Calvin Klein Deep Euphoria – parfümújdonság és parfümkritika

Sokáig “ültem” a Deep Euphoria kielemzésén, több okból is. Egyrészt vetült rá egy jó nagy adag személyesen érintő kellemetlen érzés, és ha nem akartam, hogy befolyásoljon a véleményalkotásban, akkor kissé el kellett távolodnom az illattól. Másrészt ha egy parfümről kritikát írok, akkor minimum több napon át viselem (és nem csak papír vagy csuklópróba alapján mondok ítéletet felette), mert azt vallom, ha hordok, viselek egy illatot “rendesen”, akkor fogom érezni, hogy hogyan viselkedik rajtam valójában. Mert vice versa volt már úgy, hogy jaj de szupcsi a csuklómon ez a parfüm, aztán amikor ténylegesen befújtam magam, és viseltem, nap végére rájöttem, hogy nem az én illatom, aztán meg volt olyan is, hogy papíron baromira nem működött, de csak azért is magamra raktam, és láss csodát, működött.

deep-euphoria

Nos, szegény Deep Euphoria kap hideget és meleget is. Van egy nagyon népszerű előd, az Euphoria, amiből én is elfogyasztottam anno egy üveggel, rendkívül érzéki, misztikus illat, fás-púderes jegyekkel, amelyek 11 évvel ezelőtt még kuriózumnak számítottak. Egyszóval nagyon újszerű volt az Euphoria, a slágerlisták élén tanyázik már évek óta. Természetesen flankerek jönnek-mennek, de egy ilyen népszerű illatnál mindig fennáll a veszélye annak, hogy nem ugorják meg az anyaillat szintjét (bár nem is ez lenne a cél, de ez egy következő poszt témája lesz). A 12. variáns épp idén ősszel jelent meg Deep Euphoria névvel: egy nagyon erős, ütős kampánnyal harangozták be (szerintem nagyon szexi és kifejező), a Deep (Mély) név is sokat sejtető volt, úgyhogy sokan kapkodták le azt a bizonyos tesztert a polcról.

“A Deep Euphoria vibrálóan élénk ciprusos-virágos illatával új vonalat visz a Calvin Klein illatok sorába. Az illat cascalone és black magic rózsa akkorddal nyit, ami párás, ködös aurába burkolja a kompozíciót, a forró nedves érzet megalapozza az illat ellenállhatatlan érzékiségét. A fej- és szívillat összetevői modern nőiességet, a legmagasabb minőséget és gazdagságot adnak az illathoz, míg az alapillat jegyei, közöttük a gyengéd pézsma selymes, érzéki textúrája, ellenállhatatlanul csábítóvá teszik, melegséget és örömet sugározva. A kiegészítő elemek kifejezik az illat különleges kettősségét, a belőle sugárzó erőt és túláradó ragyogást, érzékeltetik a Deep Euphoria nő sokoldalúságát és személyiségét.”

deep-euphoria-parfumblog

Deep Euphoria…kifejezetten szeretem viselni. Az az igazság, hogy a sima Euphoria-t valamikor a megjelenése évében (2005-6) használtam, szerettem, de aztán valamiért nem vettem újra. Talán az egyik olyan parfümöm volt, amelyre a legtöbbször rákérdeztek, hogy mit viselek. A Deep Euphoria visszahozta ezeket az emlékeket, annak ellenére, hogy csak minimálisan hasonlít az anyaillatra. Két bajom van a Deep Euphoria-val, az egyik, hogy miért Deep! Talán attól, amit a deep-mély szó sugall, sokan sokkal intenzívebb élményt, töménységet vártak az új illattól, és érthetően csalódtak. Mert bár a Deep Euphoria is éppolyan modern kori maitresse, mint az Euphoria, csak éppen a visszafogottabb, vagy inkább kifinomultabb fajtából. Abszolút mindent visz a virágos akkord, amely a parfüm szíve: kissé dark-os, régimódi rózsa üde felütéssel (bazsarózsa), amelyet beborít a pacsuli. Míg az Euphoria sajátossága a púderes, érzéki fás vonal, addig a Deep Euphoriáé a füstös, fűszeres virágos akkordok. Bár nem vagyok a bors mint parfümösszetevő rajongója, itt kifejezetten tetszik, szépen letöri a virágos jegyek édesbe hajló jellegét. Érdekes az illat felütése: a parfümöt kreáló vállalat, a Firmenich egyik szintetikus összetevője, a cascalone (vizes jegy) egyfajta párás hatást kölcsönöz az illatnak, melyet a mandarinlevél halvány zöldes akkordja követ a fehér borssal. Az érzéki és egyben friss virágos jegyeket beborító pacsuli mindent visz, melyet a selymes fás-pézsmás alapjegy tart meg. Rajtam kifejezetten csodás illat lesz, szeretem viselni, szeretem, ahogy a fogason lógó sálamból ki-kicsapó illatfoszlányok megcsiklandozzák az orromat, szeretem, ahogy meg-megcsap az illata napközben, szeretem magamon érezni. Itt jön a másik baj, amit a Deep Euphoria kapcsán fel tudnék hozni: rajtam sajnos nem túl intenzív és pár óra után bőr közeli illattá válik. Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, az utóbbi időben szinte alig találok olyan parfümöt, ami tartós rajtam…

Sillage: 3 – sajnos, nem túl intenzív, vagy minimum 10 fújás kell belőle

Tartósság: 3/4 – pár óra múlva bőr közeli lesz

Szexifaktor: 4/5 – “dögös, mint az állat” 😀

Elegancia: 4 – úgy dögös, hogy közben kifinomult is, jee!

Korosztály: mondjuk 20-tól felfelé bárkinek. Fiatalabbaknak nem ajánlom, ők még bájosak legyenek, ne dögösek!

Árkategória/árérték: 4/5 – a CK parfümök jólárasítottak

Imádom/tetszik/nem tetszik: nagyon tetszik, szeretem hordani!

Összetevők

Fejjegy: cascalone, fehér bors, mandarin levél

Szívjegy: black magic rózsa, geranium, sambac jázmin

Alapjegy: pézsma, pacsuli, fás jegyek

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter