Beauty-percek: Douglas Beauty

Bevallom, amíg itthon voltam a kislányommal, nem igazán volt ingerem arra, hogy új arcápolási rutint fejlesszek ki, ráadásul a legkritikusabb időkben (lásd amikor a gyerek még kicsit volt) örültem neki, ha a szokásos arctisztítás-krémezés nem maradt ki az ágyba zuhanás előtt. Persze, hogy ritka elhanyagolt lett a bőröm, amit néha extra ápolással feldobtam, hogy valahogy mégis nézzek ki. Viszont most már dolgozom, (időm kevesebb, haha) és Polli önállóbb, így pontosan olyan élvezettel vetem bele magam az újdonságok felfedezésébe, mint egyszeri leány a búcsúba! 🙂

douglas-home-spa

Ma már egy brand saját márkás termékei gyakran népszerűbbek, mint az egyes márkák termékei, hiszen egyrészt olcsóbban tudják ugyanazt a minőséget kínálni (marketing), másrészt egy jól bejáratott márkanév – ami már bizonyított – sokkal jobb húzónév lehet, mert bátrabban próbálják ki a vásárlók. Anno, ezer éve én még kétkedve fogadtam ezeket a saját márkás termékeket, de ma már azt veszem észre, hogy gyakran nyúlok feléjük, mert az idők során bizonyítottak. A Douglas parfüméria saját márkás termékei már jó pár éve elérhetőek itthon is, a make-up vonalban pedig az utóbbi években fektettek nagy hangsúlyt, úgyhogy már számtalan lehetőség nyílik a Douglasban saját márkás terméket kipróbálni.

douglas-home-spa-parfumblog

Az utóbbi napok/hetek abszolút kedvence lett nálam az új Douglas Home Spa Breath of Amazonia testápolója és testradírja. Gyerekek, olyan natúr, természetes illata van, mintha valóban az esőerdőben lennék, isteni, totálisan addiktív. Semmi műanyag, gejl, vagy cukros mellékzönge, csak a natúr acai bogyó és maracuja olaj. A testápoló kellően gazdag textúrájú (sajnos nagyon száraz a bőröm, csak ilyen jöhet számításba), és könnyen felszívódik, de érezhető, hogy a bőrt vékony rétegben befedi. Az illata nagyon intenzív, szóval ha parfümöt szeretnénk használni, akkor az összhatás kedvéért várjunk vele, vagy használjuk este, cserébe garantáltan isteni álmunk lesz. 🙂 A testradír jó tömör szerkezetű, teszi a dolgát, kellően szemcsés, no és persze szintén kellően Amazon illatú. Muszáj lesz beszereznem egy kézkrémet és tusfürdőt is belőle. A Home Spa sorozat kapható még Polynesian Dream, Spirit of Asia, Beauty of Hawaii és Harmony of Ayurveda illatokban.

img_8957

A Home Spa mellett a Douglas érezhetően felfedezte az igényt a bio, vegán, öko, natúr termékek irányt, Douglas Naturals név alatt kell ezeket a termékeket keresni. Jellemzőjük, hogy parabén mentes, nem tartalmaznak mesterséges illatanyagot, vegán termékek, természetes olajokkal illatosítják őket. A hajápoló maszk különösen jól jön nekem és a kislányomnak: nekem sokkal durvább lett a hajam, amióta nagyon őszülök (családi vonás), és ezerrel festem kb 15 éves korom óta. Szóval puhítani kell, ha kezdeni szeretnék vele valamit. A kislányomé pedig olyan kis pamuthaj, az övét erősíteni, selymesíteni kell. A hajmaszk kissé folyós állagú, illatmentes, könnyen el lehet oszlatni a hajon, nekem szokatlan volt a balzsamok után, hogy nem olyan csúszós-krémes állagú. Mindenesetre beszívta a hajam, és kimosás után hasonló érzetű volt, mintha balzsamoztam volna. Abban nem vagyok biztos, hogy balzsam helyett kell-e használni, én mindenesetre eddig úgy használtam. Amiért csillagos ötös, hogy nem zsírosít, ez a halálom, és a hajpakolásokkal ez a bajom.

douglas-naturals

Amióta kapható micellás víz, azóta 3 in 1 ezt használom mindenre: sminklemosás, tonizálás (haha) és minden más. Elkel egy kis turbó, mert azért a micellás víz sem mindenható. A gránátalmás tonik rózsavízzel egyben sminklemosó és bőrregeneráló hatású, öröm látni, ahogy könnyedén leviszi a sminket és érzem, ahogy frissíti a bőrömet is. Olyankor használom, amikor úgy érzem, plusz tisztítást, frissítést igényel az arcbőröm. Csínján kell vele bánnom, mert ha reggel és este használom, az én bőrömet már szárítja.

Szemránckrémet már a húszas éveim elején is használtam, engem oltárira tud idegesíteni, ha száraz a szemem körül a bőr, vagy húzódik. Viszont annál rosszabb nincs, ha egy szemránckrém csíp, vagy könnyezik tőle a szemem (sajnos irtó gyakran előfordul velem), mert totál szétcsapja a sminkem és képes vagyok egész nap könnyezni tőle. Fogalmam sincs, melyik összetevő váltja ezt ki, de a legdrágább, vagy éppen legfelkapottabb szemránckrémek is kötöttek már ki ezért a kukában. Fellélegeztem, amikor elkezdtem használni a Douglas Naturals szemránckrémjét, mert bátran bénázhatok vele, kenhetem a szememet vastagon, akkor sem csíp. Cserébe hidratál és a karikákat halványítja. Gránátalma, Q10 és argán olaj található benne. Hosszútávú hatásáról még nem tudok beszámolni, de eddig meggyőzött.

douglas-aqua-focus

Végére hagytam az én két kis drágaságomat! Szóval erősen vízhiányos a bőröm, és sajnos nem problémamentes sem, anno végig kellett egy akné elleni kezelést is csinálnom, szóval akármit nem kenhetek magamra. Nappali arckrémnek a leginkább a patikai Cremor Aquosus vált be, ennél jobban semmi sem hidratálja a bőröm, enyhíti a vízhiányos bőr húzódását, és tuti, hogy nem pattogzok ki tőle. No de ebben kb semmi nincs, azon kívül, hogy hidratálna, és azért bizonyos időközönként érzem, hogy csak a krém kevés. Itt jön a képbe a Douglas Aqua Focus intenzív szérum, maga a gélbe oltott víz. Isteni érzés a hűs fém hengerfejjel felvinni az arcra és azzal belemasszírozni. Én kipróbáltam, hogy éjszakára csak a szérumot teszem fel, krémet nem: először hiányzott a krémezés utáni “tocsogó” érzés, de nem éreztem, hogy kellemetlenül húzódna a bőröm. De inkább a krémem alá használom plusz löketként. Ideális sminkalapnak is.

douglas-aqua-focus-parfumblog

A hozzá való ápoló víz (Aqua Focus Facial Water) teljesen olyan, mint ha a micellás víz-termálvíz és tonik hármasából fogant volna. Finoman csíp, itt érezhető benne, ahogy dolgozik a hialuron sav, kellően testes és hidratáló, mint a termálvíz, és kb minden sminkmaradványt leszed, mint a micellás víz. Minden nap használom este! Összetevői: gleccservíz, ibolyakivonat és aquaporin 3.

Érdemes a Douglas saját márkás polcain kutakodni, és kipróbálni a termékeiket, de akár meg is rendelhetitek őket az új douglasshop.hu oldalról.

Andrea

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter