L’Occitane Fleurs de Cerisier Eau Fraiche

Az idei tavasz már biztos, hogy mesésen indul, hiszen megjelent a “szokásos” limitált tavaszi L’Occitane illat, amely mindig a tavasz hírnöke nálam. Idén is a nagy sikerű cseresznyevirágos illat új változatát próbálhatjuk ki, amely Fleurs de Cerisier Eau Fraiche (ejtsd flőr dö szörizié o fres :D) néven kapható, és nem összekeverendő a tavalyi Fleurs de Cerisier Eau Legere-rel, amely a tavalyi év különleges cseresznyevirágos illata volt. Már csak azért sem, mert a két illat, sőt az anyaillat is teljesen eltérő illatúak. Tapsikolok örömömben, mert az idei “cseresznyevirág” nagyon eltalált illat, én napok óta Fleurs de Cerisier Eau Fraiche lázban égek.

Azt ugye nem kell mondanom, hogy már a kollekció látványa is igen guszta, ez a lágy, pasztell zöld és rózsaszín árnyalat nem csak stílszerű, hanem hűen is tükrözi az illat lényegét! A sorozat ugye a cseresznyevirág különböző interpretációit mutatja be, így egyértelmű, hogy nagy adagokban cseresznyevirágot tartalmaz. Viszont az Eau Fraiche (friss víz, ha úgy tetszik, maga az elnevezés inkább egyfajta töménységet jelöl, általában friss, kevésbé édes verziót takar) azt a fajta virágos illatot jeleníti meg, amikor az édes cseresznyevirág illatába belevegyül maga a fa illata is, az éppen kipattanó zöld levélkék, a cseresznyefa körül éledő természet, a harmattól még vizes fű, a vadvirágok nyers-zöld illata. Nem tudom jobban leírni, olyan, mint a kora tavasz, ahogy éled a természet. És amiért rendkívül a szívembe talált: a hatalmas tiszta-szappanos rózsás akkord. Egyszerűen csodás, ahogy az illat szépen elsimul a bőrön és negyed óra múlva ez a rendkívül romantikus, bájos és tiszta-friss virágos akkord elkezd kibontakozni. A ropogós, friss ruha jut eszembe róla. Tiszta, üde, friss és emellett intenzív is, rajtam eau de toilette töménysége ellenére jó pár óráig kitart. Luberon-i cseresznyevirágos víz, és kevés kis cseresznye szépen simul össze a bazsarózsával, s kerekíti a zöld jegyeket (hogy ne legyen éles, túl szúrós). Nőies kikacsintásért a jázmin a felelős, nem hangsúlyos, de kell az egyensúly miatt. És nagyon jót tesz a virágos akkordoknak az elegáns fás alap, cédrus, szantálfa és egy kis pézsma.

Maga az illat pontosan olyan, amilyennek sejteni engedi a csomagolás, a színek és a minták. Finoman lavírozik finoman gyümölcsös-virágos és a friss-nyers zöld jegyek között. Valóban frissít, de abszolút nőies, kifinomult módon teszi azt. Tiszta, üde illata tökéletesen eleveníti meg a tavaszt, szinte látom magam előtt, ahogy a lágy, tavaszi szellő belekap a kendőmbe, körülöttem virágba borultak a fák, a nap süt, és én egy parkon keresztül sétálok, minden élénk és élettel teli, s a levegő is az éledő természet édes leheletétől súlyos. Én tusfürdőjével és testápolójával használom, mindkettő nagyon intenzív illatú, s a parfümmel együtt használva határozott illatfelhő leng körül. Nagyon bejön!

Összetevők: cseresznyevirág, citrusos jegyek, zöld jegyek, napraforgó, cseresznye, jázmin bazsarózsa, szantál, cédrus, fehér pézsma

Sillage: 3/4 –  edt töménység, ehhez képest kissé erősebb

Tartósság: 3/4 – tusfürdővel és testápolóval megtámogatva jó fél napig kitart. De például a doboz, amibe érkezett, még most is illatozik

Szexifaktor: 3/4 – romantikus, bájos illat, nem mondanám, hogy csábító kategória

Elegancia: 4 – nem csábító kifejezetten, viszont annál inkább kifinomultabb, elegánsabb, de egyben lezser is

Korosztály: gyakorlatilag bárkinek szívből ajánlom, aki szereti a friss, üde, mosószer-szappan illatú parfümöket, aki olyan frissítő parfümöt keres, amely nem merül ki a citrusos-vizes jegyekben, hanem sikkesen nőies is. Ez az!

Árkategória/árérték: 50 ml 12.500 Ft, limitált kiadás, nem lesz már sokáig, szóval most csapjatok le rá, és ha van rá mód, akkor szerezzétek be a testápolóját, tusfürdőjét is! Nálam nagy kedvenc lett!

Már kapható a L’Occitane üzleteiben és a webáruházban is!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter