Acqua di Parma

A “pármai víz”, azaz az Acqua di Parma egy kicsi parfümmanufaktúraként született meg Parma szívében 1916-ban. A az akkori kor divatja szerinti fülledt, nehéz fűszeres-virágos parfümök közül kitűnt az Acqua di Parma Colonia, mely a kölnivíz újragondolt változata. Könnyed, légies, friss illata az egyik legsikeresebb, legkeresettebb parfümmé tette a ’30-as és ’50-es évek között.

A ’60-as években a parfümpiacot elárasztották a hasonlóan könnyed, citrusos illatok, míg az Colonia a műértő orrok, az időtlen klasszikus illathoz vonzódó rajongók kedvence maradt továbbra is, az itáliai sikk és elegancia szimbólumává vált. Olyan sztárok viselték az Acqua di Parma illatokat, mint Cary Grant, Ava Gardner vagy Audrey Hepburn.

 

 

Az 1990-es években Luca Cordero di Montezemolo üzletember és 2 barátja közreműködésével újraszületett ez a neves niche olasz parfümház. Céljuk az volt, hogy a történelmi, tradicionális olasz manufaktúrából valódi márkát, brandet hozzanak létre, mely világszínvonalú luxustermékeket ajánl.

Így született meg az első Acqua di Parma butik 1998-ban Milánóban, ahol a parfümök mellett gyertyákat, és egyéb kiegészítőket árultak, közel a legnevesebb divatmárkák butikjai mellett. Természetesen innen már egyenes út vezetett a világ meghódításáig, azóta számos Acqua di Parma bolt nyílt szerte a világon.

 

2001-ben a LVMH (luxuscikkeket forgalmazó mamutcég) felvásárolta a céget, és új kollekciók megjelenésével frissítette a parfümkínálatot, így az AdP-t közelebb hozta a mai kor parfümrajongóihoz. A Le Nobili  (A Nemes) kollekció három meseszép virágos összetevő stílusos újragondolása. A Colonia pedig 4 átütő változatban jelent meg. Emellett a Blue Mediterraneo sorozat 6 darabja született meg.

 

Colonia sorozat

Colonia egy csodásan elegáns uniszex illat 1919-ből, melyet az itáliai citrusok, levendula, verbéna és vetiver friss illata ihletett. Az energikus citromos kezdet után gyönyörű ritmusban bontakozik ki a levendula és a rozmaring tiszta, léges illata, melyet egy csipetnyi púderes rózsa követ, alig érezhetően. A jázmin krémes illata itt most csak egy kis testességet ad a kompozícióhoz, határozott alapokat pedig a pézsma biztosít. A citrusok folyamatos jelenléte miatt nagyon szép, légies alkotás.

A Colonia Intensa az első, kifejezetten férfiaknak javasolt Colonia illat 2007-ből (ennek ellenére hölgyek is használhatják, mert nagyon jó!). Tökéletes hangsúly van a tradicionális és a modern stílus között. A könnyed citrusos, Colonia-ban megszokott friss akkordok kiegészülnek isteni fűszeres-bőrös összetevőkkel, mint a kardamom, gyömbér, bőr és benzoin. Mirha igen halványan, szinte csak beköszön a kollekcióban, így a Colonia Intensa szerencsére megtartja a bőrös-fás-fűszeres jegyek mellett mesésen könnyed, tiszta jellegét. Számomra uniszex, roppant elegáns, és frissítő illat.

A Colonia Assoluta a Colonia koncentrált, valódi kölnivíz hatású változata, melyben a citrusok kevésbé, a gyantás-fás száraz jellegű összetevők annál inkább főszerepet kaptak. Áttetsző, élénk parfüm, végtelenül stílusos és klasszikusan elegáns, valamint megnyugtatóan ismerős illat, melyet mindenki biztosan érzett már valaha az életében.

Colonia Essenza a klasszikus értelemben vett Colonia férfiparfüm, mely visszanyúl a Colonia alapjaihoz, kibővítve olyan férfiasan karakteres jegyekkel, mint rozmaring, petit grain és neroli. A citrusos összetevőket háttérbe szorítják a zöld jegyek, melyet a vetiver markáns alapjára építettek.

 

Le Nobili sorozat

A sorozat legfelkapottabb darabja az Iris Nobile edt, mely annak ellenére, hogy az írisz nevet viseli, nem a megszokott földes-íriszes jelleget hozza, hanem sokkal több annál. A szívjegy fás-virágos jegyei közül a narancsvirág és a tubarózsa (szerencsére) kissé lefojtott illata bukkan fel, így tartva meg az egyensúlyt a karcosan harsány és az elegánsan visszafogott érzés/benyomás között. Egy csipetnyi csillagánizs szinte észrevétlen benne, és a bűbájos mimóza sem tud kibontakozni a nagyágyúk mellett, de az “ártatlanságot” kölcsönző szerepét így is betölti.Inkább tavaszi-nyári illat. Francois Caron és Francis Kurkdjian 2004-es alkotása.

Az Iris Nobile edp már sokkal testesebb és határozottabb illat: kevésbé citrusos, és bátrabban fűszeres-keleties jellegű felhangot adva a az írisznek az ylang-ylang, vanília és a pacsuli által. Hidegebb időben ezt viselni olyan, mintha a legexkluzívabb butikban öltöztünk volna fel tetőtől talpig. Niche illatok kedvelőinek ajánlott darab.

Abszolút kedvenc a Gelsomino Nobile...nem is tudom, mikor éreztem ehhez hasonló csodálatos illatot, és mikor “estem szerelembe” így egy illattal, mint a Gelsominoval (Jázmin). Mert nem más ez a parfüm, mint a jázmin illatának legszebb tálalása és bemutatása. Diszkrét, mégis határozottan jelen lévő, csupa bűbáj jázmint az édeskés mandarin vezeti fel, majd a jázminnal együtt a tubarózsa még sosem érzett visszafogottabb akkordja bontakozik ki. Igen, visszafogott tubarózsa (pedig nem erről híres), melytől a jázmin kevésbé szűzies és ártatlan lesz. A fás és pézsmás alap roppant intim, melegen bőrre simuló keretet ad az illatnak. Tökéletes menyasszonyi illat, kortalan, nőies és meseszép alkotás Francois Demachy kezeiből.

A Magnolia Nobile egy rendkívül bársonyos és krémes fehér virágok illata, középpontban az érzéki magnóliával. Édesebb virágos-gyümölcsös parfüm, melyben a friss citrusok vakítóan élénk akkordját a magnólia vaníliás ágyásba ültetett virágokkal kísért jegye követ. Romantikus, játékos, a Nobile illatok közül a “legcsajosabb” és a legélénkebb parfüm.

A Profumo (nemes egyszerűséggel Parfüm) 1930-ban, a Colonia mellett az Acqua di Parma női változata volt olyan virágos-ciprusos jázminnal, ylang-ylanggal, rózsával és írisszel, és természetesen a megszokott AdP eleganciával és kifinomultsággal. Az illatot 2000-ben újra kiadták, kapható már eau de parfum változatban is.

A Blu Mediterraneo sorozat az olasz mediterrán nyarak ízét, illatát idézi, felhasználva a különböző olasz területek sajátosságait, illatait. Mint egy nyári koktél, a sorozat daranjai is úgy frissítenek a nyári hőségben.

A sorozat darabjai:

Arancia di Capri

Cipresso di Toscana

Mandorlo di Sicilia

Fico di Amalfi

Mirto di Panarea

Bergamotto di Calabria



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter