Muti, mit kaptál karácsonyra!

Véget ért a nagy karácsonyi őrület, és természetesen nem múlhatott el karácsony parfüm nélkül nálam sem. Az ünnepek alatt igazi ünnepi illatot viseltem, az utóbbi év kedvencét, a török Nishane márkától a Hundred Silent Ways illatot, amely pont visszaadta azt az intim, fennkölt hangulatot, amelyet a karácsony jelent. (mondjuk az idén is inkább rohanás volt, mint nagy meghittség…). Viszont két parfümöt is kaptam karácsonyra, amelyet nem bíztam a Jézuska ízlésére, és gondosan megrendeltem magamnak, majd a szeretteim átadhatták ajándékba 😀

Az utóbbi időben rákattantam az Atelier Cologne illataira. Mindig is szerettem a márkát, de eddig nem szereztem be egyik darabjukat sem. Viszont a Douglas elkezdte forgalmazni őket, és amikor kuponos/akciós napok vannak, akkor akár 25%-kal olcsóbban is be lehet szerezni őket. Így megrendeltem régi kedvencemet, a Rose Anonyme-t. Igazi markáns, komoly rózsa, a nagy klasszikus a márkán belül. Erős rózsaközpontú illat, nagy adag ouddal, és pacsulival, semmi puhaság vagy édesség nincs az illatban, ellenben izgalmas kikacsintást érezni a gyömbértől és bergamottól, az orientális hatást erősítve balzsamos, füstös felhangú (opoponax és benzoin). A papirusz nem túl karakteres benne, kissé szárazabb az illat tőle. Valahogy most nem vagyok erre az illatra ráhangolódva, annak ellenére, hogy ezer éve a kívánságlistámon van. Imádom a rózsás illatokat, de nekem most valahogy túl komoly, száraz. Mindenesetre örülök, hogy a gyűjteményem egyik darabja lett, remélem, hogy megjön hamarosan a kedvem hozzá.

A másik ajándékom a Lush Snowcake volt. Pár hete kaptam egy Snowcake tusfürdőt, isteni krémes mandulás illattal, nagyon szeretem használni, pláne ebben a hideg, téli időszakban. Ezért nagyon örültem, hogy parfümként is kapható. Nem túl drága, ha jól emlékszem, 8000 Ft volt 30 ml. És szeretem a Lush parfümöket, valamint a mennyekbe magasztalták parfümös fórumokon, így naná, hogy kellett. Hmm, az első találkozásunk nagy csalódás volt. Nagyon poros marcipános-mandulás akkorddal nyit, persze, ez a benzoinnak is köszönhető, egyáltalán nem találtam édesnek, a megszokott marcipános illatnak. Aztán ahogy leszáradt az illat, úgy köszönt vissza a tusfürdőből jók ismert puha, krémes marcipánakkord. Többször használtam, és rájöttem, hogy valójában nagyon jó kis darab, hiszen a mandula és a marcipán valós illatát mutatja, ideális pótlószer azoknak, akik szeretik az L’Erbolario Mandorlo-t, vagy az Etro Heliotrope-ot. Nem babás illat, szóval aki valami édes-krémes illatélményre vágyik, az itt nem találja meg a számítását. Ellenben jó kis keserű mandulás illat.

Nektek mit hozott a Jézuska? Lehet más beauty terméket is írni! 🙂



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter