Lancome Tresor Eau de Parfum Lumineuse – parfümkritika

Tresor – a Lancome ikonikus parfümje, amely mérföldkőnek számít a parfümtörténelemben, hiszen oly módon képviseli az időtlen eleganciát és nőiességet, amelyre kevés parfüm képes. Sophia Grosjam parfümőr 1990-ben alkotta meg a Swarovski üvegbe zárt virágos-orientális illatot, benne a 90-es évekre oly jellemző, gazdag, sokrétű és bizony ultra erős aromával, tipikusan a “belépsz az ajtón, és a szomszéd is tudni fogja, hogy megjöttél” sillage-zsal, na! Mondjuk én ezt szeretem, talán mert ebbe szocializálódtam, de lehet velem vitatkozni. 🙂 Számomra a Tresor (Kincset jelent magyarul), a Nő illata, így nagybetűvel. Kell hozzá bizonyos fajta érettség, komolyság, nem egy viháncoló tinilány illata, de hozzáteszem, nem öregít maga az illat (nem úgy, mint például a Chanel No.5, ami tényleg nem áll jól fiatalokon).

lancome tresor parfümblog

Nem csoda, hogy a Tresor azóta számos változatot élt meg, és számos arcot is. Isabella Rossellini után Kate Winslet, majd Penelope Cruz lett az illat arca, szerintem legutóbbi a leginkább hozzá passzoló. Bár a Tresornak számos változata jelent meg (Tresor in Love, Tresor La Nuit, Tresor Midnight Rose), az alapillatnak is különféle töménységű, koncentrációjú variánsai kaphatóak. Ezek közül ragyog ki a 2013-ban megjelent Tresor Eau de Parfum Lumineuse!

lancome tresor eau de parfum lumineuse parfümblog

 

Lehet egy illat ennyire kifinomultan elegáns és nőies egyszerre? A Tresor Eau de Parfum Lumineuse tökéletes iskolapéldája annak, hogyan kell olyan parfümöt alkotni, amely kompromisszumok nélküli, időtlen és mégis magéban hordozza a modern nő minden rezdülését. Komoly illat, amelyet nem kell túl komolyan venni, hiszen maga is kikacsint a tökélyre szabott kiskosztüm alól, ami alatt pimaszul pajkos fehérneműt visel – persze képletesen. Napok óta tesztelgetem, viselem, hordom, forgatom a kezemben, volt rajtam 30 fokban és 15-ben is, és azon kaptam magam, hogy kifejezetten élvezem viselni (bár hozzáteszem, hűvösebb idő kell hozzá, hogy szépen kibontakozhasson), és olyan nőcis oldalamat hívta elő, amely mostanában ritkán kacsint ki a kisgyerekes anyuka énem mögül.

Tökéletesen egyensúlyoz a kor divatja és az időtlen klasszikus nőiesség között: úgy édes-púderes és pralinés illat, hogy mellette komoly és nőies tud maradni. Sehol egy manír, sehol egy sallang, csak maga a Tresor magja és egy csipetnyi csillogás. Napjaink pralinés világában persze muszáj valami édeset, valami önfeledt illatot mutatni, modernizálni a régi illatot, így született meg a Tresor Lumineuse, amelynek központi jegye az édes praliné, köré pedig a már megszokott, Tresorra jellemző rózsás-vaníliás púderes tónus került. Érdekes szerepet kap az ibolyalevél, mintegy egyensúlyként áll az édes jegyek mellett/ellen, az én orromnak a kissé fémes, nyers aromája inkább a fás jegyek mellé simul be, az alapból száraz fás jegyeknek kissé vizes, földesebb tónust kölcsönöz, rendkívül élvezetes, érdekes módon. Éppen ez az ellenpólus az, amitől valóban nagyasszonyi, nőies tud maradni, mint az a nő, aki úgy tud melegítőt vagy tréningruhát viselni, mintha az a legsikkesebb Chanel kosztüm lenne.

Szerintem ősszel és télen nyílik ki igazán ez az illat, ha elegetek van a túlságosan tinis édes illatokból, akkor mindenképpen tegyetek próbát a Tresor Lumineuse parfümmel, én a Parfum.hu oldalról szereztem be a saját példányomat!

Andrea



2 thoughts on “Lancome Tresor Eau de Parfum Lumineuse – parfümkritika”

  • Ezzel egyetértek. Nagyon dögös, elegáns illat a Tresor. Igaz, nekem a mindenféle “sallang-illata”, variánsai, melyek megjelentek az eredeti után, már nem jönnek be. De az eredeti, a “szimplán” csak Tresor, na, az igen. És hát igen, inkább télen (bundához, mondjuk… :))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter