Shiseido Ever Bloom – parfümkritika

Világszerte 2015 októberében debütált az új Shiseido illat, az Ever Bloom, mely tökéletesen illeszkedik a japán luxus beauty márka kínálatába. Az az igazság, ezidáig nem sokat tudtam a márka történetéről, de készülvén erre a cikkre, beleástam magam a Shiseido történetébe és minden mozaik a helyére került, most már tudom, hogy miért ilyen kiváló minőségűek termékeik, és mit jelent maga a Shiseido filozófia, minőség.

Shiseido_Ever Bloom_Gruppe

Az 1800-as évek végén alapított japán Shisedio kezdetben (és ma is még Japánban) az első nyugati stílusú patikaként kezdte meg működését, melyben a hagyományra és az innovációra egyszerre fektettek hangsúlyt. A Shiseido élen jár az újításokban: elsőként mutatta meg a japán nőknek a bőrszínű púdert, már 1897-ben bemutatták az Eudermine bőrápoló családot, mely máig is kapható, és 1988-ban elsőként jelentkeztek 24 órás öregedésgátló bőrápolóval. Számos, azóta klasszikussá, és ikonná váló illattal jelentkeztek: csak annyit mondok: Zen. 2007 óta megőrül a világ ezért a művészien megkomponált friss, de mégis érzéki pacsuliért, többek között én is. Azóta minden új Shiseido illat debütálását várom, gyakorlatilag majd mindet meg is vettem, de ezek a Zen változatai voltak, a teljesen új illatra majd 10 évet kellett várnunk az Ever Bloom képében. Megérte várni rá!

Shiseido Ever Bloom parfüm

Először is felmerül a kérdés – bennem is -, hogy egy virágos illatot miért éppen a téli szezonban vezetnek be, hiszen ez inkább a tavaszi, nyári szezon slágere lehet. Tudni kell, hogy a Shiseido japán márka, ahol a könnyed, légies, púderesebb, virágosabb illatok népszerűek. Másrészt, ahogy a parfüm neve is utal rá, a virág örök, és a virágos illatok mindig is a nőiesség, kecsesség megtestesítői lesznek. Az Ever Bloom története igen megkapó: az alapító Shinzo Fukuhara fia 1940-ben egy törékeny kaméliát fotózott le, és ez a csodás fekete-fehér fotó adott ihletet ahhoz, hogy az egyetemes nőiesség, a Kelet és a Nyugat kontrasztját magába foglaló illatot alkossanak. Az illat kreálásához Aurelein Guichard-ot kérték fel, aki a nagy múltra tekintő Givaudan parfümcég alapítójának fia, nevéhez számos sikerillat kapcsolható.

fukuhara kamélia fotó

A parfümőr célja az volt, hogy egy olyan nőies és légies illatot kreáljon, melyben egyszerre van jelen az erő és a kecsesség. Mindezt úgy próbálta elérni, hogy szakítva a hagyományos értelemben vett piramis jellegű parfümszerkezettől (fej, szív, alap jegyek), két lineáris, egymásba fonódó akkord csendül fel az illatban, mely ezt a kettősséget testesíti meg. A különleges, levédetett fehér pézsma jegye köré vont hinoki fa ciprusos, citrusos tónusa élénk és klasszikus egyszerre, melyhez a lótusz vizes-áttetsző jellege felel a légiességért. A virágos akkordok pedig gyakorlatilag a púderes, finoman krémes nőies kicsengésért felelnek, a jázmin és a gardénia jellegzetesen gazdag aromája szépen belesimul a többi virágos jegy közé, az én orromnak kifejezetten harmonikus összhatást érve így el, csodás auraként lebegve körülöttem.

2015-10-14 14.56.47

Calvin Klein Beauty, Guerlain Idylle, Elie Saab Le Parfum virágos vonalába illeszkedik az új Shiseido Ever Bloom, megidézve a klasszikus virágos parfümök eleganciáját, időtállóságát, örök nőiességét. Mert a virágos illat örök, jöhet bármilyen divathullám, új összetevő, egy szépen megkomponált virágos illat mindig tuti befutó lesz azok számára, akik a kifinomultság és elegancia mellett teszik le voksukat.

Az Ever Bloom parfüm mellé tusfürdőt, testápolót, feszesítő krémet és testkrémet is vásárolhatunk, ez utóbbi megér minden fillért, istenien illatosít és hidratál, gyakorlatilag krémparfüm töménységű. Igazi Shiseido minőség, szívből ajánlom!

Andrea



4 thoughts on “Shiseido Ever Bloom – parfümkritika”

  • Névnapomra választottam,együtt vásároltuk meg a párommal.Nagyon finom,mosolygós illat,szerintem egyáltalán nem komoly,rengeteget megszaglásztunk,mire kiválasztottuk.Nem zavaróan erős,inkább tartós, mégis 2 nap múlva is kellemesen érződik az illata!Nekünk telitalálat,az biztos!

  • Pont a minap mondta egy ismerősöm, aki kipróbálta, hogy szerinte nagyon komoly, idősebbeknek való illat. De ami igaz, az igaz, a Shiseido kozmetikumai valóban kiválóak!

  • Nemrég próbáltam.. Sajnos nem jó a véleményem. Gyenge minden értelemben. Max 13-15 éves nyiladozó kislányoknak ajálanám, első illatnak. Szerintem ez a brand maradjon a dekorkozmetikumoknál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter