A Madison újdonságai karácsonyra: EIGHT & BOB

A karácsonyi előtti rohanásban érdemes egy picit lassítanunk, megállnunk és élvezni a pillanatot. Nekem ez a Madison parfümériában sikerült, ahol nem csak kikapcsolódni tudtam teljesen, hanem megismerhettem a legújabb parfümjeiket. Mert megint érkeztek újdonságok, méghozzá nem is akármilyenek.

eight5

Van egy parfümház, melynek ugyan csak 3 illata van, mégis nekem nagy kedvencem, ez pedig az EIGHT & BOB. Első illatuk, mely szimplán csak az EIGHT & BOB névre hallgat már régóta kapható a Madison Parfüméria, de most végre megérkezett a 2 másik illatuk, melyeket már nagyon régóta vártam. Természetesen itt is minden parfümnek története van.

0244

Kezdeném is a nagy kedvencemmel, a Cap d?Antibes-bel. Ez a parfüm az egyik kedvenc városomról, Antibes-ról kapta a nevét, ezért is olyan kedves számomra, hiszen életem legszebb emlékeit idézi fel. Ám nem csak az én számomra, hanem a cég megalapítója Albert Fouquet számára is magát a mennyországot jelenti ez a csodás kis dél-francia város. Albert a francia elit egyik tagja volt, és nálam jóval szerencsésebb, hiszem tavasztól nyár végéig a Francia Riviérán üdült. Ám nem csak az elegancia és luxus, ami ezt a helyet jellemzi, hanem egy végtelen nyugalom, az az érzés, hogy ?megérkeztem, haza értem, és soha többé nem akarok erről a helyről elmenni?. Talán ő is pont azt a függőséget érezte a hely iránt, amit én. A csodálatos kéklő öblökből kihajózó vitorlások, a tenger végtelensége, szabadsága, a sós levegőbe vegyülő mediterrán növények illata, mely egy semmihez sem fogható érzéssel ajándékozza meg az embert. A parfüm megalkotásához az ihletet a riviérai vitorlázások, az Eden Roc Hotel kertjének balzsamos illata és az exkluzív, csillogó partyk adták, amik itt teljesen mások, mint a Föld bármely részén. Ez a hely függővé tesz, és nem szabadulsz. Albert pont úgy vágyakozott ez után a hely után a hideg téli Párizsban, ahogy én visszavágyom életem minden percében. Behunyom a szemem és ismét ott vagyok Antibes öblében, a betűkből kirakott Nomád szobor belsejében ülve és merengve nézem a tengert. A háttérben pedig az Alpok még kicsit havas csúcsai. Életemnek az a pillanata volt, amiről azt kívántam bárcsak örökké tartana. Ott megáll az idő és megszűnik az ember körül minden. Ezt az érzést pedig hamisítatlanul adja vissza a Cap d?Antibes. Ez a legszebb férfiparfüm, amit valaha gyártottak, bár szerintem hölgyek is megpróbálkozhatnak vele, én például bármikor szívesen magamra fújom. Nyírfa, ibolyalevél és menta tárják fel előttünk a Cote d?Azur egyik legszebb helyét. A zöld jegyek, tölgymoha és a fahéj egy csipetnyi fűszerességgel ajándékozzák meg az üde zöld nyarat idéző illatot. Az alapillatban a cédrus, vanília és tömjén olyan fantasztikusan lett adagolva, hogy az egész illatból maximális harmónia árad. Bárcsak most azonnal oda költözhetnék?

index

A másik újdonság pedig az Egypt. Albert Fouquet megtartva ígéretét, meglátogatta Egyiptomban gyerekkori barátját, Ahmedet. Egyúttal régi álma vált valóra, ugyanis nagyon vonzódott az egyiptomi kultúrához. Albert számára ez nem csak a piramisok és az egyiptomi kultúra megismerését jelentette, hanem ellátogathatott a parfümök hazájába, hogy kikísérletezhessen egy olyan esszenciát, melyhez hasonlót több ezer évvel ezelőtt használtak. Valamit, ami ízig-vérig ókori egyiptomi, melyeket a fáraók és Kleopátra is használtak. Az egyiptomi utazásra a koronát a jó barát, Ahmed kertjében tett látogatás tette fel, hiszen ott számos olyan virágra lelt Albert, melyeket addig nem ismert. Ezek a hatások ihlették őt a csodálatos Egypt parfüm megalkotásában, mely tényleg fantasztikusra sikeredett. Az Egypt egy olyan orientális illat lett, melyben nagy adag frissesség és aromás-virágosság is megjelenik. Üde, optimizmussal teli, benne Egyiptom minden rejtélyével és misztikusságával. A levendula, moha és citrom frissen induló belépője után szerecsendió és kardamom visznek el minket a fűszerekben gazdag keleti világba. Az alapillatban a bőrös jegyek, szantálfa és pacsuli illata olyanok, mintha egy piramis belsejében járnánk. Az üveg is stílusosan követi az egyiptomi vonalat, a felirat egy kis bőr négyzetre került, egyszerűen zseniális és persze nagyon letisztult.

Ezeket az illatokat mindenképp érdemes kipróbálni, olyan élménnyel ajándékozzák meg az embert, melyre kevés parfüm képes.

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter