Top 10 legdögösebb női illat a pasik szerint

Gyakorlatilag a blogon ez a poszt az egyig legolvasottabb, erre kerestek rá a legtöbbször, én pedig úgy látom, megérett egy kis ráncfelvarrásra. Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogyan frissíthetném, aztán arra jutottam, hogy egyrészt nem fogom törölni az alább olvasható, régi bejegyzést, amit 3 éve Szylwy írt, hanem meghagyom, mert informatív, másrészt pedig nem fogok én összeállítani egy listát, hanem egy kis reprezentatív felmérés alapján kinyerem azt az infót az olvasókból, hogy szerintük melyek a legdögösebb női illatok a pasik szerint. Meg kell hagyni, férfi olvasó szinte alig kommentelt, annál inkább a nők, akik azon tapasztalatukat osztották meg velünk, hogy a pasik melyik parfümtől indultak be leginkább. 🙂 Íme, az összesítés!

sensual-pics-019

2016-os felmérés alapján:

Chanel Coco Mademoiselle

Több szavazat is befutott a Chanel fiatalos bestseller parfümjére, volt, hogy engem is leszólított férfi az utcán, hogy nagyon finom az illatom, ha ezt viseltem.

Thierry Mugler Angel

Szintén több szavazattal az örök megosztó Angel, vagy Angyal parfüm, ahogy az egyik kedvenc sorozatomban, a Szökésben mondja Theodore “Zsebes”. A gourmand parfümök anyja megmozgatja a férfiakat, az biztos.

Lancome La Vie est Belle

Harmadik, sokak által megszavazott versenyző az utóbbi évek mindent vivő parfümje, az abszolút slágerlista vezető, a pralinés-vaníliás-virágos illatokat divatba hozó Az élet szép, Julia Roberts-szel karöltve. Mivel a férfiak nagy része az édes illatokat preferálja (az okok nagyon egyszerűek: édes, cukorkás, babásan édibédi, sütis, csupa nyalnivaló, jajjj 😀 ), nem csodálkozom, hogy beindítja őket az édes parfümfelhő!

Jean Paul Gaultier Classique

Boucheron Trouble

Dior Hypnose

Guerlain Samsara

Cartier Le Baiser du Dragon

Thierry Mugler Alien

YSL Black Opium

Donna Karan DKNY

Tom Ford Black Orchid

Dolce & Gabbana Light Blue

Paco Rabanne Olympea

Versace Bright Crystal Absolue

Giorgio Armani Si

Cacharel Amor Amor

Cacharel Lou Lou

Salvatore Ferragamo Incanto

LM Sensual Orchid Extrait

Bvlgari Goldea

Chanel Allure Sensuelle

Nina Ricci Nina

Lancome La Nuit Tresor

YSL Paris

Carolina Herrera Good Girl

YSL Cinema

Chanel Chance

Narciso Rodrigues For Her

Marc Jacobs Lola

Lanvin Me

Calvin Klein Euphoria

Thierry Mugler Innocent

Burberry Rhythm

Trussardi Donna

+1 Wallpaper Paper Passion, amire azt mondta egy benzinkutas, amikor viseltem, hogy “Milyen parfüm van magán? Isteni, mindjárt magára ugrok!” 😀

Andrea

15541030_1401767196514782_6892267447535603922_o

2014-es poszt:

Nemrégiben felvetődött, hogy jó lenne egy cikk a “legdögösebb” parfümökről, avagy mely illatok hatnak leginkább a pasikra. Érdekes dolog ez, mivel nők és férfiak másként látják, illetve érzik ezt. Amit mi nők sokszor a legvadítóbb illatnak gondolunk, sok esetben nem is tetszik a pasiknak vagy tetszik ugyan, de elsiklanak felette. Ugyanakkor vannak illatok, amikre csak legyintünk, mondván túl egyszerű, nem elég összetett, nem elég szofisztikált, olyan semmilyen stb. és sokszor pont az ilyen illatokra kapjuk a legtöbb bókot. Természetesen annyira szubjektív dolog ez, hogy az interneten ebben a témában kutakodva sem találunk sehol 2 egyforma listát, mindenki mást érez csábítónak és szexinek. Ami biztos, hogy a pézsmás illatok, noha külön a pézsmát sok esetben ki sem érezzük belőle, mégis valami láthatatlan vonzerőt kölcsönöznek viselőjüknek. De rengeteg múlik a bőrünkön is, míg egyik hölgyön az egyik illat, addig másokon lehet, hogy egy teljesen eltérő illat lesz vonzó.

Jöjjenek hát a vonzó, dögös női parfümök.

1) Rögtön egy személyes kedvencemmel szeretném kezdeni, mely nem más, mint az Estée Lauder Sensuous Noir. A misztikus, titokzatos nő illata ez. Mágikus hatása van a férfiakra. A Sensuous noir illatába burkolózó nő a jelenlétével hódít, nem ?vadászik?, nem akar birtokolni, puszta megjelenésével váltja ki a mindent elsöprő hatást. Az erőteljes, fűszeres-fás illat ellenére korántsem nevezhető agresszívnek, a vanília annyira szelíddé teszi, hogy a férfiakból gondoskodó érzést vált ki, így nem csupán vágyuk tárgyának tekintik a titokzatos hölgyet, hanem átölelni és védelmezni is akarják. És hogy milyen összetevők képesek ilyen hatást kiváltani? Indulásként a fejjegyben a fűszerek, bors, rózsa és jázmin igencsak hatásos belépő. Szívjegyében a fenyő, pacsuli és liliom már sejtetik, hogy extra tartós hatással számolhatunk. Az alapjegyben található méztől, vaníliától, ámbrától és benzointól lesz az egész kompozíció igazán nőies.

2) Másik nagy kedvencem a Dolce & Gabbana Antology L’impératrice 3. Amikor megkaptam ezt az illatot, nem gondoltam volna, hogy ebbe a listába fog kerülni. Nekem azért tetszett meg, mert hihetetlenül vidám leszek tőle. Nincs még egy parfüm, amitől ennyire jó kedvem lenne. Ugyan unisexnek hirdetik, a neve mégis császárnőt jelent, ezzel azért a gyártók is utalnak rá, hogy ezt bizony hölgyeknek szánták. A nagy adag jókedvhez az egzotikus kivis, rebarbarás, rózsaszín borsos kezdés jócskán hozzájárul. Hihetetlen, amit a készítők alkottak, a rebarbaráért soha nem voltam oda, ez a parfüm mégis az egyik legnagyobb kedvencem a designer illatok közül. A később kibontakozó ciklámentől, dinnyétől, jázmintól és a vizes jegyektől lesz igazán friss. Az alapjegynél érkezik a ?csavar?, mert az eddigi csupaszív és csupa mosolyt hozó összetevőket szantálfával és pézsmával kombinálták. Erre a parfümre is utaltam a bevezetőben, hogy konkrétan nem érződik benne a pézsma, mégis olyan hatást vált ki a férfiakban, hogy körülzsongják a parfüm viselőjét. Mi pedig meglepetten szemléljük, hogy ez a kis vidám, gyümölcsös, friss illat mire is képes.

3) A következő befutó pedig a hódításra született, erőteljesen szexuális töltetű Hypnotic Poison Christian Dior-tól. Most arra kérlek Titeket “lapozzatok” egy kicsit vissza, mert nemrég került fel az “édes, hipnotizáló” méregről egy cikk, melyből rögtön kiderül miért is ez még mindig a világ egyik legdémonibb, legdögösebb illata.

4) Ha a Hypnotic Poison-hoz nem érezzük elég bátornak magunkat, vagy valami ártatlan, bájos, de mégis szexi illatot szeretnénk viselni, akkor érdemes visszatérni Lolita Lempicka Lolita Lempicka illatához. Ezt az édes-púderes finomságot szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Ez a legártatlanabb csábítás illata, a kezdésben ott a szelíd ibolya és a kissé harsány ánizs (amit én nem igazán érzek ki belőle). A szívjegyben cseresznye, írisz, amarillisz és édesgyökér kezdik kibontakoztatni a nőiességet. A hosszan tartó tündérmeséért pedig az édes-krémes vanília, praliné és tonkabab a felelős. Természetesen nem maradhat ki belőle a fehér pézsma sem. Ismét az a bizonyos rejtőzködő pézsma, és a pasik már megint nem tudják mi vonzza őket mágnesként a kiszemelt hölgyhöz vagy mitől tűnik kedvesük még sokkal vonzóbbnak. Nekünk pedig csak annyi tűnik fel, hogy sorra kapjuk a kedvesebbnél kedvesebb bókokat.

5) Mi más lehetne a világ egyik legszerelmesebb illata, mint a Kenzo Amour. Egy kecses, vonzó üvegbe zárt intim vallomás. Rendkívül édes, igazi téli, összebújós illat. A készítők nem aprózták el az érzékekre ható összetevőket. A rizs, fehér tea, cseresznyevirág, frangipáni és heliotróp buja egzotikummal tölti fel a parfümöt. Hosszan tartó enyhén fás, vaníliás illatától átjár a pihe-puha melegség, szerelmet ébreszt. A pézsma pedig az Amour-ból sem hiányozhat?csak, hogy biztos legyen a hatás.

6) Ha már a buja édes illatoknál tartunk, most jöjjön egy, ami sokunk kedvence. A Chopard Wish-nek már a csomagolása is olyan, mint egy gyönyörű drágakő. Az összetevőkben rendkívül gazdag illatot sokan az Angel-hez hasonlítják, ám ez a nőiesség lágyabb és gondoskodóbb formáját nyújtja, talán pont ezért szereti sok férfi jobban ezt az illatot szíve választottján. A kókusz, körte, narancsvirág, fekete lótuszvirág, heliotrope, méz, magnólia, orchidea, ibolya és jázmin csak néhány a fej és szívjegyben kibontakozó ínyencségek közül. Az alapjegy pacsulija, szantálfája, tonkababja és ámbrája miatt soroljuk igazán a legdögösebb illatok közé. A csodálatos karamellás, vaníliás illatért felelős ethyl maltol nevű vegyület (melyről nemrég írtam részletesen) pedig biztonságérzést sugároz, ezért kedvence ez a hölgyeknek és ezért vonzódnak annyira a pasik a Wish-t viselő hölgyhöz.

7) Ennyi édesség után azonban gondoljunk arra, hogy bizony nem minden úriember szereti az édes ízeket és illatokat. Sokan egyszerűen fullasztónak, nehéznek találják, és szó szerint menekülnek az édes illatoktól. Én is számtalanszor viseltem dögösnek kikiáltott parfümöt, és bizony volt olyan, aminél kizárólag hölgyektől kaptam a kérdést, hogy mi ez a jó illat rajtam. Annál nagyobb meglepetés volt, amikor egyik nyáron sokszor viseltem a légiesen friss Bvlgari Omnia Crystalline edt-t és a pasik teljesen ?megbolondultak? ettől az illattól. Én csodálatos tisztaságillatnak érzem, melyet körte, bambusz, tea és lótuszvilág tesz annyira letisztulttá. Olyan ez az illat, mint egy könnyed nyári flört. Az edt változat tartósságának és nőiességének a titka az alapjegy pézsmája. Így aztán ne lepődjünk meg, ha erre a friss, nyári illatra is körülzsongnak minket a férfiak.

8) Jöjjön most egy jól ismert kedvenc, mely 2012-ben Franciaországban, a 4. legkelendőbb női illat volt. Hogy is maradhatott volna ki a sorból a kis almácska, Nina Ricci Nina-ja, hisz annak idején bizony az első nő is egy bizonyos almával csábította el az első férfit. Pont ezt tükrözi a Nina, kacér, flörtölős, merész. A Nina-t viselő nő mindig a középpontban van, egyszerűen nem lehet nem felfigyelni rá. Ellentmondást nem tűr, magabiztos, tisztában van adottságaival és értékeivel. A fejjegy harsány lime-os, citromos kezdését a szívjegy pralinéja és zöldalmája édesíti meg. Szerintem már meg sem lepődtök, ha leírom, hogy az alapjegyben ott rejlik a pézsma, mely megadja az érzéki befejezést a Nina-nak.

9) Mi jut eszetekbe arról, ha azt mondom, hogy boldogság, romantika, eufória? Nekem a Calvin Klein Euphoria jelenti mindezt. Tavasz, vidámság, kacérság gránátalmás kezdéssel. Talán pont ezért szeretem annyira, mert hihetetlenül felvidít a gránátalma. A folytatásban a fekete orchidea és lótuszvirág igazi egzotikumok. Amitől pedig annyira hosszantartó és kacér ez az édes, fás illat, az nem más, mint a pézsma, ámbra és ibolya. Az egész nagyon mély, sötét lenne, de a gránátalma és tavaszt idéző vidám kis ibolya mégis könnyeddé teszi. Romantikus, vidám hölgyeknek “kötelező” darab.

10) És, hogy egy niche parfüm is legyen a top 10-ben, jöjjön Creed Fleurs de Gardenia-ja. Először olyan kis ártatlanul kacérkodó, majd később kiteljesedik benne a nagybetűs NŐ-t képviselő illat. A finom, eleganciát képviselő hölgyek iránt vonzódó férfiak nagyon is értékelni fogják, ha kedvesük ebben az illatban tündökölve jelenik meg. Ha részletesen is kíváncsiak vagytok rá, keressetek vissza, mert a 2013-as tavaszi cikkek között találtok róla egy hosszabb összefoglalót.

Szylwy



12 thoughts on “Top 10 legdögösebb női illat a pasik szerint”

  • Hol tudok rendelni vagy hol kapható a SANGRIA parfüm????? Köszönöm!

  • Segítsetek! Hol kapható vagy rendelhető a SANGRIA parfüm?

  • Ami ma is lenyügöző illat és nagyon tartós az ANGEL Thiery Mauglertől!

  • Amit nagyon szeretek és a férfiaknak is bejön az Angel a legelső gyönyörű csillag alakú üvegben. Thyery Mauglertől!

  • Segítsetek! Hol tudok venni eredeti, dögös valódi orientális opiumot?

  • Drága Zsuzsanna, nagyon örülök, hogy megosztottad velünk ezt, épp ma gondoltam rá, hogy aktualizálom a listát, mert már nem igazán releváns:)

  • Sok parfümöt kipróbáltam már életem során, de amitől a legtöbb pasi beindult, és amire a legtöbb pasi rákérdezett, hogy mi ez az észbontó illat, az a Lou-lou volt a Chacharel-től.

  • “L’impératrice … színésznőt jelent”

    Biztos összetapadt néhány oldal a szótárban…

  • Sziasztok:)
    Koszonom a cikket:)
    A D&G es Hypnotic Poison alapdarabb:)TOP TOP TOP
    az “1” &” 6 “holnap kiprobalom:)
    Nagyon jo a cikk:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter