Queen – a zenekar illatai

Kisgyerekes anyaként nem olyan egyszerű eljutnunk a Zurammal kettesben a moziba, mert alapjában csak és kizárólag mesékre ülhetünk be gyerekestől, aki vérig sértődik minden alkalommal, ha kihagyjuk a buliból. Szóval november óta tervezzük, hogy megnézzük a “Queen filmet”, magyar nevén Bohém rapszódiát, és végre ma eljutottunk a moziba. Először is irtó furcsa volt, hogy a még most is tömött teremben az átlag életkor valahol 60 körül lehetett, szóval kicsit nyugdíjas találkozónak tűnt a hakni, de legalább nem volt zörgés, csörgés, csak ámuló nézők, és bizony olykor síri csend. Ja, és esküszöm, volt olyan pillanata a filmnek, amikor legszívesebben felpattantam volna “csápolni”, de szerintem ez nem az a közönség volt, aki benne lett volna a buliban. A film, mint élmény jó volt, ellenben nekem csalódást okozott, hogy egy nálam hozzáértőbb kritikust idézzek, finomkodó volt. Pedig micsoda rock’n’rollt lehetett volna belőle kihozni. Na, de hogy ezt a hosszúra nyúlt bevezetőt lezárjam, a film közben azon agyaltam, hogy vajon Freddie Mercury és a banda tagjai milyen parfümöt használhattak. Utánajártam, íme.

Freddie Mercury kifejezetten szerette a kölniket, a frissítő vizeket. Érdekes, én valami sokkal fűszeresebbre, drámaibbra gondoltam, de ha hinni lehet a forrásnak, akkor egyik nagy kedvence Giorgio Armani Eau Pour Homme illata volt. Ez az illat ma is kapható, még ha nem is döngeti a slágerlistákat, klasszikus, friss, elegáns illat, amelyben a bazsalikom és a citrusok kaptak főszerepet. Freddie másik kedvence Givenchy Monsieur volt, amelyben a szintén friss citrusos és tölgymohás jegyek mellett levendula és csipetnyi fahéj kapott főszerepet. Érdekes, hogy felbukkan még egy illat, amelyet állítólag használt Freddie. Ez a Clarins Eau Dynamisante, amely egy régi vágású chypre, citrusos-aromás-gyógynövényes beütéssel. Sokan a Dior Eau Savage illatához hasonlítják. Mindenesetre friss, aromás illat lehet, abszolút kívánságlistámon szerepel.

Sajnos a Queen többi tagjának parfümhasználatáról nem tudtam infókat begyűjteni, aki tud valamit, ne fojtsa magába:) Egyébként épp ma bukkant elém egy Queen vonatkozású parfüm: Art Meets Art Bohemian Rhapsody, amely egy virágos-chypre illat a leírások alapján.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter