Chanel Gabrielle – parfümkritika

A parfümériákban épp a gigászok harca folyik. Három nagyágyú – Chanel, Hermés és Gucci – döntött úgy, hogy megpróbálja az évtized legjobb “overdose” virágos parfümjével elcsábítani a vásárlókat. Mi ennek csak örülhetünk, mert ha már e három óriás brand úgy döntött, hogy elég a vaníliaszirupos illatokból, akkor van remény arra, hogy más márka is követi a példáját, és végre kilépünk az édes illatfelhőből. Személy szerint nem vagyok egy “csak” virágos illatú lány (haha asszony), de kifejezetten szeretem a virágos jegyeket a parfümökben, különösen a tubarózsát.

A tubarózsa illata igencsak megosztó. Erőteljes, domináns illata egyszerre krémes, addiktív és karcosan zöld, leheletnyit földes. Néha nyers ereje letaglóz, néha a nőiessége és kacérsága ejt ámulatba. Éppen ezért nem könnyű mindenkinek befogadni, éppen ezért megosztó. Nos, az új trend ennek ellenére a tubarózsa lesz, s a három gigász éppen 3 új, tubarózsás illatát engedte az arénába, figyelve, hogy melyik kerül ki győztesen. Abszolút a retro jegyében történik  mindez, hiszen a 80-as évek volt az, amely mindent oly túlzóan tett, s nem volt ez másképp a parfümöknél sem. Kismillió illatjegy egy parfümben, hatalmas sillage-ok, brutális illatfelhő, a legnyersebb, legerősebb illatjegyek egy parfümbe tolva, nem csoda, hogy a 90-es évek a minimalista irányt vették fel. Az “overdose”, azaz túladagolt virágos jegyek tehát a 80-as éveket idézik (divat a 80-as évek, nem csak sminkben, hanem mindenben, lásd Stranger Things), s ezt a vonalat vette fel most a parfümipar krémje. Lássuk, hogy a Chanel esetében mi sült ki!

Ha azt mondanám, hogy nem volt még annyira várt illata a Chanel háznak, mint a Gabrielle, akkor hazudnék. Már a 2017. szeptemberi premiert megelőző fél évben apránként infómorzsákat lehetett szerezni a ház új pilléréről, a Gabrielle-ről. Gabrielle, Coco Chanel lányneve, mielőtt még Coco-vá vált volna. A kis árva kalaposlány, aki céltudatosan tör előre, magabiztosan lépked, mesterien fűzi kapcsolatait, és feláldozza mindenét azért, hogy megmutassa a világnak, ki is az a Coco Chanel. Hírnév és gazdagság csak az egyik motiváló erő volt, amely Gabrielle-t hajtotta, sokkal inkább kereste azt a szeretetet és megbecsülést, amelyet nem kapott meg gyerekkorában. Fantasztikus szeme volt a szépséghez, kifogástalan ízlése szinte felrobbantotta a divatvilágot, hiszen olyan forradalmi ötletei voltak, amely alapjaiban rengette meg az akkori divatot. A nők forradalma – ez volt maga a Chanel, s aki Chanelt viselt, mind részese volt ennek.

„Bármit is csinálok, szenvedéllyel csinálom. Úgy kezdek neki, hogy azt mondom magamnak, hogy az egész életem ezen az egy dolgon múlik.”  Gabrielle Chanel

Gabrielle Chanel nem volt könnyű eset, sok, rá nem hízelgő anekdoták is keringenek róla, de hát kiről nem…egyébként ha érdekel Coco Chanel élete, akkor ajánlom figyelmetekbe Henry Gidel könyvét, nagyon olvasmányos és korhű dokumentumokat, fotókat tartalmaz. Visszakanyarodva a Gabrielle parfümhöz. Nem titkoltan a márka célja a fiatalítás, a fiatal generáció bevonzása. Mert gondoljunk csak bele, a legfiatalosabb premier 2001-ben volt, amikor a Coco Mademoiselle megjelent, s amely bármennyire is egy fantasztikus illat, óhatatlanul “elnyanyásodik” 10-20 év múlva, hiszen a fiatalok nem szeretnének olyan parfümöt viselni, amelyet az anyjuk hord. Szóval nyit a Chanel az új, 2000-ben született generáció felé (basszus, én majdhogynem akkor kezdtem el dolgozni…szóval totálisan Coco Mademoiselle generáció vagyok), s valamivel be kell vonzani őket a márka felé. Itt jön a képbe Kristen Steward, akit valamilyen különös oknál fogva a Karl Lagerfeld (a Chanel ház kreatív igazgatója) a fiatal Chanel megtestesülésének tart, és aki a Gabrielle parfüm arca is lett. Kristen “állítólag” e nemzedék ikonja, aki tökéletesen megtestesíti mindazt, amelyet a Gabrielle jelenteni kíván.

“A GABRIELLE CHANEL azoknak a hölgyeknek az illata, akik maguk választják meg a sorsukat. A GABRIELLE CHANEL nem egy morajló illat, hanem egy lázadó szív, amely mindenkiben ott dobog, hogy felfedje különleges egyéniségét. A természetességet helyezi előtérben és nem hat rá a külső környezet. Ahogy maga is egy lázadó szellemű, mindennel szembemenő, vakmerő nő volt, úgy szólítja meg az ezzel azonosulni tudó 21. századi, modern nőket. Azokat a nőket, akik hűek önmagukhoz. Igazán törődnek azzal, amiben hisznek. Fontos nekik hatást gyakorolni és nyomot hagyni a világban.”

Érthetően hatalmas várakozás előzte meg a Chanel Gabrielle parfüm megjelenését. Ez mindig nagyon rizikós. Egyrészt egy teljesen új illatot bevezetni hatalmas költség, másrészt egy teljesen új illat és a hozzá tartozó koncepció sok mindenen áll vagy bukik. És ha egy Chanel parfümről van szó, akkor az elvárások mindig hatalmasak, hiszen igen magas a léc, köszönhetően az eddigi Chanel illatoknak. Ne feledjük, hogy a Gabrielle-nek a No.5, Chance, Coco Mademoiselle pillérek mellett kell helytállnia, így nem meglepő, ha a parfümrajongó közönség pillanatok alatt ízekre szedi az új illatot. Jelen esetben az első visszhangok nem túl biztatóak voltak. Ne feledjük el, hogy a vaníliás cukor kultuszát éljük, szóval eleve onnan indított a márka, hogy ezt a kategóriát messze elkerüli, és próbált nyitni egy újabb trend, vonal felé, ez pedig a virágos-friss-nőies-karakteres illat.

A Gabrielle pedig egy törékeny, valóban fényűzően világos, friss-virágos illat, amely egyszerre friss és nőies. Olivier Polge parfümőr a fény játékát kívánta a Gabrielle-ben megragadni, méghozzá úgy, mintha egyetlen virág illatában testesülne meg. Bár a virágos jegyek mindig is megtalálhatóak voltak a Chanel illatokban, így piedesztálra állítva talán még sohasem voltak. A narancsvirágé az abszolút főszerep. Majdhogynem szúrósan szappanos, friss és tiszta illatú, mely mellett túladagolt citrusok idézik fel a napfény ízét. Visszafojtott vagy tompított tubarózsát érzek ki belőle (hiába, ő itt most nem primadonna, csak a tánckar része), érdekes módon kapott helyet viszont az ylang-ylnag, amely szintén reneszánszát éli. Finoman fűszeres, kissé mélyítő jellege van, úgyszólván izgalmasabbá teszi a nem túl izgalmas narancsvirágot. Érdekes módon a kifújás után jó sokáig kifejezetten szappanos felhangjai vannak, ezen nem segít a fekete ribizli sem, halványan, de imádni való zöldes jegye fel-felbukkan. Az alapjegyek szárazsága, melegsége és eleve púderessége erősít rá a tiszta-szappanos jellegre, pézsma és szantálfa, amelyek kifinomult, elegáns hangulatot kölcsönöznek az illatnak.

Van tehát egy szappanos-tiszta-fehér virágos illatunk, amely bőrközeli, intim, emellett ragyogóan fényes és aranyló, csak éppen nem az a nagyágyú, harsány illat, mint mondjuk a Coco Mademoiselle. Ettől rosszabb lenne? Miért kellene olyannak lennie, mint a No.5? Vagy éppen a fűszerbomba Coco? Mert kevésbé izgalmas? Vajon viselné ezt egy 20 éves, akinek eleve készült? Vagy inkább az idősebb korosztály érzi magának, aki eleve a 80-as években a túladagolt virágos parfümökön szocializálódott? Nehéz ítéletet mondani. A Gabrielle a maga nemében egy nagyon szép, elegáns, nőies illat, amely tökéletesen illik akár klasszikus, akár nőiesen modern stílushoz. Bájos, könnyen hordható illat, amelyet a legtöbb orr szépnek és kellemesnek talál. De a rajongók hiányolják a nagy durranást, a csavart, azt a bizonyos Chanel faktort. Személy szerint én a Chanel parfümöket nagyon jó minőségűnek tartom, a hagyományos parfümériákban kapható parfümök között kivételes minőségűek, a Gabrielle-t is közéjük sorolnám. Mert bár úgy érezhetjük, ha csak papírcsíkon, kutyafuttában teszteljük, hogy ez egy egyszerű virágos illat, bárhol “terem”, huzamosabb használat után (no és bőrön hordva) azért kiderül, hogy ez bizony minőség. Sajnos rajtam nem túl tartós, de az elmúlt években megjelent parfümök 90%-a annak bizonyult, úgyhogy talán velem van a baj. Aki szereti például a Jour d’Hermés parfümöt, annak a Gabrielle is nagy szerelem lesz. Aki egy modern, elegáns köntösbe ültetett friss-virágos illatra vágyik, az megtalálja a számításait a Gabrielle-lel. Aki a nehéz, fűszeres, édes illatokat szereti, annak nem lesz kedvenc. Ne feledjétek, bőrpróba, és nem népítélet egy röpke papírcsíkos tesztelés után. Még szót kell ejtenünk az üvegen. Egyszerűen meseszép! Különleges, formabontó, újító! Díjnyertes lesz, az fix! Levékonyított üveg, csodásan metszett szimmetria, mindeközben abszolút Chanel-azonos, és isteni kézbe venni.

Összetevők: mandarin, grapefruit, fekete ribizli, ylang-ylang, narancsvirág, tubarózsa, jázmin, szantál, pézsma

Sillage: 3/4– testközeli, intim illat, nem harsány

Tartósság: 3/4 – nem a legtartósabb, csakúgy mint napjaink legtöbb parfümje

Szexifaktor: 3/4 – nem mondanám kifejezetten szexi illatnak, nem ez a karaktere

Elegancia: 4/5 – annál inkább kifinomult, sikkes és elegáns

Korosztály: fiataloknak szánt illat, de idősebbek is bátran használhatják, nem kötném korhoz

Árkategória/árérték: kifejezetten drága illat, mint minden Chanel, 50 és 100 ml-es méretben kapható, körülbelül 30.000 Ft-tól.

Vigyázz, kész, szavazz!
Mi a véleményed a Chanel Gabrielle parfümről?

 

 



3 thoughts on “Chanel Gabrielle – parfümkritika”

  • Kedves Andi!

    Azt hiszem, nekem is a Chloe Signature lesz Chloék közül a favorit.Köszi a tippet!:-)

  • Kedves Szilvi,
    Köszönöm szépen! Nagyon jól érzékelted te is, hogy mi lesz nagyjából ezzel a parfümmel. Kellemes illatú, standard irodai illat, nem az az eget rengető. Sokan az illatot is leminősítik azzal, hogy bár nem rossz, de Chanel márkanév alatt jobbat vártak.
    A Chloe Absolu-t sajnos még nem tudtam kipróbálni, de az eddigi flankerek alapján toronymagasan a signature, azaz a legelső eau de Perfume a legtartósabb, legütősebb, legszebb. Mindegyik szép, de nekem ő a no.1.

  • Szuper cikk!
    Valóban hálistennek ebben nem érződik a tubarózsa,amit ki nem állhatok.
    Megkaptam szülinapomra ezt a parfit)férjemnek tetszett),én érdekes,kiérzek belőle Coco mad illatot is néha,ahogy meg-megcsap az illata.Mert bár a szilázsa kicsi,azért rajtam elég tartós.Szerelem nem lett,ritkán nyúlok érte,vhogy nekem kicsit unalmas.
    Viszont most felfedeztem a Chloe Signaturet,illetve a Chloe Absolut.Mintha a bőrömön jobban működne a Signature.Szerinted melyiknek van nagyobb szillázsa és melyik a tartósabb?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter