Ajándékötletek karácsonyra hölgyeknek

Most csöppentünk bele a karácsonyi ajándékvásárlás kellős közepébe, persze a szerencsések – vagy inkább előrelátóak – most hátradőlve örülnek annak, hogy időben beszerezték a legszebb ajándékokat. Minden, azaz MINDEN évben megfogadom a decemberi pánikrohamaim után, hogy jövőre egész évben nyitott szemmel járok, de az a minimum, hogy már szeptemberben tudatosan és megfontoltan kezdem megvásárolni az ajándékokat, hogy decemberben tényleg már csak az ünnep hangulatát kelljen élveznem. Szerintem nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy ez soha nem jött össze. Ezért szeretnék most nektek egy kis ötletcsokrot átnyújtani, hátha ezek segítségével ihletet nyertek! Ebben a posztban nők számára találtok ajándékokat, következő posztból mazsolázhattok férfiaknak!

Ajándékcsomagok

Imádom az ajándékcsomagokat, és odavagyok a parfümtestápolókért, néha még jobban, mint egy parfümért. Karácsonykor ha parfüm a kiszemelt ajándék, akkor érdemes áldozni még rá, és ajándékcsomag keretében megvenni, sokkal jobban megéri, és aki kapja, biztosan kiugrik a bőréből!

Romantikus, örökifjú nőknek

 

Marc Jacobs Dot – Douglas Parfümériákban

Givenchy Play For Her- 14.920 Ft Parfümcenter

Escada Especially – 14.200 a Douglas parfümériákban

Mexx XX Lovesome – 6.100 Ft Parfümcenter

Guerlain La Petite Robe Noir – 19.460 Ft parfümcenter

Prada Candy – 18.590 Ft Parfümcenter

Dögös vampoknak

Carolina Herrera 212 VIP – 16.420 Ft Parfümcenter

Lady Gaga Fame – 8.400 Ft a Douglas parfümériákban

 Paco Rabanne Lady Million – 19.090 Ft Parfümcenter

Thierry Mugler Womanity – 13.420 Ft Parfümcenter

Fendi Fan di Fendi – 16.470 Ft Parfümcenter

Elegáns, stílusos nőknek 

Bvlgari BLV II – 13.580 Ft Parfümcenter

Calvin Klein Beauty – 15.580 Ft parfümcenter

Elie Saab Le Parfum – 20.590 Ft Parfümcenter

Versace Bright Crystal – 15.080Ft Parfümcenter

 Guerlain Shalimar Initial – 14.170 Ft Parfümcenter

L’Artisan Parfumeur Coffret Feminins – 22.800 Ft Neroli Parfüméria

Parfümgyertyák, enteriőrillatosítók

Karácsonykor különösen szeretem a lakásunkat feldíszíteni, hangulatba hozni. Nálam a gyertya a lakás minden pontján megtalálható, imádom minden formában, legyen szó teamécsesről, gyönyörű színű-formájú vagy illatosított gyertyákról. Az illatosított gyertyákat, mint illatfüggő különösen szeretem, főleg, ha valóban jó minőségűek, és az illatuk sem bántó. Szerencsére ma már több kiváló niche márka illatgyertyáit, illatosítóit kipróbálhatjuk itthon is, kedvenceim a diptyque gyertyák, melyek fantasztikusan erőteljesen és tartósan illatoznak még akkor is, ha éppen nem égnek. Érdemes egy-egy darabra beruházni, jó sokáig illatosítja lakásunkat!

Én ezt használom:

diptyque Baies illatgyertya – Neroli parfüméria 

Diszkrét illatot adnak a bambusz illatosítók, melyek egy üvegcse olajban állva a mennyei illaton kívül csodás látványt nyújtanak. Ha pedig valódi luxushangulatra vágyunk, akkor a parfümlámpát ajánlom, amit ha megtöltünk illatos olajjal, elképesztően intenzív illatot ont magából.

 Parfum de Nicolai bambusz illatosítók Neroli parfüméria

Parfum de Nicolai parfümlámpák – Neroli parfüméria 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter