Top 10 tavaszi illat 2018

Hah, a tavasz az úgy ahogy volt, 2018-ban elmaradt, helyette volt elhúzódó tél, majd rögtön nyár. Ennek ellenére én már alig vártam, hogy a rengeteg tavaszi újdonságot használhassam, magasról tettem rá, hogy épp 30 fokban vagy -10 fokban hordtam-e. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb tavaszi illat valamikor  január-február környékén jelent meg, amikor az embernek ingere sincs lágy, tavaszi szellőket idéző illatokat használni. Valamilyen rejtélyes oknál fogva az idei tavaszom a rózsa illataival telt, élvezetes volt a rózsa ennyiféle arcát felfedezni. Na, de elég a jajgatásból, sok izgalmas illatot teszteltem az elmúlt időszakban, volt közöttük számos, ami egyáltalán nem tetszett, és volt, amitől elszakadni sem tudok. Mint minden évszakos toplistánál, most is szerepelni fognak olyan illatok, amelyek egyáltalán nem újak, hanem ilyenkor tavasszal szeretem őket használni. Csak olyan illatok szerepelnek benne, amelyeket hordtam huzamosabb ideig, tehát minták most nem játszanak (akkor soha véget nem érő listák születnének).

1. L’Occitane Fleurs de Cerisier Eau Fraiche

Ha van a tavasznak szimbóluma, akkor az a cseresznyefa virágzása, és annak illata. Ha parfümben kellene ezt interpretálni, akkor azt hiszem, hogy messzemenően az egyik legjobb darab a L’Occitane cseresznyevirágos parfümje. Ez a parfüm már önmagában kedvenc tavasszal, na de az évről évre megjelenő limitált kiadásai…pazar darabok! Az idei Fleurs de Cerisier Eau Fraiche pedig egyenesen mennyei a maga tiszta, friss-zöld illatával. Sajnos már elkapkodták, de a testápolójára még le tudtok csapni. Itt olvashatsz róla!

2. Guerlain Mon Guerlain Florale

Az utóbbi évek legnépszerűbb parfümje lett a Guerlain Mon Guerlain, kíváncsian vártam a folytatást. Idén tavasszal jelentkeztek a virágos Florale változattal, ezt is épp ugyanúgy szeretem viselni, mint a sima Mon Guerlaint. Itt olvashatsz róla!

3. Mancera Roses Greedy

Most tudom, hogy jönni fognak a kövek, de a Montale és Mancera parfümházak (mondhatni egy a kettő egyébként) darabjai teljesen hidegen hagynak. Teljesen kifáraszt az, hogy egy évben minimum 10 illattal állnak elő, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy ezek közül hány alapul eredeti ötleten, és nem a rózsán-oudon-fás jegyeken rugózik. Unom, na. Pár éve vettem meg a Roses Greedy-t, mert valahogy ez az illat megfogott mindezek ellenére. Van, amikor nem használom majd egy évig, és van, amikor rákattanok. Hát idén nyáron rákattantam. Édes rózsás és egyben friss illat.

4. Nina Ricci L’Extase Caresse de Roses

Nina Ricci legjobb dobása a L’Extase az utóbbi években, s nálam nem lehet tavasz Caresse vagy Rose Extase nélkül. Idén ezt választottam. Pézsmás, friss és érzéki rózsa. Itt lecsaphattok rá, itt pedig olvashatsz róla

5. Carner Barcelona Sweet William

Istenem, de imádom viselni. S a legszebb oldalát akkor mutatja, amikor még nincs az az izzasztó meleg, de már javában tombol a langymeleg tavasz. Édeskés szegfű, fűszerekkel. Itt olvashatsz róla!

6. L’Artisan Mure et Musc

Számomra is felfoghatatlan vonzalom köt a feketeszederhez (cassis), minden formájában imádom az illatát. Régi kedvencem a L’Artisantól az ikonikus Mure et Musc illatuk. Fanyar, tiszta, friss és olyan gömbölyűen zöld. Az utolsó cseppeket használtam el most. Itt beszerezheted!

7. Gucci Guilty Absolute pour Femme

Baromira nem tipikus tavaszi illat, én mégis most ismerkedtem meg vele, és totálisan magába szippantott. Komolyan mondom, olyan, mintha a Narciso Rodriguez For Her sorozat része lenne. Iszonyúan izzó, eleven és szenvedélyes rózsaillat bitang tartóssággal (na végre!).

8. Byredo La Tulipe

Nincs tavasz tulipán és Byredo La Tulipe nélkül. Kult illat a javából, én csak tavasszal viselem.

9. Robert Piguet Calypso

Illat modern nimfáknak. Élénk rózsa, poros bőr, meleg tónusok, csodaszép, unikális illat.

10. Estée Lauder Bronze Goddess Eau de Parfum

Mivel tavasz helyett inkább a nyár köszöntött be, sokszor nyúltam az imádott nyári illatom (Bronze Goddess Eau Fraiche) parfümösített változatához, aminek egyébként semmi köze a közkedvelt testpermethez. Jó kis vibráló virágos illat kókusszal, frangipánival és vaníliával.

Ti mit használtatok előszeretettel idén tavasszal?



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter