Norell – egy klasszikus újraéled!

Mindig nagyon érzékenyen reagál a parfümszerető közönség, ha egy régi, klasszikus illatot “remasterizálnak”, azaz modernizálnak, újrakevernek. Ennek több oka is van: egyrészt nem minden régi parfüm állócsillag, azaz mint ahogy napjainkban is, nem minden illat válik osztatlan sikerré, mint pl a Chanel No.5 vagy sz YSL Opium, aminél jogos a felhördülés, hogy miért piszkálnak bele. Tehát ha egy kevésbé jól sikerült illatot akar az adott márka feléleszteni, akkor szerintem jogos az, hogy a kor ízléséhez formálja. Másrészt tudjuk, hogy ami szabad volt pl a ’60-as években, az napjainkban nem, gyakorlatilag az állati eredetű összetevőket le kellett cserélni szintetikusra, és ez ha tetszik ha nem, sajnos módosítja az illatot.

norell_w

Bár én nem ismertem az eredeti Norell parfümöt, kíváncsian várom az új Norell New York változatát, mely közel 50 év után idén debütált a parfümök között. Érdemes megnézni a kisfilmet a parfüm életrehívásának miértjéről, izgalmas.

Norman Norell (1900-1972) amerikai divattervező kosztümtervezőként kezdte a pályáját, a kor legnagyobb színésznőit öltöztette a filmvásznon. Ő volt az első, aki a márka nevével ellátott logót varrt a ruhába és az első, aki designer cég neve alatt adott ki parfümöt 1968-ban. Tehát a Norell parfüm ilyen értelemben mérföldkő a parfümök történelmében, sok asszony és nő használta ezt az illatot az 1970-es években. Az illat arca a kor sztárja Faye Dunaway volt.

Norell_Perfume_Faye Dunaway_Advert

Vajon az új Norell New York parfüm akkorát szól majd, mint például a Balenciaga új illatai, melyek főnixmadárként újjáélesztették a cég parfümvonalát. Mindenesetre az üvege rendkívül szép, és ha hinni lehet az összetevőknek, akkor egy rendkívül gazdag nőies illatot ismerhetünk majd meg. Én várom!

norell new york

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter