Guerlain Mon Guerlain – az illat II/III rész

2017 március elsején debütált a legújabb Guerlain illat, a Mon Guerlain. Itt olvashatjátok a cikksorozat első részét, melyben a koncepciót ismerhetitek meg bővebben. A parfümház legújabb pillérjének szánt illat nem kisebb sztárt kapott arcául, mint a csodás Angelina Jolie-t, aki aktívan kivette a részét a kampányból. Viszont érdekes módon az illat kiválasztásában nem sok szerepe volt. Nem titok, ha leírom, mert köztudott, a Mon Guerlain egy már jól letesztelt Guerlain illat alapjaira épül, és ez nem más, mint a kizárólag Guerlain butikokban kapható Mon Exclusif volt (azért a múlt idő, mert már érthető módon ilyen formában nem kapható).

angelina-jolie-guerlain-mon-guerlain parfümblog

 

Nem kisebb feladatra vállalkozott a Guerlain, minthogy a jelen legújabb bestseller parfümjét megalkossa. Dollármilliós produkció ez, már csak maga a kampány, Angelina “bére”, az illat leteszteltetése nem kis pénzbe kerül, és majd úgy 1-2 év után látszik az, hogy valóban sikeres parfüm lesz-e belőle, azaz szeretik-e, vásárolják-e az emberek. Naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy egy ilyen költséges debütálás csak úgy, mindenféle elővizsgálatok, trendfelmérések nélkül szakadna bele a nagyvilágba, túl sokba kerül ez ahhoz, hogy a Guerlain megkockáztasson egy bukást. Éppen ezért olyan illattal kellett előállni, amely bár követi napjaink illattrendjét, mégis kissé más, valami pluszt tud nyújtani, amivel nem csak egy felejthető, “egynek jó” tucatillat lesz a parfümériák polcain. Reflektálva a Lancome La Vie est Belle népszerűségére (aki nem mellesleg az Angel-ből csipegetett ihletet itt-ott, de mint tudjuk, minden édes gourmand parfüm Angel klón, ennyi:) megalkotta a Mon Exclusif illatot, amelyben minden benne volt, ami mai, modern, divatos és az is, amitől egy parfüm olyan “gerlenessé” válik (a híres Guerlinade, itt olvashatsz róla), hogy csukott szemmel is meg tudjuk mondani, ez bizony Guerlain, vagy legalábbis nyomokban tartalmazza.

Mon Guerlain összetevők: jázmin, vanília, levendula, szantálfa
Mon Guerlain összetevők: jázmin, vanília, levendula, szantálfa

A kulcsszó az édes…ez kell most a népnek, így a Mon Exclusif is a karamellás-vaníliás-tonkás édes akkordokkal játszott, vajjal (!), nap (!) akkorddal és sok-sok virágos-fás jeggyel. Az illat népszerűsége adta magát ahhoz, hogy ő legyen az új Guerlain pillér, ikon, persze kissé átformálva. Számtalan illatpróbán átment az új illat (több ezer ember próbálja ki ilyenkor vakpórba szerűen az illatot, mellette a legnagyobb riválisokkal), kifejezetten szerették a tesztelők, így szabad út volt a kampányhoz. Kissé kiábrándító az a tudat, hogy maga Angelina Jolie saját elmondása szerint (egy régi interjúban említve) a földes, fanyarkás illatokat, parfümöket szereti, az édeset nem…:x Végül is ez nem von le az illat értékéből semmit, nézzük is, hogy mivel állunk szemben:)

Sajnos ekkora üveggel nem rendelkezem :)
Sajnos ekkora üveggel nem rendelkezem, csak egy szolid 50 ml-s mérettel 🙂

Gyakorlatilag Thierry Wasser mindent beletett, amitől ikonikus egy Guerlain parfüm. Elsősorban a vaníliát, amely kihagyhatatlan ha Guerlain-ről van szó. Ez a fajta tahiti vanília érdekes kis darab: elsőre édesebb, kacérabb, mint hagyományos társai, viszont a leszáradása szerintem porosabb, füstösebb (érdekes ellentmondás). A tonkabab kifejezetten mandulás jelleget ölt, a vaníliával együtt karamelles akkordot alkotva (vagy ha úgy tetszik, pirított vaníliás cukor), mindig is tudtam, hogy imádom a tonkababot, de ebben a parfümben különösen szép a bőrömön. Persze, egy ilyen szupersztár női parfümbe kell egy nagy adag érzékiség is, ezért jelen van a sambac jázmin, látszólag törékeny, de brutális erővel rendelkezik. Itt szépen hozzágömbölyödik az amúgy is krémes tonka-vanília kombóhoz. Az írisz fenségessége, tisztasága tökéletes ellenpontja ennek az akkordnak, de a levendula éppen ezért tud szépen beilleszkedni ebbe a krémes puhaságba: olyan szépen csillogó, friss, tiszta jegyként csendül fel, hogy öröm szagolni. Bár a levendula látszólag egy törékeny, tiszta illat, nagy töménységben letaglózó tud lenni, ereje van, karaktere, amelyet nem minden parfüm képes visszaadni. Éppen ezért gyakran inkább férfi parfümök alapanyaga (vagy uniszexé), mert nagy adagban, vagy túladagolva nagyon erőteljes, mindent elnyomó tud lenni. A Mon Guerlainben szépen ellenpontozza az édes és virágos jegyeket. A szantálfa hozza azt a magabiztos, puha alapot, amely ehhez a kompozícióhoz illik, nem is tudnék mást elképzelni.

Bár sokan ítéletet mondanak az illat felett, hogy La Vie est Belle után lohol, hogy nem eredeti alkotás, nem érdemes ezeken rágódni, csak hagyni kell magunkat a Mon Guerlain által meggyőzni, próbáljátok ki, és hordjátok minimum 2-3 napon keresztül (egy kis minta kitart addig), és nézzétek meg, hogyan vagytok egymással, milyen hatással van rátok, és hogy mennyi bókot gyűjtötök be vele. Mert engem úton-útfélen megállítanak, hogy mi ez az isteni púderes illat, és én is nagyon élvezem, hogy úgy hordhatok édes illatot, hogy közben nem kell tininek képzelnem magam. Rajtam a tonka-levendula intenzív, enyhén karamellás felhanggal. Szeretem, kedvenc lett!

mon guerlain parfümblog 2

Összetevők: carla levendula, bergamot, sambac jázmin, szantálfa, tahiti vanília, tonkabab, írisz

Sillage: 4 – Guerlain tudja, hogy szeretjük, ha van ereje a parfümnek

Tartósság: 4 – és azt is tudja, hogy szeretjük, ha egész nap érezhető a parfümünk

Szexifaktor: 4 – Imádják a pasik ezt a jellegű, púderesen édes illatot

Elegancia: 4 – kifinomult, franciásan sikkes, köszönhetően a levendulának, ahogyan beépül az illatba

Korosztály: kortalan, annak ellenére, hogy édes karakter. Mivel van benne egy nagy adag hűvös elegancia is (levendula) igazán jól működik érettebb nőkön is.

Árkategória/árérték: Nem olcsó, de kiváló minőség, középkategóriába sorolnám az árát

Imádom/tetszik/nem tetszik: – Mivel hetek óta használom, már tudom, hogy szeretem, sőt kifejezetten rajongok érte, rajtam a tonka-levendula dominánsabb, és ez tetszik!

A következő posztban a kampányt vesézem ki bővebben!

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter