L’Occitane en Provence Fleurs de Cerisier Infusion Fruitée – parfümkritika

Nem tudom, miért, de ahogy beköszönt a tavasz, nekem azonnal virágba kell borulnom, lehetőleg valami könnyed cseresznyevirágos illatba. Kézenfekvő, hogy az évente megjelenő L’Occitane  cseresznyevirágos kollekcióit próbálom ki, amelyek eddig nem okoztak csalódást, abszolút hozták azt, amit elvárok tőlük. Az alap L’Occitane Fleur de Cerisier is jó darab, van is itthon mindig belőle tusfürdő és testápoló, de nagyon élvezem ezeket az évente megjelenő limitált darabokat. Életem egyik illata a 2018-ban megjelent Fleurs de Cerisier Eau Fraiche, amely valami istenien friss, zöld és egyben virágos illat volt, nagy sajnálatomra már nincs belőle egy csepp sem. Szintén szeretem a 2017-es  Fleurs de Cerisier Pastel Eau Legere illatát is, bár ez inkább egy az egyben cseresznyevirág illatú, friss mégis a vaníliától kissé testesebb.

A tavalyi és azelőtti kollekcióról egy az egyben lemaradtam, (mert sietni kell ám, ha be akarjuk szerezni), de idén már résen voltam, és épp volt valami kuponos nap és sikerült a teljes kínálatból 20%-kal olcsóbban beszerezni a parfümöt, testápolót és a tusfürdőt az új Fleurs de Cerisier Infusion Fruitée-ből. Az időjárás nem volt kegyes hozzám, mert egész áprilisban ősz volt, és nem igazábn volt kedvem tavaszi virágos illatot viselni, úgyhogy a parfümből alig-alig fogyott, ellenben a tusfürdőjéből és testápolójából már a felét sikerült elpancsolni…nem bírtam ki. 🙂

Nem olcsók a L’Occitane tusfürdők és testápolók, pláne nem a drogériás termékekhez képest, ugyanakkor én nagyon szeretem a minőségüket. A testápoló olyan jó állagú, hogy nem fogy azért olyan gyorsan, és a tusfürdőből sem fogyott volna annyi, ha a gyerekem nem arra jár rá, de hát szereti a jó illatokat a szentem, ez van! 🙂

Szóval mit is nyújt a Fleurs de Cerisier Infusion Fruitée? Az alap cseresznyevirágillatot, megspékelve sok-sok gyümölcsös jeggyel. Először is a fejjegy csupa citrusos akkordból áll: citrom, narancs és grapefuit. Kesernyés, friss nyitány. De szinte azonnal érezni a cseresznye édeskés, testesebb illatát. Hozzá tökéletesen passzolnak az elegánsabb fehér virágos jegyek, ettől nem lesz előkelőbb, csak éppen nem egy illanós gyümölcsös illat élményét nyújtja. Az alapjegyek nagyon szépek: az írisz és a pézsma púderességében végig lubickol a gyömölcsös tónus: vidám, nőies, karakteres illattá válik. Nagyon halványan emlékeztet a Nina vonalra.

Sajnos EDT verzió, tartóssága nagyon csekély, de tusfürdőjével, testápolójával együtt már ki lehet belőle hozni pár órás illatfelhőt.

Összetevők: citrom, keserű narancs, grapefruit, gardénia, jázmin, cseresznyevirág, cseresznye, írisz, pézsma, gyümölcsös jegyek

Sillage: 2/3 – ha megfürdesz benne, akkor azért van sillage

Tartósság: 2/3 – nem sok, fel kell turbózni tusfürdővel és testápolóval

Szexifaktor: 2/3 – hát ez pont nem az

Elegancia: 3/4 – kiváló office illat, lenge nyári ruhákhoz tudom elképzelni

Korosztály: Kortalan, bárki viselheti

Árkategória/árérték: 50 ml 15.000 ft körül volt

Imádom/tetszik/nem tetszik: – tetszik, de nem kedvenc



1 thought on “L’Occitane en Provence Fleurs de Cerisier Infusion Fruitée – parfümkritika”

  • Szia! =)
    Csodálatos amiket írtál, imádom!
    Csak egy cseppnyi kiegészítés az áráról: egészen pontosan akció nélkül 12.500 Ft =)) Bár már sajnos nem kapható sehol az országban, de nem is csoda, elkapkodták ezt a kis csodát gyorsan :))
    Pusza:
    Szofi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Facebook
  • Twitter