Tavaszi parfümök a zöld jegyében

Remélem nem kiabálom el, de szerintem havazás már nem várható a következő hónapokban, legközelebb decemberben örülnék a hónak, de akkor nagyon. Szóval idén télen konkrétan kétszer esett a hó, amit magam részéről nem bánok, de amióta kisgyerekem van, és dimbes-dombos környéken élünk, már jóval többször örülnék neki, mert szánkózni és hóembert építeni jó móka. Viszont baromira elegem volt már a szürke, hideg időből, ezért már március elején elővettem a tavaszi illataimat, illetve kifejezetten ilyeneket vásároltam, kicsit megidézve az éledő természetet, a zamatos illatokkal dús szellőt, és a melengető napsugarat. Ha tavasz, és ha parfüm, akkor ilyenkor kerülnek elő a törékeny virágillatok és a friss-zöldes aromájú parfümök, nem véletlenül. Valahogy az ember kívánja tél után a megújulást, a könnyedséget és a lezserséget, ezek az illatok pedig kifejezetten ezeket az érzeteket nyújtják. Szóval március óta nálam tavasz van parfümtéren, és kifejezetten kívánom a zöld “besorolású” illatokat, mindent, ami “füves és leveles”. Összegyűjtöttem pár parfümöt, amelyek legendásan jó “zöld” illatok.

tavasz

By Kilian Imperial Tea

A pusztán teán és jázminon alapuló illat csodásan emeli ki mindkét összetevő zöldes jellegét, engem egyértelműen Ázsia világára emlékezet, nem hiába jelent meg az Asian Tales sorozat neve alatt.

Comme des Garcons Amazingreen

Ahh, az egyik kedvenc zöld illatom. Olyan kerek, olyan zamatos, mintha az esőerdőben lennék. Vizes-zöld-virágos.

fű

Demeter Fragrance Grass

Ez kérem, maga a fű illata. Ennyi, nem kell több így tavasszal. 🙂

Elizabeth Arden Green Tea

Kihagyhatatlan a felsorolásból, hiszen minden tavasszal örök slágerillat, a zöld tea illata citrusos, aromás köntösben.

Fueguia 1833 Cactus Azul

Kevesen tudják, hogy anno szenvedélyesen gyűjtöttem a kaktuszokat, ma már a gyűjtemény darabjai a családban vannak elszórva, hiszen nem éppen kisgyerek-kompatibilisek, de ettől függetlenül odavagyok értük. A Cactus Azul a kaktusz aromáját próbálja feleleveníteni cédrusos, mentás körítéssel. Nagyon egyedi darab!

Kaktusz
Kaktusz

Guerlain Herba Fresca

Igen, igazi klasszikus illat is helyet kapott: a Herba Fresca ma már nehezen beszerezhető, de ha valaki egy igazán frissítő, élénkítő zöld illatot szeretne, mindenképpen hajtson fel üveggel.

Hugo Boss Hugo for men

1995-től aki nem használt el minimum egy üveg Hugo-t, az nem ember. 🙂 Mindenkinek kötelező darab volt 16 éves kortól felfelé. Aromás, finoman fűszerezett zöld almás illat tele zöld jegyekkel.

Kiehl’s Aromatic Blends Fig Leaf & Sage

Nem vagyok fügerajongó, de ezt a gyengéd fügés-zsályás illatot élvezettel viselném tavasszal, frissít és élénkít. Bővebben itt!

Füge
Füge

Lili Bermuda Calypso

Igazi tengeri istennő illat, nagyon egzotikus, nagyon pezsgő. Uniszex illat, amelyet a Bermuda-szigeteki pezsgés, ritmus ihletett. Itt olvashattatok róla bővebben. 

L’Erbolario Hedera

Borostyán, zöld pisztácia és grapefruit levél – tökéletes trió egy üde, élénk zöld parfümhöz.

Nasomatto Hindu Grass

Az Őrült Orr egyik ikonikus illata, melyet az egyetemes béke és szeretet ihletett. Pacsuli, fű, zöld jegyek és dohány. Csupa izgalmas jegy és egy összetéveszthetetlen illat.

Tea
Tea

Nishane Wulong Cha

A tavalyi év egyik nagy felfedezése volt számomra az isztambuli Nichane parfümmárka, az egyik kedvencem pedig tőlük a Wulong Cha, amit tavasszal-nyáron élvezet a leginkább viselni. Finoman fűszerezett, rendkívül gazdag, aromás illat, amelynek központjában a tea áll, és a citrusok, gyümölcsök és fűszerek kiemelik gyengéd aromáját. Isteni!

Olfactive Studio Panorama

Ejj, szerelembe estem a Panorama-ba! Maga az életre kelt természet. Ennyi. Kell.

The Different Company Tokyo Bloom

Bár Tokióról a cseresznyevirágzás jut eszünkbe, kevesen tudják, hogy Japánban a törékeny, tiszta, friss illatoknak van kultusza. A Tokyo Bloom zöld elemekre épült, mint a pitypang, bazsalikom és galbanum.

Aerin Lauder Waterlily Sun

Odavagyok meg vissza Aerin Lauder kollekciójáért (itt már olvashattatok róla), a Waterlily Sun a pézsmás-vizes-zöld akkordokkal ér el rendkívül komfortos, frissítő hatást.

Ann Gerard Ciel d’Opale

Ann Gerard illatait élvezet viselni, imádom, ahogy az egyes összetevők, akkordok játszadoznak a bőrömön, fellángolva, elhalkulva. A Ciel d’Opale az egyik kedvelt tavaszi illat, amit ilyenkor szívesen viselek, nyugtató, relaxáló hatása mellett rendkívül nőiesnek érzem magam.

Borostyán
Borostyán

Balenciaga Florabotanica

Kötelező mindenkinek egyszer kipróbálni a tavaszt üvegbe zárva – mert ez a Florabotanica. Kult parfüm, nem véletlenül. Itt olvashattál róla.

Bond No.9 Central Park

Ha egyszer nagyon gazdag leszek – értsd: nyerek a lottón, vagy elvesz egy milliárdos, akkor megveszem az összes Bond No.9 parfümöt, beleértve a Central Park-ot is, amely az, aminek nevezi magát: a Central Park illata.

Byredo Green

Ahhoz nem kell lottót nyerni, hogy megvásároljam a Byredo illatokat, szépen lassan összejön a kollekció, tavaszra egy másik kedvencem mellett (Inflorescense és La Tulip) a Green az abszolút befutó: petitgrain finoman púderes, virágos köntösben.

Chanel No.19

A Klasszikus. Van élet a “Sanelöt” után is, sőt! A No.19 az egyik legsikkesebb, legkifonultabb zöld illat, egyenesen a 70-es évekből. A fás alapokra ültetett virágok rendkívül gazdag atmoszférája, kisugárzása csak a valóban arra megérett nőket és orrokat ejti rabul.

Diptyque Eau de Lierre

Borostyánközpontú illat fás alapokkal és a már megszokott Diptyque letisztultsággal.

Menta
Menta

Donna Karan Pure DKNY Verbena

Donna Karan illataitól valahogy elfordultam az utóbbi időben (lehet, hogy besokalltam a Be Delicious-tól), de a Pure DKNY igazi hiánypótló kis sorozat, amelyet kevesen ismernek. Pedig érdemes kipróbálni a 4 darabból álló sorozatot, melynek lényege az éteri, tiszta, üde illatélmény.

Gucci Envy

Tavasz a nagyvárosban. A Gucci ház egyik ikonikus illata, érdemes beszerezni, ha még rábukkantok valahol.

Kenzo Parfum d’Ete

Gyöngyvirágos-zöld illat puha-meleg alapokkal és élénk virágokkal, mindez együtt eredményez egy furmányos kis Kenzo illatot, amely egyszerre üde, bájos és “kenzós”.

L’Artisan Parfumeur Fleur de Liane

Nem leszek népszerű, ha elárulom, hogy kissé kiábrándultam a L’Artisan parfümházból, rájöttem, hogy a hétköznapokon nem tudom mindegyik illatukat viselni, mert túl művésziek…haha, micsoda kifogás, de ez van. A Fleur de Liane-t egy panamai utazás ihletett, a dzsungel, a buja növényzet és a sok-sok tengervíz. Könnyed, zöld, “beach-illat”.

Penhaligon’s Bluebell

Bár az üvege kék, a nevében is szerepel a kék szó (magyarul harangvirág), mégis a zöld illatok toplistájának örökös tagja. Érdekesen olvad egybe a krémes virágos tónus egy nagy adag aromás fűszerrel és éterien tiszta zöld akkorddal. Sokak szerint furcsa illat, nem mindenki kedveli, de kétség kívül a zöld illatok közül kitűnik.

Robert Piguet Futur

Ajj, de nagyon szép zöld illat, egyenesen az 1960-as évekből. Sokan hasonlítják a Chanel No.19-hez, valóban egy régimódi, ciprusos-virágos-zöld illat, amelyet viselni tudni kell (ma).

trópus

Pierre Balmain Vent Vert

A “zöld parfümök” anyja, 1947ből, amikor a Balmain még nem a Kardashian lányok márkája volt, hanem a kifinomultságot, eleganciát testesítette meg a maga francia módján. A Vent Vert hozta divatba a metsző, friss, zöld illatú parfümöket, természetesen azóta újraalkották a formulát, de egy kis múltidézésre még így is benevezhetünk, ha kipróbáljuk.

Roger & Gallet Shiso

Sokáig nem is hallottam a shiso (fűszer)növény nevét, amely Japánban közkedvelt, pedig több parfüm alapanyaga is, mint például a Roger & Gallet Shiso illatáé. A bergamottal, naranccsal és bazsarózsával körített Shiso igazi felüdülést nyújtó illat.

Toni Gard Mint

Ritka, mint a fehér holló, a kifejezetten mentás női parfüm. A Douglas parfümériákban kapható Toni Gard Mint kifejezetten tavaszra készült illata a természet elemeit ragadja meg, nagyon közvetlen, natúr illat, élvezet tavasszal viselni.

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter