Bottega Veneta Knot Eau Absolue – újdonság

Az olasz bőráruiról híres Bottega Veneta ékes példája annak, hogy jókor egy jó koncepcióval mekkorát lehet robbantani a (parfüm)piacon. Őszintén? Ki hallott 2011 előtt a márkáról? Bevallom, én nem.

Mígnem 2011-ben, 45 év után piacra dobták első parfümjüket, amelyet nemes egyszerűséggel Bottega Veneta-nak kereszteltek el, és mi más előtt tisztelegne az illata, mint a bőr előtt. Azonnal kult parfümként illett emlegetni, az édes, cukorkás-gyümölcsös parfüm-közízlésre magasra tevő, abszolút arisztokratikus felhangok lenyűgözték a nagyközönséget. Csodálatos, modern-klasszikus illat, melyben a ciprusok az elegáns bőrrel izgalmas földes-bőrös akkordot eredményeznek, megidézve a márkára jellemző luxust. A Bottega Veneta felkerült végérvényesen a parfümklasszisok térképére. Nem csoda, hogy a jó illatokra éhes közönség lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. Nyilván a márka meglovagolta első illatának sikerét, így megszületett a férfi változat, valamint a várható könnyed, erősebb, illetve egyéb alkotóelemeket kiemelő változatok. Végül 2014-ben mertek előállni egy teljesen új koncepcióval, s megszületett a Knot (Csomó), amelyet táskáik ikonikus csatja ihletett. A Knot egy könnyed, légies illat, amely az itáliai parton végigfutó, virágoktól és citrusoktól nehéz levegőjét eleveníti fel, középpontban a nerolival, narancsvirággal, levendulával és puhán púderes alapokkal. Tiszta, nőies, friss és elegáns illat.

“Az egyik kedvenc tervezési megbízásom minden szezonban a Knot. Őrületes, hogy ez az egyszerű kis dobozka forma, amely térben és funkcionalitásában ennyire meghatározott, mégis tömérdek lehetőséget rejt magában. Egy üres festővászonhoz szoktam hasonlítani, mert tényleg azt gondolom, hogy bármit varázsolhatok belőle. És pont a meglévő korlátai adnak teret a kreativitásnak.” Tomas Maier, Kreatív igazgató

A Knot eau de parfum debütálása után négy évvel a Bottega Veneta bemutatja a Knot Eau Absolue illatot. Az új összetétel a különleges hozzáadott jegyeknek köszönhetően még inkább kiemeli az eredeti illat elegáns jellegét és még gazdagabb illatkompozíciót eredményez. A virágos-keleties illat a már ismerős levendula és narancsvirág esszenciával indít. A szívjegyben a jázmin finom és komplex édeskés illata már megkülönböztető jegy az eredeti illathoz képest. Az illat egyre intenzívebb, majd a csúcspontot az értékes mirha (alapjegy) hozza meg. Az új illatkompozíció a Bottega Veneta illatokat új jelleggel gazdagítja: kifinomultság és érzékiség. A Bottega illatokra is igaz, hogy végtelen a lehetőségek tárháza. A Knot Eau Absolue esetében is folytatódott a komoly múltra visszanyúló együttműködés Tomas Maier kreatív igazgató és Daniela Andrier mester parfümőr között. A Bottega Veneta márka elkötelezett híve a kiváló minőségnek és mesteri szakértelemnek. Ennek jegyében elsődleges szempont volt, hogy kizárólag magas minőségű alapanyagok kerüljenek felhasználásra az illat elkészítésekor.

A csomó a Bottega Veneta márkához szorosan kötődő szimbólum, kapcsolódik a cég múltjához és jelenéhez. A Knot táska kollekció új tagjai, többek között az Olimpia Knot és a City Knot az alkalmi táska tovább gondolt változatai, amelyek nappali és esti kiegészítőként is tökéletesek. A Knot történetének legfrissebb fejezeteként a Knot eau de parfum és a Knot Eau Absolue kupakját is a táskákról már jól ismert fémcsat díszíti.” Tomas Maier, Kreatív igazgató

A Knot illatüveg tervezésekor a velencei üvegművesség és az olasz vizeskancsó formavilága szolgált inspirációként. A Knot illatüvegét a lekerekített ívek és a tiszta vonalak ötvözete jellemzi, amely a Knot alkalmi táskák dizájnját tükrözi. A kézműves kupak és a táskát megidéző matt arany csat dizájn alapján azonnal egyértelmű a szakértő szemek számára, hogy a Bottega Veneta márkáról van szó. A Knot Eau Absolue illatüvegének sötét arany árnyalata is jelzi, hogy az új illat melegebb, gazdagabb illatkompozíció, mint az eredeti. Kifinomult és érzéki dizájnjával a parfümös üveg még vonzóbbá varázsolja az illatot, így egy valódi kincset tarthatunk a kezünkben.

Már kapható, tegyetek egy próbát vele! 😉



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter