Cacharel Yes I Am Delicious – parfümújdonság

Őszintén szólva nekem a teljes Cacharel Yes I Am kollekció kimaradt, talán azért is, mert roppant bénának találom az üvegét, és egy újabb cukorkás, édes illat nem nagyon hoz már lázba. Ennek ellenére most jelent meg a harmadik verziója, és ha lehet, még édesebb, még csokisabb, még sütisebb illatban. Úgy nézem, a nagy többség szereti a Yes I Am illatokat, szóval van helye a blogon!

A Cacharel érdekes egy márka. Bevallom, gőzöm sem volt arról, hogy ruhákat is gyártanak, de a honlapjukat böngészve kissé Promod hangulatú, tipikus franciás kapszulakollekciót látok. Szóval nem a ruhaiparban hasítanak főként, hanem a parfümjeikről lettek világhíresek. Az Anais Anais 1978-as megjelenése óta a parfümériák kínálatában van, az Eden a 90-es évek illata volt, de annyira nem futott be. Annál nagyobbat szólt a Lou Lou a 80-as években, amely azóta is parfümmérföldkőnek számít, nagyon komplex, gazdag illatával az egyik legkelendőbb illat volt akkoriban. A 2000-es évek illata egyértelműen az Amor Amor lett, bár a törékeny kis Noa is akkoriban jelent meg, az Amor Amor édessége minden más illatot elsöpört. A 2018-ban megjelenő Yes I Am a Cacharel új pillére, kisebb-nagyobb sikerrel. Szerintem béna az üvege, kár volt felülniük a “valamit formázó üveg” vonalra, a stiletto bejött a Good Girl esetén, ez a rúzs forma szerintem annyira nem vonzó.

A Cacharel Yes I Am Delicious Honorine Blanc és Alexis Grugeon parfümőrök alkotása, akik “bemutatják tudásukat a Cacharel számára, újraértelmezve a Yes I Am jellegzetes cremoso harmonikáját a YES I AM DELICIOUS, az új kakaós cremoso: a csokoládé és a virágok keveréke egy csipetnyi önbecsüléssel!”. Egy ízletes kakaó és mogyoró akkord keveredik a Fair Trade olasz zöld mandarinnal és az indiai jázmin Grandiflorum infúziójával. A Yes I Am Delicious egy Eau de Parfum minden olyan nőnek, aki magabiztos önmagában és olyannak vállalja magát, amilyen. Semmit sem tagadnak meg maguktól, és a hedonista természetű életet a legteljesebb mértékben kiélvezik. A Yes I Am Delicious szaglás szintjén kiváló minőségű összetevőkkel rendelkezik.”A Yes I Am Delicious összetétele igazi ínyenc örömöt ígér. Sűrű csokoládéillat, noisette akkord, egy lédús leheletnyi zöld mandarin és édes narancs – mindez szép fehér virágokkal, indiai jázminvirágokkal és gardéniákkal vegyítve. A krémesség és a melegség fokozását a szantálfa esszencia kínálja.

Fejjegyek: kardamom, zöld mandarin, noisette akkord (kakaó és mogyoró)
Szívjegyek: narancs, indiai jázmin, gardénia
Alapjegyek: szantálfa esszencia, étcsokoládé akkord



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter