EXKLUZÍV! Agonist ? Solaris parfümbemutató és interjú

Egy újabb niche parfümház bemutatójához érkeztünk. A bemutatóra és sajtótájékoztatóra a Madison Parfümériában került sor, akik ismét a maximumot hozták, hiszen a parfümbemutató egy komplex, fantasztikusan megkomponált esemény volt. A meghívottakat Campari welcome drink-kel és macaron-okkal fogadták. Minden az összhang jegyében zajlott, a színek is, a camparié, a macaronoké, a virágdekorációé is tökéletesen harmonizált a bemutatóra kerülő parfümmel. A Magyarországon, csak a Madisonban kapható Agonist parfümház 2 tulajdonosa mutatta be nekünk a legújabb illatukat, a Solaris-t.

Marton Bettina fotós képe

Az Agonist egy svéd parfümház, mely 2008-ban jött létre, tulajdonosai és a parfümök megálmodói Christine és Niclas Lydeen, akikkel készíthettem egy interjút. Meséltek Svédországról, a parfümjeikről, főként az új Solarisról, a parfümök és a művészet összefüggéséről, egyszóval ismét egy fantasztikus élménnyel lettem gazdagabb. Elöljáróban annyit, hogy a Solaris fantasztikusra sikeredett, maga az életöröm és optimizmus egy üvegbe töltve. Először papírcsíkra fújtam ki, akkor robbanó citrusosság fogadott, friss, nyári üdeség. Majd a bőrömön kipróbálva és 20-30 perc elteltével hihetetlen lággyá szelídült az illat. Így már nem csak 40 fokos perzselő melegben (ami idén messze elkerüli Magyarországot) tudom elképzelni, hanem a nyár egy nagyon szép megnyilvánulásának. A Solaris egy citrusos illat, fejjegyében rózsaszín grapefruit, citrom, narancs, keserűnarancs és fekete ribizli. Ezektől olyan vidám, ?zizegő?, impulzív a kezdés, ettől hűsítő és üdítő a Solaris a legnagyobb melegben is. Szívjegyében galbanum, tengeri jegyek, fekete bors, gyömbér és őszibarack már egy jóval szelídebb, lágyabb, de mindenképp izgalmas folytatást hoznak. Az alapjegyben a pacsuli, ámbra, labdanum, bezoegyanta és a tonkabab lágyan simogató, ezek a jegyek járulnak hozzá, hogy ez az illat nem csak hűt, hanem fűt is, egyszerre hideg és meleg.

12.10.14

 Most pedig következzen az interjú Christine és Niclas Lydeen-nel!

Honnan jött az ötlet, hogy saját parfümházat hoztok létre? Mindig is nagy parfümrajongók voltatok?

Christine: Elsősorban mindig is divattal foglalkoztam, design-nal, tervezéssel, stílusteremtéssel.

Niclas: Én pedig grafikai tervezéssel foglalkoztam, foglalkozom. Mindkettőnkhöz közel állnak a művészetek, a vizuális kultúra, ebben dolgozunk/dolgoztunk. Sokat utazunk, így sok parfümöt is megismerhettünk, ezt is művészetnek tekintjük és elhatároztuk, hogy parfümökkel is foglalkozni fogunk.

Hol tanultátok, tanultátok-e valahol a parfümkészítést?

Nem vagyunk szakképzett parfümőrök, persze sokat utazunk, sokat tanultunk, olvastunk a parfümökről és készítésükről, de parfümjeinket profi parfümőrökkel együttműködésben készítjük. Meghatározzuk az irányvonalat, felvázoljuk a koncepciót, mit szeretnénk létrehozni, majd közösen elkezdünk dolgozni rajta. Így az ötleteinkkel és a parfümőrök szaktudásával közösen hozzuk létre a parfümjeinket.

Amikor egy parfümöt készítetek, megálmodtok, mindig jó előre tudjátok mit szeretnétek vagy kísérleteztek folyamatosan?

Mindig tudjuk előre, van egy elképzelés, és utána persze kísérletezni is kell, de mindig konkrétan tudjuk mit szeretnénk.

Meséljetek nekem az új illatról, a Solarisról? Mit képvisel? Mi volt a fő inspiráló tényező ennek az illatnak a létrehozásában?

A Solaris egy citrusos illat, az energiát, fényt és a Napot jeleníti meg. Leginkább az északi fény és a napsütés inspirált minket. Svédországban a nyári időszakban, a hosszú téli sötétség után, rendkívül hosszúak a nappalok. Ugyan ez az időszak rövid ideig tart, ilyenkor ünnepeljük a Napot, azt hogy sokszor még éjfélkor is világos van. Ez boldogságérzéssel ajándékozza meg az északi embereket, ilyenkor feltöltődnek energiával és élvezik a napsütést. Az illat hosszantartó, pont mint ezek a fénylő, világos nyári napok. A Solaris megalkotásakor a célunk az volt, hogy az emberek mindig magukkal vihessék a zsebükben a Napot.

67

A parfümjeitek 2 féle üvegben kaphatóak, mesélnétek erről bővebben?

Igen, az egyik a hagyományos parfümös üveg, bár ezt is igyekeztük egyedivé tenni, hiszen rá vannak írva részletesen az illatjegyek, az összetevők, amik a parfümöt alkotják. A másik üveg a Haute Couture-vonal, ezek teljesen egyediek, minden parfümünknek különböző az üvege, az adott illatot szimbolizálják és üvegművesek készítik őket.

Nagyon szépek, mindegyik olyan, mint egy szobor! Ezeket Ti tervezitek?

Christine: Köszönöm, igen én tervezem. Ezek gyakorlatilag üveg szobrok, melyeket 2 üvegkészítő művész, ?sa Jungnelius és Kosta Boda készítenek el.

the infidels

Mennyi időt dolgoztok egy parfüm megalkotásán?

Változó, vannak amik lassan készülnek el, általában 1 év, de van olyan, hogy egy év alatt 2 is elkészül. Általában párhuzamosan dolgozunk több illaton.

Meséljetek pár szót a többi parfümötökről!

Mindegyik illatnál igyekeztünk egyedit, szinte személyre szabottat létrehozni. Az illatokat érzelmek ihlették, az északi élet, a svéd kultúra, irodalom, költészet és művészet. Illataink, mint általában a legtöbb niche illat, unisex, persze van amit a hölgyek, és van amit a férfiak kedvelnek jobban. Az illatokat úgy alakítottuk ki, hogy kombinálhatóak legyenek. Mivel minden nap más, különbözőek a hangulataink is, így ha a különböző parfümjeinket egymás tetejére fújjuk, így abszolút az adott naphoz, hangulathoz passzolót lehet létrehozni. Parfümjeink különböző érzéseket erősítenek fel és jelenítenek meg.

Melyik a kedvencetek?

Christine: Nekem az Isis az egyik kedvencem és a Solaris, melynek amint már mondtam erőteljes jelentése van, a fény, a Nap, a tavasz és nyár, frissesség és az új kezdet, amit igyekeztünk kifejezni benne. Nagyon szívesen viselem.

Niclas: Nekem a Dark Saphir a kedvencem, ez egy komplex oud-os illat és a mélykék zafírkő ihlette.

dark saphir

Van kedvenc illatjegyetek, nyersanyagotok?

Christine: Nagyon szeretem az oudos illatokat.

Niclas: Nekem az orientális, virágos illatjegyek a kedvenceim.

Melyik országban a legnépszerűbbek a parfümjeitek?

Angliában, főként Londonban különösen szeretik, de Oroszországban és a Közel-Keleten is sokan vásárolják. És most már a svédek is egyre inkább megismerik az Skandináv országokban nem annyira megszokott illatjegyeket, egyre jobban elfogadják és megszeretik pl. az orientális jellegű illatokat.

Melyik a legnépszerűbb, legkeresettebb parfümötök?

Az Onyx Pearl.

10551009_695150157205764_160812203232914208_n

Van tervetek a következő parfümre vonatkozóan?

Természetesen. Idén szeptemberben, Firenzében fogjuk bemutatni, de hogy milyen lesz, az legyen meglepetés.

Más parfümházak, parfümőrök inspirálnak titeket? Milyen hatással van a munkátokra?

Természetesen, sokat utazunk, parfümbemutatókra járunk, ott vagyunk a legnagyobb parfümökkel kapcsolatos kiállításokon, eseményeken. Ilyenkor a szakmában dolgozókkal sokat beszélgetünk, megvitatjuk az ötleteinket, elképzeléseinket, sokszor inspirálnak minket.

Marton Bettina fotós képei
Marton Bettina fotós képei

Majd megköszönöm az interjút, sok sikert kívánok nekik, és nagyon örülök, hogy részletesebb betekintést nyerhettem egy parfümház életébe és a készítők munkájába. Hamarosan, egy következő cikkben, 4 további illatukat is bemutatom Nektek.

 Ha kedvet kaptatok a skandináv nyarat megtestesítő parfümhöz, akkor pedig irány a Madison Parfüméria, ahol a Solaris mellett még további 7 illatukat vásárolhatjátok meg.

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter