Mutasd be a parfümgardróbodat! – Bernadett

Újabb olvasónk osztotta meg velünk csodás parfümgyűjteményének történetét, Bernadett igazi gyűjtő, aki tudatosan alakítja a kollekcióját, melynek vezérszálait az illatemlékei szőtték.

Bernadett gyűjteménye
Bernadett gyűjteménye

Mióta tart parfümszenvedélyed és honnan jött?

Kiskorom óta lenyűgöznek a parfümök. Csillogó szemmel figyeltem, ahogy anyukám előveszi a parfümös üvegcsét a vitrinből, és ahogy körülölel az „Anyu-illat”. Édesapám magánóráiról mindig illatfelhő áradt ki, miután elment egy-egy tanítvány. Nem tudom, hogy honnan jött, szerintem mi parfümmániások egyszerűen így születtünk.

Melyek a legkorábbi illatemlékeid?

Biztosan vannak korábbi emlékem is, de amire most határozottan emlékszem, az általános iskolában az illatos radír…

Emlékszel még az első parfümödre?

Szerintem a korosztályomnak ismerősek lehetnek, és szép emlékeket idézhetnek a 80-as, 90-es évek Limara és Impulse sláger illatai, de ezek nem tartoznak a szigorú értelemben vett parfüm kategóriába. Az első igazi parfümjeim: Priscilla Presley – Indian Summer, Gabriella Sabatini – Gabriela, Rochas – Byzance illatai. Természetesen ezek az akkori kornak megfelelően intenzíven fűszeresek és virágos kreációk voltak, amolyan szárnypróbálgatások, ma már nem biztos, hogy viselni tudnám őket.

Bernadett gyűjteménye
Bernadett gyűjteménye

A gyűjteményed hány darabot számlál? Mutasd be őket nekünk! 🙂

Az alap kollekcióm most 22 darabból áll, ebben persze vannak „emlék-illatok” is, amiket már nem használok aktívan, és ezen felül vannak olyanok is, amiket cserélek, adok-veszek. Az egész gyűjteményből sok kedvencem van, minden évszakban más és más. A mostani aktuális favoritom a legutóbbi szerzeményem Chanel – Chance eau Fraiche. Bár friss illat, mégis a cédrus fás-fűszeressége miatt még télen is viselhető illat. Roppant tartós, univerzális darab, irodai munkához ugyanúgy hordható, mint egy esti buliban.

Van-e olyan parfümöd, amelyhez különös emlék, élmény kötődik?

Mindegyik meglévő és régen használt parfümömhöz kötnek emlékek, élmények. Az illatok segítenek emlékezni azokra a már ki nem mondott dolgokra, amiket a múltban átéltünk, amiket a hétköznapok elfeledtettek velünk, és amiket jó mélyre eltemettünk magunkban. Szentimentális vagyok, nemcsak emberekhez, alkalmakhoz, hanem eseményekhez, helyekhez is kötök illatokat. Számomra például külön illata van Disneyland-nek, egy rég látott musical-nek, vagy például egy mozifilmnek is.. Erről jut eszembe, 15 éves koromban láttam egy filmet, ami nagyon nagy hatással volt rám. Ott a moziban éreztem egy illatot, ami még illett is a film hangulatához, atmoszférájához, egyszerűen lenyűgözött. Elhatároztam, hogy bár ha tűt a szénakazalban is, de megkeresem mi az. Nem tudom hogy sikerült, vagy az illat találhatott rám, de felfedeztem hosszas keresgélés után egy balatoni árusnál. Kiderült, hogy egy férfi dezodor, amit sokan használtak abban az időben. Csak hogy néha beleszippanthassak egyszerűen muszáj volt megvennem. 🙂

Vásároltál már hirtelen felindulásból parfümöt, vagy rendeltél ismeretlenül? Ha igen, mi lett a sorsa ezeknek a parfümöknek? 

Sosem vásárolok hirtelen felindulásból. Talán azért sem, mert tudom, hogy annak pár használat után mindig eladás, továbbadás a vége. Viszont látatlanba rendeltem már, csak az illatjegyeket ismerve, és sikerült pár későbbi kedvenchez jutnom így, de ez nagyon ritka. Annyira egyedi minden ember bőre, hogy látatlanba, vagy mert máson tetszik sose vásároljunk illatot. Ha először tetszik is magamon egy parfüm, másnap is tesztelem akár az üzletben vagy illatminta segítségével, mert előfordult már, hogy ami tegnap tetszett, aznap már nagyon nem, vagy éppen a páromat nem nyűgözi le annyira. Szerintem mindenkinél előfordult már, hogy azért volt kénytelen letenni egy illatról, mert a párja, vagy családja nem tudta elviselni rajta. Az „összhang” és a „harmónia” a legfontosabb szavak, ha parfümről van szó, és ehhez elengedhetetlen a környezetünk tetszésének elnyerése.

Bernadett gyűjteménye
Bernadett gyűjteménye

Milyen gyakran teszel magadra parfümöt? Mesélj egy kicsit a parfümhasználati szokásaidról!

Minden nap használom a parfümjeimet, épp milyen hangulatom van reggel. Sajnos hamar megunnám, ha évekig ugyanazt az egyet kellene felfújnom. Korábban évszakokra bontottam a parfümjeim, de amikor épp nyár volt mindig az őszi illatok hiányoztak, úgyhogy már csak nappali és alkalmi illatokra bontom, így több a választási lehetőség is. Az örök kíváncsiság hajt a legjobb és még jobb illatok felé, de a mostani darabjaimat bármikor újravásárolnám, ha elfogynának.

Melyek a kedvenceid? 

Lolita Lempicka – Lolita Lempicka, sokáig a „signature” illatom volt, sajnos annyit használtam, hogy mára inkább csak a csodálatos üvegcséből szagolgatom. Meseszerű parfüm, minden benne van ami egy elegáns, édes, krémes illatban benne kell legyen.

Christian Dior – Midnight Poison, egy igazi fűszeres-fás boszorkányos illat méregüvegben. Ezt viselve kaptam eddig a legtöbb bókot, szóval valamit nagyon tud.

Chloé – Chloé edp, lenyűgöz a szappanos tisztasága, a rózsa illat tökéletessége.

Victoria’s Secret – Bombshell, egy igazi energiabomba, szerintem igazi férfi mágnes.

Clean – Fresh Laundry – a tisztaságillat új perspektívája. A van is rajtunk parfüm, és mégsincs effektusa. Otthoni hétvégék fontos kelléke, amikor bekuckózva csak a frissen mosott pamut ruha illatába szeretnénk beburkolózni.

Mit szól a családod, barátaid, környezeted a parfümszenvedélyedhez? 

Már megszokták… 🙂 Ha a szüleim Bécsben járnak, mindig egy új illattal kedveskednek nekem, de leginkább saját magam szoktam meglepni egy-egy új darabbal. A környezetemben gyakran tőlem kérnek tanácsot egy-egy parfüm vásárlása előtt, vagy épp az újdonságokra kíváncsiak. Sokan pedig jeles alkalmakkor természetesen mi mást kaphatnának tőlem ajándékba, mint parfümöt…

Hogyan választod ki a parfümjeidet, hogyan bukkansz rájuk? 

Aktívan olvasom a Parfümblog.hu-t természetesen, véleményeket olvasok Krémmánián és Fragrantica.com oldalakon. Egy-egy parfümtúrán pedig kis listával vadászom az újdonságokat a boltok polcain. Ez nálam már megszokott program, fontos rituálé.

Egyszer előfordult, hogy egy vadidegen hölgytől kérdeztem meg mit visel, de ha megérzek valakin egy illatot általában én szoktam felismerni, ilyenkor mindig megörülnek, ha eltalálom.

Hol szoktál parfümöt vásárolni? Volt már, hogy belefutottál hamis parfümbe? Mi a véleményed a parfümcseréről?

Nagyon ritkán vásárolok a klasszikus értelemben vett parfümériában vagy drogériában. Egy-egy új illat debütálásakor meglátogatom a plázákban lévő üzleteket, de csak illatgyűjtő körút céljából. Van pár bejáratott internetes webáruház akikben megbízom, mert még sosem kaptam tőlük hamis parfümöt, és mert általában egy nap alatt házhoz is szállítják a bolti ár töredékéért. Persze nagyon értékes és nagy kiszerelésű illatra inkább én is rászánom azt a plusz összeget, hiszen tudvalevő a nagy értékű, 100 ml-es nagy kiszerésű üvegeket hamisítják leginkább. Hamis parfümökkel egyébként még nem találkoztam, a fontos szempontokat mindig ellenőrzöm, ha hozzám kerül egy új darab.

Bernadett gyűjteménye
Bernadett gyűjteménye

Vannak olyan parfümök, amelyeket kifejezetten nem szeretsz, kerülöd, nem bírod elviselni az illatát?

Zólyomi Zsolt parfümőr szerint nincs rossz illat, vagy parfüm, hiszen mint ahogy a szépség is, az illatok szeretete is szubjektív dolog. Persze nekem is vannak kifejezett anti-kedvencek, amik nem állnak jól rajtam és messze elkerülöm őket. Ilyenek számomra sajnos a niche illatok. Sokszor próbálkoztam velük, de mégsem nekem valók. Túl összetettek, túl tömények az én orromnak, nem illenek a személyiségemhez. Persze az is lehet, hogy a korral majd ez is változni fog.

Mi a parfümvágyad, mi lesz a következő darab, amit beszerzel?

Újabb illatok után kutatni megszállottság, szenvedély nálam hiába érzem azt, hogy megtaláltam a most hozzám illő darabokat. Az utóbbi időben vissza-vissza tekintek a 15-20 évvel ezelőtti kedvenceimhez. Tizenéves koromban elhasználtam egy üveggel az ikonikus Laura Biagiotti – Laurából, nagyon szép emlékek kötnek hozzá. Azután jött a cukorkás, sziruposan édes parfüm korszakom, majd mostanában ismét visszatértem a frissebb, lágyabb virágos illatokhoz. A minap ismét megszagoltam egy parfümériában Laurát, ekkor jöttem rá mennyire hiányzott. Bárhol felismerhető, egyedi illat, a frézia nagyon különlegessé teszi.

Ha évszakhoz kötném akkor egyértelműen tavasz, kora nyár, amolyan “szende bőrdzsekis”, “világoskék” illat. Nincs benne semmi karc, semmi harsányság, lágy és friss mégis elragadó, az üvege pedig hűen tükrözi ezt a finom bájt. Zólyomi Zsolt parfümőr több interjúban is említette, hogy benne van a valaha készült 5 legjobb parfümben, és ennél nagyobb biztosíték nincs is arra, hogy ismét jól választok majd.  Nagy klasszikus, a parfümkollekcióm következő (régi-új) darabja.

Sümegh Bernadett

Itt pedig Anna parfümgardróbjába leshettek be, megéri, ki ne hagyjátok!!!

Mi pedig továbbra is várjuk olvasóink jelentkezését, ha kedvet kaptak ahhoz, hogy meséljenek parfümkollekciójukról. Jelentkezni az info@parfumblog.hu címen lehet. Bárkit szívesen várunk!

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter