Hermés Caleche – parfümkritika

Aldehidek és ’60-as évek.

Azok a fránya aldehidek…vagy bejönnek vagy nem. Sajnos a Caleche esetében nem: annyira erősen földes-fás-ciprusos a körítés, ami már nekem túl sok.

Természetesen a helyén kell kezelni a Caleche-t: időtlen klasszikus. Szinte magam előtt látom a kikocsikázó, felső tízezer köreibe tartozó hölgyeket, nyakukban Hermés sállal, merészen flörtölve az urakkal. A Caleche-ről azt tartják, hogy nyugodt magabiztosságot sugároz, roppant elegáns, és az öntudatos nők használják előszeretettel. Valóban elegáns és stílusos, nem a mai orrnak megszokott illat, mely szinte eltompult az édes és gyümölcsös illatfelhőkben.

A Caleche-ből szinte kirobbannak az aldehidek, melyek bár lecsengenek negyed óra múlva, a helyette kibontakozó ciprus, írisz és fás jegyek kevésbé szelíd illattá állnak össze. Narancsvirág és neroli a megszokott erőteljes, krémes jegyet adja a kompozícióhoz, a rózsa a gardénia és jázmin mellett igen halovány. Amúgy sem a virágos jegyek hangsúlyosak. Szinte keresem a bőrt, mint összetevőt (ami nincs).

Összességében igen intim illat: ha hagyunk időt az illatjegyek összeérésének, akkor gyakorlatilag második bőrként illatozik, kissé nyersen és erőteljesen. Elcsépelt lenne azt mondani, hogy idősebb korosztály parfümje a Caleche, nagyon elegáns és komoly nőkön csodásan működhet, de semmiképpen nem ajánlanám fiatal, bohó fruskáknak:)