Thierry Muglerre emlékezve

Pár napja rázta meg a világot Manfred Thierry Mugler halálhíre. A 73 éves divattervező kétség kívül az egyik legmeghatározóbb alakja volt korunk divatmoguljainak, annak ellenére, hogy viszonylag hamar visszavonult a hot couture világából és minden erejét a parfümbirodalma koordinálásába fektette. Mondhatom, hogy amit ebben a kategóriában művelt, az zseniális és megismételhetetlen. Első illata 1992-ben jelent meg, de évekig csak kerülgették a vásárlók, mert “túl soknak” bizonyult az akkor nagyon minimalista illattrendek körében. Az Angel végül berobbant a köztudatba, és napjainkban is az egyik legnépszerűbb illat. Különlegessége, hogy az Angel volt az, amelyet az első gourmand illatként szoktunk aposztrofálni. Rendkívül komplex, gazdag illat, amelyben a csokoládé és a pacsuli kapott főszerepet. Mugler már akkor jó érzékkel újratölthető üvegeket tervezett, és víziójában parfümtöltő állomás szerepelt, amely azonban hamar feledésbe merült. Régen volt egy üveg Angel parfümöm, rengetegen megdicsérték rajtam, mindig tervezem újravenni, de valahogy elmaradt. Az Innocent kezdetben az Angel vonalhoz tartozott, sokkal fogyaszthatóbb, visszafogottabb édes illat, mint az Angel. Valóban ártatlan kis semmiség, nem igazán szerettem meg. Az Angel vonal mellett jelent meg az A*Men, amely hasonló akkordokkal bír, mint az Angel. Édes, fűszeres, erős és provokatív illat (volt). Ma már tudjuk, hogy sok márka lemásolta, és a 2000-es években törhetett be a piacra az édes-fűszeres férfiillatok trendje. Újabb parfümklasszis született 2005-ben az Alien képében. Még soha senki nem emelte a jázmint ilyen magas piedesztálra, mint Mugler ebben az illatban. Gyakorlatilag az ámbrás, meleg és száraz fás jegyekre építette a brutálisan erős jázmin akkordját, amely rendkívül szokatlan volt az akkori trendek között. Igazi kult illat, amely ma is megállja a helyét. Nagyon szerettem az Alient a 2000-es években, ma már nem tudnám viselni. Sokkal inkább Angel-típus lettem…talán a korral jár 🙂 A Womanity már nem szólt akkorát, pedig Mugler mindent elkövetett, hogy megint polgárpukkasszon. Kaviár, füge, és még több füge van az illatban, amelynek összhatása rendkívül megosztó. Nem titkolom, hogy számomra elviselhetetlen illat… Utolsó nagy dobása Muglernek az Aura illat volt. Zöld, fanyarkás, friss illat izgalmas és egzotikus fás-virágos jegyekkel. Nem szólt akkorát, mint annak idején az Angel vagy az Alien, de azért van egy masszív rajongótábora. Mugler parfümbirodalmáról tudni kell, hogy flankerek, változatokat előszeretettel jelentetett meg. Gyakorlatilag minden egyes évben egy-egy új Angel és Alien megjelenik. Vannak közöttük kiemelkedő darabok, de a legtöbbje pár év múlva eltűnik a parfümériák polcairól. Az Angel Muse viszont annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag az Angel mellett új parfümvonalként igen sikeresen “menetel”, magam is nagyon szeretem használni. “Számomra a parfüm az egyik olyan eszköz, amellyel varázslatot hozhatunk az emberek mindennapi életébe. Bizonyos értelemben teljessé teszi az ember univerzumát, az auráját. Ez az utolsó simítás. Kezdettől fogva egy gourmand illatot akartam létrehozni, csokoládéval és cukorvirággal. Több száz próbálkozás után született meg az Angel. A mai parfümök nagy része az ő leszármazottja. Abban az időben minden nagy parfümház félévente új illatot dobott piacra, de a mitikus parfümök hiányoztak, és az emberek által vágyott üvegek is. Azok, amelyek az én gyermekkoromat fémjelezték, mint a Shalimar [Jacques Guerlain] vagy a Joy by Jean Patou, gyönyörű gyűjtői darabok voltak. Az Angel egy profi munka volt, és összetett kutatás eredménye. Kézzel csiszolt, kék csillag alakú kristályüvegét, a nyomógombot, még az utántöltő forrást is, hogy megőrizze és újrafelhasználja a tárgyat: Ehhez az üveghez mindent ki kellett találni. Igazi kihívást jelentett a nagy kristálykészítők, az “alkimisták” számára, akik szenvedélyesen dolgoztak a projekten. Az 1990-es évek elején egy parfümös üveg újrahasznosítása hallatlan dolog volt! Az Angel sikere Vera Strübinek, a Mugler parfümrészlegének első elnökének és azoknak a csapatoknak is köszönhető, akik az egész világon a Mugler-hadseregnek szentelték magukat a parfüm népszerűsítésére!” – Thierry Mugler Napok óta forognak az ilyen volt – ilyen lett képek Muglerről. Azt olvastam, hogy autó – és motorbalesetei után, mókából találta ki, hogy átformálja magát egyfajta cirkuszi erőművészé. Mugler sokáig balettozott, a testépítés lett végül a hobbija. A meghökkentés ebben is összejött neki. Nagyon sajnálom, hogy nincs már közöttünk, illatai sokban segítették a parfümpiacot abban, hogy merjenek merészebbek lenni a kreátorok.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter