb számomra, sőt még egy arclemosó mellett sem tudtam letenni a voksomat. Mónika már sorolta is, hogy milyen napi rutint kell bevezetnem ahhoz, hogy ne termelődjenek újra és újra a pattanások, mitesszerek, és így megelőzhessük azt, hogy ki keljen nyomkodni őket. Tudni kell, hogy mint minden kezelésnél, az arctisztításnál sem csak állig tart a tudomány, hiszen a nyak és a dekoltázs is ugyanúgy ki van téve az időjárás viszontagságainak és igényli a plusz törődést.

Mónika alaposan megtisztította a bőrömet, lemosta a szennyeződéseket, szemfestéket. Miután tiszta lett a bőr és készen állt a kezelésre, gőzzel felpuhította, amely kitágította, megnyitotta a pórusokat, így könnyebben lehet kitisztítani a bőrt. Nem vagyok mai csirke, jó párszor már tisztították az arcomat, de soha ilyen alapos munkát még nem végzett senki, nem győztem a tükörben csodálni, hogy szó szerint minden pórusom kitisztult, nyoma sem volt mitesszernek, pattanásnak, semminek! Mónikának finom de határozott keze van, nem az a kozmetikai székbe belepasszírozós fajta, de nem is túl finomkodó. Sajnos nálam elég sok mindent kellett kinyomkodni, így eltartott egy ideig. A tisztítás végeztével lefertőtlenítette az arcomat, majd jöhettek a kényeztető, tápláló krémek, szérumok, amelyek nem csak nyugtatták a bőrt, hanem segítették a gyulladást is lecsillapítani, a bőrt helyreállítani. Abszolút kedvencem a Biologique Recherche kiegyensúlyozó maszkja volt (Masque Vivant), amely az ikonikus P50 hámlasztó lotion után a másik best seller a márkánál. Végül a végső hatóanyagokat tartalmazó krémet és szérumot Mónika egy fél órás arcmasszázzsal dolgozta bele a bőrömbe, ez maga volt a mennyország! Mónika ellátott a bőrömnek megfelelő krémekkel – hiszen nála közvetlenül megrendelhetőek a Biologique Recherche és Maria Galland kencék –  és jó tanácsokkal látott el a viszontlátásig.

Nem feltétlenül kell ital a jó hangulathoz, de jól esett megadni a módját, na! 🙂

Pár nappal a kezelés után azt tudom mondani, hogy a bőröm puhább, szebb és élettel telibb, mint vala és ami a fő, tisztább és egységesebb. Hazaérve kidobáltam mindent, ami nem az én bőrömnek megfelelő, így alig várom, hogy a már jól karbantartott bőrömnek a későbbiekben egy kis plusz kényeztetést kérjek. Mert bár ezekkel a magas minőségű termékekkel rendkívül intenzív hatást lehet otthon is elérni, a szalonban Mónika segítségével egy-egy célzott kezeléssel és speciális masszázzsal nagyon jól fel lehet turbózni a bőrt. Itt beszámolót olvashattok egy kényeztető kezelésről.

Ha szeretnétek megismerkedni Mónikával és a Queen’s Court Beauty Lounge szalonnal, akkor látogassátok meg a honlapot, itt megtaláljátok részletesen a kezeléseket és azok árait, valamint kövessétek facebookon és Instagramon is a szalont friss információkért. Ha most szeretnétek egy kezelést kipróbálni, akkor ajándékba kaptok egy 6000 Ft értékű rádiófrekvenciás szemkörnyék kezelést.

Szerintem a legjobb ajándék, amit a Jézuska hozhat egy nőnek 🙂

 

 

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter