Marc Jacobs 3 megközelítésből

Ha Marc Jacobs, akkor nálam a Lola az abszolút befutó. Ám róla már régebben írtam, így nézzünk inkább 3, egymástól abszolút eltérő illatot, a polgárpukkasztó divatdiktátortól.

 nd.1407

Gyakran elsiklunk az első Marc Jacobs illat felett, mely szimplán csak Marc Jacobs edp névre hallgat és 2001-ben készült a hölgyek számára. Ezt a csodálatos fehér virágos-zöld illatot Steve Demercado és Long Dong parfümőrök alkották, az eredmény pedig egy ünnepélyes, kimagaslóan feminin illat. Engem egy amerikai kertváros precízen megszerkesztett, tökéletes világában eltöltött kerti party-ra, születésnapra emlékeztet. Jól szituált, szofisztikált és elegáns. Nem tudom miért, de a Született feleségek Bree-je ugrik be róla. Fejillatában a bergamott mellett jelentős szerepet játszik a csodálatos gardénia, amit egyre jobban kezdek megszeretni. Mindezt lonc, fehér bors, jázmin és tubarózsa követi, nagyon jól meghatározott arányokkal. Azért akik a tubarózsás, nehezebb virágos illatoktól fejfájást kapnak, nekik azt javaslom óvatosan próbálgassák, egy picit számomra is nehéznek hat, de abszolút azonosulni tudok az illat jelentésével. Az alapillatban pézsma, cédrus és gyömbér koronázza meg az ünnepi hangulatot.

 dot

Az előzőhöz képest, a gyermeki bájt, könnyed játékosságot jellemzi, a pöttyös, katicabogárra emlékeztető Dot. Aranyos, csupa bűbáj illat, olyan, mint egy tündérmese. A pitaja gyümölcs egzotikussága örömmel tölti fel viselőjét, ezt egy kis lonccal és vörös bogyós gyümölcsökkel megtoldva máris fülig ér a szánk örömünkben. Aranyos csomagolása igazán eredeti, tetszik, hogy abszolút képviseli a benne rejlő tartalmat, nem egy szokványos üvegbe rejtették ezt az eufóriát ígérő nedűt. Szívillatában narancsvirág, jázmin és kókusz gondoskodik az önfeledt hangulatról. A vanília és pézsma kissé elsimítja, ?felnőtté? teszi a gyümölcsös-virágos illatkavalkádot. És ha abból a szempontból közelítjük meg a Dot-ot, hogy mely parfümőrök munkája, akkor bizony az ínyenc parfümimádók is felkaphatják a fejüket. Hogy miért? Mert Ann Gottlieb mellett az illat másik megalkotója az az Annie Buzantian, aki a legfelsőbb katergóriát képviselő, niche Puredistance parfümház 3 illatát kreálta.

 o.27407

Harmadikként pedig jöjjön a Daisy 2014-es újraértelmezése, a Daisy Dream. Szerintem zseniális, nekem ezerszer jobban tetszik a 2007-es Daisy-nél, pedig az se rossz. A csomagolása lágy, szép, könnyed, játékos és nagyon friss. Kevés olyan illat van, amire azt mondjuk, hogy kék?nos ez az?engem is meglepett, de beleszagolva, pont azt az üde halványkék színt képzelem el, mint amilyen az üvege. A kis fehér virágok pedig ráadásként tündökölnek az üvegen. Egy kicsit friss, egy kicsit trópusi, egy kicsit virágos?.mint egy nyári álom. Körte, grapefruit és szeder gyümölcsös találkozása varázsol el a fejillatban. Olyan zamatos, hogy kedvem lenne beleharapni. Ebben a frissességben ott rejtőzik valami nagyon trópusi és egzotikus, melyért minden kétséget kizáróan a licsi, jázmin és a lilaakác felelős, még ha ez a 2 virág nem is trópusi. Az összhatás olyan, mint egy lehelet könnyed testápoló, nyilván az alapillatban feltűnő kókusz miatt. Persze nem lesz ettől még tömény és édes, mert a fás jegyek és a pézsma, szép letisztult, száraz hatással vonják körbe a Daisy Dream-et. Tényleg olyan, mint egy álom, halványkék éggel, fehér bárányfelhőkkel, gondtalansággal, egy csipetnyi naivitással és azzal az illúzióval, hogy léteznek még csodák?még ha a valósgában nagyon is jól tudjuk, hogy nem léteznek.

Nektek van kedvenc Marc Jacobs illatotok?

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter