Guerlain Terracotta

Terracotta – bármennyire is hihetetlen, de a Guerlain nyári bronzosító beauty termékei 1984 óta vannak jelen a piacon, a Terracotta bronzosító púderek legendásak azóta is, és az azóta számtalan darabra duzzadt Terracotta kollekció még a mai napig is az egyik legkeresettebb dekor kozmetikumok egyike.

terracotta guerlain parfümblog

Én 2014-ben szerettem bele végérvényesen, amikor az akkori nyári Terracotta bronzosító kollekcióhoz kiadták a Terracotta Le Parfum-öt, atyaég, első pillantásra beleszerettem, és persze, hogy meg kellett szereznem, de ez akkor szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult, mert a világon ennyire nem kapkodtak még el parfümöt, mint ezt. Ma már kacagok azon, hogy gyakorlatilag minden parfümériában kapható a Terracotta Le Parfum, de 3 évvel ezelőtt vért verejtékezve emaileztem a világ minden táján élő ismerőseimmel, ismeretlenekkel, majdnem sikerült megrendelnem valamelyik messzi-messzi országból, mígnem a bátyám a párizsi útja során belebotlott egy parfümériában. Gondolhatjátok, hogy örültem neki, amikor átadta! 🙂 Azóta is rajongva szeretem, gyönyörűen kidolgozott, érzéki, egzotikus atmoszférájú, krémesen virágos illat. Az illattal együtt fedeztem fel a Terracotta bronzosító púdereket, és használom őket azóta is, beújítva minden évben egy trendi darabbal.

Az idén a megszokott mono bronzosító púder (legalább 10 árnyalatban) mellett egy praktikus kis darab is beszerezhető: a Terracotta Sun Trio! A három árnyalatban kapható púder egyrészt bronzosító, másrészt highlighter és kontúrozó púder is egyben, a fenti videóban látható módon lehet használni. Szokni kell a minőséget, ugyanis ez a bronzosító púder olyan, hogy ahova pöttyented, puffantod, ott marad! Minimális mennyiség is csodásan mutat, éppen arra kell vigyázni, nehogy túlzásba essünk vele…én néha megteszem, de úgy élvezem:) Nagyon természetes barna, bronzos hatást lehet elérni vele: a közepes árnyalattal 3-as formában átrajzolva az arcot egy natúr barnaságot lehet elérni, a sötét árnyalattal érdemes az arccsontokat kiemelni, majd a világosabb színnel üdébbé, ragyogóbbá tenni az összhatást. Abszolút belefér a hétköznapi sminkünkbe, nem csúszik el, természetes és szép összhatást lehet elérni vele. Ha fokozni szeretnénk a bronzos, nap csókolta bőrhatást, akkor a Terracotta Jolie Teint alapozót érdemes használni, amely egyfajta napsütötte ragyogást kölcsönöz az arcbőrnek.

terracotta parfümblog 2

 

Az idei év nagy visszatérője a Terracotta Huile Sous Le Vent szárazolaj, amelynek illata megegyezik a Terracotta parfümmel, és amelyet hajra, arcra és bőrre egyaránt lehet használni. Szintén évek óta vadászom rá, hát idén már sikerül beszerezni, ha elég gyors vagyok! Mert sajnos a Terracotta beauty kollekció szezonális, kifejezetten nyárra tervezett termékek, limitált széria, szóval most érdemes a nagyobb parfümériákban lecsapni rájuk!

Andrea



4 thoughts on “Guerlain Terracotta”

  • A parfüm szinte teljesen megegyezik a The Body Shop honey bronze szárazolajanak illatával. 2 éve dél-Franciaországban nyaraltunk amikor használtam az olajat… a boltban szaglászva a parfümöt újra a Cote d’azur-on éreztem magam. ???? Azt lehet tudni, hogy csak 100 ml-es kiszerelés létezik belőle? Kisebb kiszerelésre mindenképpen beruháznék ????

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter