Top 10 őszi parfüm 2017

Már nem is számolom, hányadik őszi Top 10 válogatás ez az idei, a blog történetének mindig legnépszerűbb posztjai és az én kedvenceim is, mert egyrészt imádok listázni, másrészt meg ha a kedvenceimről kell beszélni, az mindig könnyen megy. Mint mindig, most is muszáj megjegyeznem, hogy nem feltétlenül friss, idei őszi újdonságok közül mazsoláztam, ebbe a listába mindig olyan parfümök kerülnek, amelyeket ebben a szezonban (évszakban) leginkább szeretek viselni. 2017 ősze meglehetősen furcsán robban be…szó szerint berobbant, mert épp, hogy kiléptünk a forró augusztusból, máris vehettük elő a vastag kabátokat, mert két hétig megállás nélkül esett, fújt a szél és borongós volt az idő. Most, így október közepén jobb a helyzet, süt a nap, nem esik, de azért reggel már hűvös van, és 20 fok fölé nem kúszik a hőmérséklet. Ideális idő parfümök szempontjából. Nincs annyira meleg, hogy leizzadd, és nincs annyira hideg, hogy a száraz bőrödről leperegjen. Ilyenkor már kívánom a testesebb, karakteresebb illatokat, és el is csomagolom a citrusos friss nyári parfümjeimet. Jöhetnek a fűszerek, a gazdag és komplex virágbombák és a szikár-száraz fás darabok. No meg a csajoskodó kis édes semmiségek.

L’Erbolario Lilla Lilla (Orgona)

Úgy beszippantott ez az illat, hogy azóta sem enged! Lenyűgöz komplexitása, gazdagsága, erős nőiessége. És a hatósugara (sillage), tartóssága kifogástalan! Itt olvashatsz róla.

Valentino Donna Acqua

Normális vagyok én, hogy egy alapjában tavaszra-nyárra tervezett parfümbe ősszel szeretek bele? Normális! Attól, hogy Acqua valami (ez csak egy név, haha), még jó lehet hűvösebb időben is. Mert amúgy a sima Donna is egy jó kis darab, na de a Donna Acqua! Friss mandulás-krémes fuvallat, tartóssága veri az anyaillatot. Nagyon élvezem viselni. Hamarosan bővebben olvashattok róla!

 

L’Occitane Arlesienne 2016

Az első Arlesienne is belopta magát a szívembe, sajnos limitált darab volt, és meg is szűnt, mígnem megjelent a következő kiadása, amely bár nagyon hasonló az alapillathoz, mégis kicsit más. Istenien finom mézes-púderes puhaságú illat, én beszereztem parfüm, tusfürdő, testápoló, szappan, kézkrém és szájfény formájában. Rá vagyok kattanva? Naná!

Guerlain La Petite Robe Noire Black Perfecto/Oud Essentiel

Húha, nem tudtam választani, ha már Guerlain, akkor idén ősszel a LPRN Black Perfecto és az Oud Essentiel az, amelyeket előszeretettel használok. No meg az all time favoritomat, az Ambre Eternelt, de ezt már unjátok, ezért nem került bele a toplistába. 😀
2 By Kilian Woman in Gold

Sajnos csak kis mintából fogyasztottam, így alig 2-3 alkalommal viselhettem, de ez éppen elég volt arra, hogy megállapítsam, ez az illat elképesztően csodálatos! Egyrészt az, hogy Klimt ihlette (visszaköszön a dobozán is), másrészt olyan szinten kifinomult és lágy, mint a folyékony arany. Imádtam viselni, és aki érzete rajtam, azt megdelejezte, szó szerint. Úgyhogy “kell” kategória!

BDK Parfums Paris Bouquet de Hongrie 

Az év felfedezése és az illata is egyben a magyar felmenőkkel is rendelkező Benedek David, a bdk Parfums ifjú alapítója. Valami csoda jött ki a kezei alól, a Bouquet de Hongrie pedig az év legjobb parfümje nálam! Itt olvashatsz róla a blogon bővebben.

Tom Ford Noir Pour Femme

Viszonylag későn fedeztem fel magamnak, de aztán annál nagyobb örömmel használom hűvösebb időben a dögös csajok univerzális illatát, a Noir-t. Ütős kis darab, és persze Tom Ford minőségben.

Une Nuit a Bali Suma Oriental

Az év másik nagy szerelme lett a Suma Oriental. Ha elolvasod a márkáról írt beszámolómat, kiderül, hogy miért.

Diptyque 34 Boulevard Saint German

Drága kedves Sándor parfümös barátomnál találkoztam vele, és az első szippantás annyira magával ragadott, hogy még a könnyem is kicsordult. Pasis illat egyébként, de az életben ennyire aranylóan komplex illatot nem próbáltam még.

Byredo Mojave Ghost

A Szent Grál. Agyalsz, amikor viseled, folyamatosan tuningolja az elméd, valami földöntúli illat, furcsa és komfortos egyszerre, brutálisan erős és tartós, nagyon szeretem. Itt olvashatsz róla.

+ 1 Penhaligon’s Iris Prima

Drága jó Iris Prima…hogy miért csak +1? Mert bár életem illata, mégis elkeserít az, hogy alig 1-2 óra múlva nyoma sincs a bőrömön, és ez annyira felbosszant, hogy inkább hanyagolom. De ha előveszem, akkor újra és újra szerelembe esek vele.

+ 2 Clive Christian C Green Floral

Irulok-pirulok, de ezidáig a Clive Christian parfümök nem érintettek meg, valahogy túl komolynak találtam őket. Na de az új Private Collection…egytől egyik nagyon izgalmas illatok, amelyeket egy élmény viselni, de első pillantásra (akarom mondani szaglásra) nagy kedvencem a C Green Floral lett. Nagyon mélyről nagyon kedves illatemlékeket hoz fel belőlem, egyszerre friss, intim, előkelő és nőies, finoman száraz és púderes.

 

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter