Bemutatkozik: Eisenberg Paris

Találkoztatok már valaha az Eisenberg kozmetikumokkal, parfümökkel? Őszintén bevallom, hogy bár pár éve felfigyeltem a márkára, és pár terméke felkerült a várólistámra, mégsem találtam arra alkalmat, hogy kipróbáljam őket. Most már tudom, hogy kár volt vele eddig várnom, de okos ember gyorsan tanul, szóval várható, hogy az Eisenberg márkáról többször fogtok a blogon olvasni. Az Eisenberg Paris márkanévvel akkor találkoztam először, amikor egy régi kedvenc illatom (Versace Versus Donna) hiányát kívántam valami hasonló illattal pótolni, és az Eisenberg Tentation neve több helyen is felbukkant e kapcsán. Amikor rákerestem, abszolút imponált a parfümvonal művészi, szecessziós beütésű, bohém megjelenése (tudjátok, nehéz kizárni a vizuális hatásokat is, azonnal hatnak az ember lányára). Úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy teszteljek-e pár ikonikus Eisenberg terméket. Naná! 🙂

A jól csengő Eisenberg márka mögött Jose Eisenberg (és fia) áll, aki igazi kozmopolita világpolgárként szívta magába a kultúrát, a művészetet és a modern tudományokat. 15 év kutatómunka után elég tudást érzett a háta mögött Jose Eisenberg, hogy a nevével fémjelzett kozmetikai márkával előrukkoljon. A Trio-Molekular formula, amely megtalálható minden Eisenberg termékben egyszerre három fronton segíti a hatékony bőrápolást: véd, megelőz és helyrehoz. Mivel Jose Eisenberg rendkívül fogékony a művészetekre, kifejezetten vágyott arra, hogy a művészet valamennyi csatornáját használhassa, és nyíltan vallja, hogy az illatok és az általuk létrehozott mű egyfajta művészi alkotás, amely érzéseket, emlékmorzsákat villant fel az emberben. Első parfümjeként a J’Ose debütált, amely provokatív és felejthetetlen illatélményt nyújt azok számára, akik a korai idők és a modern trendek ötvözetére fogékonyak. A művészi vonalat kifejtve megszületett a L’Art du Parfum sorozat, amely valóban a festészet és az illatok szerelemgyereke lett.

Egyszerűen nem tudok betelni a L’Art de Parfum sorozat képi világával. Annyira élettel teli, kifejező, zseniális és stílusos, hogy legszívesebben összegyűjteném mindegyiket (ami késik, nem múlik). Juarez Machado brazil festőművészt tisztelhetjük a képek készítőjeként, aki az egyes parfümök hangulatát próbálta megeleveníteni a parfümökön található festmények segítségével. Szinte hallom és érzem a lüktető zenét, a nehéz illatoktól fülledt szalonok zsibongását, és a cseppet sem ártatlan flörtöt, szerelmi játékokat. E sorozat egyik népszerű darabja a Back To Paris. Igazi “floriental” illat, amelyben az ultra nőies virágos jegyek kedvükre belefeledkezhetnek a finoman fűszerezett, fás-púderes alapjegyekbe. Markánsan érezhető benne, főként leszáradás után az édeskés ibolyás-púderes jelleg, erőteljes vaníliás körítéssel. Egyedisége a gazdagon adagolt rózsaborsban van, s a fejjegyek friss felütése után a bőrön szinte fátyolként terül el. Bőrközeli marad, ha van hibája, akkor számomra a kifejezetten visszafogott silagge (hatósugár az), én szeretem, ha a parfümöm határozottan érezhető. A Back in Paris intim, pikáns és kifejezetten érzéki parfüm, amely csak és kizárólag annak nyílik meg, akit minimum egy csókra magunkhoz engedünk. S e csók alkalmával feledkezhet bele a kedves ebbe a púderes bujaságba. Abszolút középár kategóriás illat, cserébe kaphatunk valami olyat, amely biztos nem jön szembe az utcán. 30 ml nagyjából 16.000 Ft körül van, szerintem jó ár érte, a sorozat többi darabja is így mozog, érdemes nézegetni őket, s hagyni magunkat elcsábulni.

40 éves vagyok, túl vagyok egy szülésen és bizony ami 10 éve feszes volt rajtam, az már kevésbé az. Sajnos abba a kategóriába tartozom, aki mindig is küzdött a narancsbőrrel (cellulittel), de a szülés előtt maximum a cellulit skála egyes és kettes szintjén mozogtam, azaz a narancsbőröm vagy csak akkor látszódott, ha összenyomtam a bőröm, vagy halványan összenyomás nélkül, most viszont vastagon hármas szint vagyok, aki bármit csinálhat, akkor is látszik a narancsbőre. Anno, a hőskorszakban különféle cellulitkrémekkel és masszázskefével karban tudtam tartani, ezért kapóra jött a testápoló szérum narancsbőrre (Serum Amincissant Corps). Összetevői kétfrontos harcot vívnak a szírsejtekkel. A feszesebb sejtszerkezet egyenletesebb bőrfelszínt eredményez, segít a csomóba verődött zsírsejteknek eloszlani. Azt kell, hogy mondjam, 1. és 2. szintű, enyhe cellulitnál látványos eredményeket lehet elérni, pláne ha minden nap szorgosan felkenjük a kritikus területekre, és erőteljes masszázsmozdulatokkal dolgozzuk be a bőrbe. Nálam a nagy göböket nem oldotta fel, de a combom felszíne egyenletesebb lett, feszesebb és rugalmasabb. Minden nap használtam, sőt hatását fokoztam a feszesítő testkrémmel (Soin Liftant Corps), amely olyan biotechnológiai molekulákat tartalmaz, amelyek sejtszinten serkentik a szöveteket arra, hogy aktivizálódjanak (kollagén, elasztán). Használatát tekintve kifejezetten ajánlották a szérummal kombinálni, én pedig – mivel már löttyedt vagyok mindenhol – abszolút testkrémként használtam, és mindenhová kentem. Szinte illat nélküli vagy nagyon semleges illatú krémről van szó, villámgyorsan beszívódik, nem ragad, viszont érezhetően összerántja az embert. Olyan keményhúsú lesz tőle az ember, mint egy roppanós alma. Nem tudom, hogy hosszútávú hatása milyen, én 3 hete használom nap mint nap. Szintén megelőzés vagy minimális laza szövetek mellett nyújt látványos eredményt, ha már nagy a baj, ott csak részben lehet sikerekről beszámolni.

Végül jöjjön a kedvencem, az első ráncok leküzdésére kitalált hidratáló-regeneráló krém (Creme Secret Premieres Rides). Amikor először elolvastam, hogy mit is ígér a krém, kissé megijedtem, mert olyan “sokat akar a szarka” típusú üres ígéreteknek tűnt: hidratál, ránctalanít, E vitamin, hialuron sav, Trio-Molekular formula, shea vaj…na jól van, mi? Hát pedig de, tudja! Az a babapopsi puhaságú-bársonyosságú bőr, amelyet nekem varázsolt, az valami csodás! Tudni kell, hogy a benne lévő hialuron sav kezdetben csípheti az arra érzékenyek szemét (jelen, nekem is), épp ezért baromira ki kell hagyni a szem környékét, de tényleg! Cserébe a bőröm érezhetően feszesebb, élettel telibb lett! Hozzá kell tenni, hogy a kozmetikusoktól ellesett masszázstechnikával dolgozom be minden este a bőrömbe, nappalra a már jól megszokott patikai hidratálómat használom, mert erősen vízhiányos a bőröm. Szerencsére a Creme Secret Premieres Rides-től nem pattogtam ki (rengeteg krémet nem tudok ezért használni, mert azonnal pattanásos leszek tőlük), sőt, szebb is lett a bőröm! Nekem bevált, szívből tudom ajánlani.

Az Eisenberg termékeket a Notino.hu oldalon tudjátok megrendelni, ráadásul most ingyenes kiszállítással.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter