Pipacs, a tűzrőlpattant egyszeri lányka

Ha feltesszük a kérdést, hogy hány pipacsos, vagy pipacs illatú parfümöt ismerünk, a legtöbben rávágják, hogy a Flower by Kenzo az. A 2000-es évek sztárillata pedig egyáltalán nem tartalmaz pipacsot, mint összetevőt, sőt, még csak nem is olyan az illata, csak éppen az egyik legközönségesebb, ugyanakkor legmegkapóbb virággal az üvegén próbálta nemes egyszerűséggel a virágot prezentálni, mint parfüm. Nincs ember, aki ne ismerné az üvegét és az illatát, magam is hatalmas rajongója voltam, használtam is, de már nem tudnám viselni (igen, az elcsépeltség mellékhatása), de az üvege még ma is lenyűgöz, fantasztikus ötlet és kivitelezés, hiába, ehhez Kenzo mester ért!

Érdemes virág a pipacs, igazán közönséges (gyakorlatilag gazként gondolunk rá), hiszen gyakorlatilag bárhol képes nyílni, vadvirág, bárhol megtalálható, mégis, ha leszakítjuk, abban a pillanatban elkókad, nem adja könnyen a szabadságát, kvázi egyáltalán nem lehet ezt a vadvirágot megszelídíteni, és csokorba kötni. Illata nem különösebbe van, azaz nem erőteljes és nem is karakteres, inkább nyers, szabad, földes. Rendszertanilag a mákkal (papaver) van rokonságban, népies neve vad mák, büdös mák (haha, sokat mond), és lúdmák. Nem csoda, hogy nem igazán fedezte fel magának a parfümipar, bár vannak merész vállalkozók, nem is rossz végeredménnyel.

Calvin Klein CK One parfümje az 1990-es évek uniszex, grunge stílusához passzolt rendkívül jól, nem csoda, hogy az illat az egyik legnépszerűbb a világon. Minden évben limitált darabokkal jelentkezik, a CK One Shock for Her  különösen kedvelt lett, és nagyon sokan keresik. Komplex illat, benne pipacs, csokoládé, szeder, vanília, és sok-sok pézsma. Hogy az egyik rajongót idézzem: nyami! 🙂

A Demeter tudjuk, hogy arról híres, mindennek szeretni begyűjteni az illatát, legalábbis parfümként prezentálni. Naná, hogy van pipacs illatú parfümjük Red Poppies néven. Sajnos nem ismerem.

Nagyon sajnálom, hogy már nem kapható a The Body Shop Smoky Poppy illata. Volt belőle testvajam és parfümöm is, nagyon szerettem, annak ellenére, hogy az Opiumra hajazott. Istenien túladagolt fűszeres, fás illat volt. Kár érte.

Szintén egy megszűnt illat, amit sajnálhatunk. A L’Artisan Piment Brulant illatában paprika és pipacs viszi a prímet kakaóval és csokoládéval megfűszerezve, kétség kívül egyedi illat volt.

Jo Malone Poppy & Barley illata nagyon klassz ötleten alapszik: hol nő a legtöbb pipacs? Hát a búzamezőn! Akkor hozzuk össze őket. Ebben az illatban a búza és a pipacs nászát érezhetjük. Kell!

Nagyon jó és megérdemelten kultikus darab a L’Erbolario Papavero. Nagyon gazdag, fűszeres, komplex illat, én hülye, el is adtam anno, mert túl sok volt…haha, most már lehet, hogy kevés is lenne. Nagyon különleges illat, próbáljátok ki!

Kissé lehúzták a parfümrajongók az Atkinson California Poppy illatát, amely enyhén hajaz az íriszes parfümökre (lásd Prada Infusion d’Iris). Kipróbálnám, nekem való lehet.

Nagyon népszerű itthon a Givenchy L’Interdit parfüm, az EDT változata fehér virágos, pézsmás és pipacsos. Nem próbáltam még.

Tiziana Terenzi neve nem ismeretlen a niche parfümök rajongói előtt, igazi kis luxi olasz márkát dobott össze, nagyon hamar népszerű lett, csak úgy kapkodják az illatait. Az egyik, kevésbé közkedvelt darabja a Porpora, ami a Fragrantica olvasói szerint egy az egyben Malle Portrait of a Lady illatát koppintja. Mindenesetre van benne minden IS, pipacs, tömjén, pacsuli, rózsa, gesztenye, fahéj, ámbra, málna, pézsma.

Végül nem hagyhatjuk ki a Juicy Couture Peace, Love and Juicy parfümöt sem. Mekkora hype volt az első Juicy Couture parfüm körül a 2000-es években…nem is volt rossz darab, formabontó volt minden szempontból. A Peace, Love and Juicy már nem lett akkora kedvenc, sőt. Igazából egy érdekesen friss zöld-virágos illat, mint maga a tavasz a maga virágos-fanyarkás jellegével. Nem rossz darab szerintem.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter