Davidoff Adventure – parfümkritika

Kaland és szabadságvágy Davidoff módra.

Néha sikerült elcsípnem valamelyik csatornán Ewan McGregor sorozatát, amikor motorral bejárja a  fél világot. Nem csak azért volt számomra érdekes, mert borzasztóan vonzódom a motorokhoz és a motorozás nyújtotta élményekhez, hanem Ewan emberi arcát lehetett benne megismerni, ami igen szimpatikus volt számomra: laza, nyitott, érdeklődő és korlátok nélküli férfi benyomását keltette.

Roppant jó választás volt a Davidoff részéről, hogy Ewan McGregort választotta Adventure parfümje reklámarcának, olyan ritka esetek egyike, amikor remekül passzol a reklám, az arc és az illat egymáshoz.

Az Adventure citrusosan, már-már lágyan nyit: a tea itt is remekül hozza semleges, tiszta jellegét, melyek mellett a citrom, bergamott és mandarin kibontakozhat. A bors karcosabb illata kezdettől érezhető, valamint az alapjegy fás összetevői (cédrus, vetiver) kiegyensúlyozottan és egyenletesen jelen vannak. Az illat szívjegye izgalmas, hiszen a szezám nem egy megszokott összetevő, én különösebben nem is éreztem ki a kompozícióból, és a paprika is szépen belesimul az illatfelhőbe.

Az Adventure nem egy kirívó illat, ami nem is baj! Szélsőségektől mentes illata sok férfin működik remekül, elsősorban mégis azoknak ajánlom, akik hasonlóan Ewan-hez, lazák, nyitottak, érdeklődőek és erős bennük a szabadságvágy.

Nem mellesleg igen kedvező ár/érték arányban lehet a Davidoff illatokat beszerezni, a Parfümcenter.hu oldalon 7676 Ft-tól már kapható.

feedback surveys


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter