2019 parfümjei – összegzés

Minden évben szokás az év legjeit összesíteni, idén sem akartam kihagyni, de közel sem volt olyan aktív évem parfümügyileg, mint eddig (más területen ellenben nagyon is mozgalmas évet tudhatok a hátam mögött: szakvizsga, új munkakör, költözés, hogy csak a legnagyobbakat említsem). Az az igazság – de már jól tudjátok -, hogy mivel a blog nem full gázzal megy, így én sem tudom a legújabb újdonságokat kipróbálni, mert egyszerűen már eljárt az idő felettem a hazai forgalmazók szerint, valamint nem tudok Budapestre utazni rendezvényekre, bemutatókra a munkám és a családom miatt. Érdekes, ahogy ezt elengedtem, úgy szabadultam fel igazából, és csak akkor írtam, ha kedvem volt hozzá (no, meg időm, ami alig…). Szóval valójában ezért nem tudtam az újdonságokat tesztelni, és mint tudjátok, a közelemben sehol egy parfüméria, és ha nagy nehezen beszabadultam valahova, akkor is gyerekkel, aki nem igazán türelmes, és nem bírja, ha sokáig szaglászok a polcoknál. Nem is szaporítom a szót, abból főzök, ami van, íme az én 2019-es évem “illatügyileg”.

Először egy kis összesítés számok terén. A blogon 2019-ben 110.000 felhasználó fordult meg, az oldalletöltés pedig több, mint 284.000 volt. A felhasználók 88%-a Magyarországról böngészett rám, sokan voltak az USA-ból, Németországból és Romániából is, akik olvastak. A legtöbben (40%) Budapestről olvasnak, és még Debrecenben vagyok népszerű 🙂 Továbbra is a legnépszerűbb poszt a Top 10 legdögösebb női illat a pasik szerint volt, utána a 10 biztos jel, hogy hamis parfümöt vettél (na, ez rengeteg helyen jön vissza, szeretik “copy-zni”), a harmadik legnépszerűbb pedig a toplista aloldal volt.

A blog facebook oldala szépen, lassan növekszik, most jelenleg 6680 kedvelője van, az Instagramon pedig 2800. Úgy, hogy egy fillért nem költöttem követők vásárlása, nem hirdetem magam, és nem is szeretném, teljesen jó ez így. Abszolút reális a 6680 kedvelő a facebookon, ezt abból is látom, hogy sokszor lájkoltok, kommenteltek, szóval aktív az oldal. A blogoz tartozó facebook csoport sajnos erősen elhanyagolt állapotban van, erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetnem a jövőben.

Az év első nagy szerelme a Nishane Hundred Silent Ways volt. Azóta sem szűnt meg rajongásom, a legfontosabb pillanataimon ezt viselem. (katt a  parfümök nevére, ha szeretnél az illatról olvasni bővebben)

Nagyon szeretem az új Chanel Chance Eau Tendre Eau de Parfum változatát, tavasszal és nyáron az egyik legtöbbet használt illatom volt.

Az év egyik nagy felfedezése volt számomra a Goldfield & Banks ausztrál niche parfümház, a gyűjteményem egyik különleges darabja a Southern Bloom.

Nagyon szeretem a Guerlain Les Absolus d’Orient sorozatát, igazi luxusillatok, kimagasló minőségben. A Musc Noble viszont nem lett nagy szerelem. Az első illatélményeim nagyon kedvezőek voltak vele kapcsolatban, viszont néhány használat után a túladagolt pézsma rajtam szúnyogriasztó szaggá változott. Annyira kár érte.

Nagyon vágytam már a Guerlain Shalimar Souffle Intense-re, nagyon örültem, amikor végre meg tudtam rendelni, mert sajnos nálunk már nem kapható. Imádom a Shalimar Souffle-t, az Intense sem okozott csalódást, sőt. Valóban a Souffle intenzívebb változata. Nagyon ajánlom.

Nem 2019-es illat, én viszont ebben az évben vettem meg Malle Lipstick Rose parfümjét. Imádom ezt a dédanyáink budoárját idéző poros rózsaillatot. Kifinomult, rúzsillatú parfüm.

Szintén nem új megjelenésű illat, de én csak most ruháztam be rá, de nekem csalódás a Byredo Bal d’Afrique. Egyszerűen nem működik az én kémiámmal, semmi különleges puhaságot, krémességet nem érzek rajta. Azért őrizgetem, hátha valamikor mégiscsak összepasszolunk.

2019-es debütálású a Guerlain Mon Guerlain Bloom of Rose is, szerencsére kipróbálhattam. Edt töménységű, ennek megfelelően könnyed, viszont markánsan rózsaillatú.

Az ősz/tél egyik kedvence lett nálam az L’Erbolario Dalia. Valóban hajaz egy kicsit a Dior J’Adore-ra, nagyon élvezem ezt az üde, elegáns virágillatot. Testápolójával használom, maga a gyönyör.

Idén három Jo Malone parfümöt szereztem be, a rég vágyott Velvet Rose & Oud-ot, imádom viselni, és nagyon sokan megdicsérik rajtam. A Red Roses igazi, tiszta rózsaillat, gyakran használom a Lush Rose Jam tusfürdőjével. A Tuberose Angelica is klassz darab, mint tubarózsa imádó, nagyra értékelem a nyers tubarózsa illatát.

2019-es szerzeményem Miller Harris Poirier d’un Soir, egy csodás, melengetően száraz fás illat. Ritkán használom, magam sem értem, hogy miért.

Nagyon örültem, amikor megjelent a Lush ikonikus 29 High Street parfüm, amely maga a Lush üzletek illata üvegbe zárva. Nagyra értékelem az illatot, de még nem túl sokszor használtam, hangulat kell hozzá.

2019-es év nagy szerzeménye Tom Ford Violet Blonde parfümje. Már alig kapható, ezért örültem, hogy le tudtam csapni rá. Csodás bőrös-fás-ibolyás illat, melankolikus, úgyhogy szintén hangulatomtól függ, hogy mikor viselem. De jó, hogy van.

Amit megbántam, hogy megvettem: Tom Ford White Suede. Kb 10 éve a kívánságlistámon van, kult illat, imádom a bőrös jegyeket, nekem mégis túl pézsmás. Csalódás.

Ami nagyon nem jött át: Gucci Memoire d’une Odeur. Nálam a herbál totál nem befutó 😀 Igaz, nem tudtam viselni, hosszan kipróbálni, de az első benyomások nagyon nem tetszettek. Igazi love or hate illat, vagy imádod vagy utálod.

Végül jöjjenek azok az illatok, amelyeket kipróbáltam, és tetszettek: Byredo Eleventh Hour – tavalyi illat, de egész évben ácsingóztam rá, idén meg fogom venni. Nishane Ani – az idei év egyik nagy befutója, kell! Jean Paul Gaultier La Belle – fura flanker, de odáig vannak érte, és érzem, hogy én is szívesen használnám. By Kilian Rolling in Love – már az üvege is szerelem, meg By Kilian, meg kell, na. 🙂 Guerlain Mon Guerlain Intense – az év befutója, nagyon klassz darab, a legjobb a Mon Guerlain sorozatban. Zoologist Bee – alig jelent meg, máris tarol, mézes csodaként emlegetik, és mint ilyen, engem is érdekel. Orto Parisi Megamare – nem szeretem a vizes parfümöket, de mint minden Orto Parisi, ez is egy megfoghatatlanul izgalmas illatköltemény.

Kíváncsian várom, nektek “illatügyileg” hogy alakult a 2019-es év!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter