Gres Lumiere Noire – parfümkritika

Kifejezetten izgalmasnak találom azt, amikor olyan illatot találok, amelyik valamelyik másik illatra feltűnően hasonlít…több szempontból is: vajon a megalkotója nem tudott róla, hogy létezik már ilyen illat (na persze), vagy éppen direkt koppintotta? Nem baj, ha egy cég inspirálódik egy másik cég ikonikus illata által, hiszen az egyes népszerű illatok utat mutatnak a következő parfümgenerációnak, de direktbe lemásolni finoman szólva nem éppen elegáns húzás.

gres lumiere noir2

Viszont! Többször előfordult velem, hogy egy illatnak a hasonmását kerestem, mert sokszor épp a hasonmás nyújtotta azt a pluszt, amit az adott illattól vártam. Vagy éppen az adott illat olyan drága vagy elérhetetlen, én pedig annyira sóvárgok utána, hogy felkutatom az olcsóbb hasonmását és mindenki boldog. A legutóbb mazsolázgattam az Iparfüméria oldalán és belebotlottam a Gres márkába, melytől csak a klasszikus illatokat ismerem. Bevallom egy bizonyos értékhatár alatt kerestem illatot, és szembeötlött az új Collection Lumiere, és rögtön rákerestem a kollekcióra. Majd pedig ismeretlenül, pusztán az összetevők alapján kiválasztottam a Lumiere Noire-t, mivel az ámbrás-pacsulis-rózsás bergamott kísértetiesen emlékeztetett a nagy-nagy kedvenc Chanel Coco Mademoiselle-re. És tényleg! Azta! Kérem szépen, ez a sikkes, letisztult fekete, 100 ml-s üveg nem egészen 7000 Ft-ért (a teszter pedig még olcsóbb…) egy az egyben Coco M. feelinget áraszt. Na jó, oké, nem 100%-ban – mivel kissé visszafogottabb a sillage, és kevésbé tartósabb, mint a Chanel – de mégis ugyanazt az elegáns, finoman érzéki és nőies illatfelhőt produkálja, mint a nagy előd.

gres lumiere noir

Abszolút hangsúlyban van az ámbra és a pacsuli kifinomult párosa, mély és szexi, melyhez a bergamottal felcsattanó rózsa kifejezetten ízletesnek hat. Édeskés, finoman fűszerezett illat a Gres Lumiere Noire, gyengéd illatfelhővel. Megint meglepett a Gres, lehet “low budget”-ből is kiváló illatot kreálni, mégha nyíltan is a Coco M. volt az ihletadó forrás. Én pedig be fogom szerezni a kollekció többi darabját, mert ennyi pénzért ilyen jót ritkán lehet beszerezni. Tegyetek egy próbát!

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter