Minya Viktória napok a Parfümblogon!

Most már nem csak azzal büszkélkedhetünk, hogy mi adtuk a világnak az első, modern értelemben vett parfümöt, hanem azzal is, hogy a magyar származású Minya Viktória megalkotta az első igazán magyar parfümöt! A Hedonist (itt olvashattok bővebben a blogon róla) 2013-as debütálását követően hatalmas sikert aratott a világ számos országában – így nálunk is – most pedig folytatódik a Hedonist töretlen útja a legendává válás felé, hiszen Viktória két új illattal immáron sorozattá bővítette az érzékek élvezetét hirdető illatot. A Hedonist Rose és a Hedonist Iris pár hete debütált a parfümpiacon és annyit elárulhatok, hogy egyes országokban már hiánycikk! 🙂 A két új Hedonist illat mellett pedig Viktória előállt a legendás “Magyar Királyné Vize” parfüm modern változatával, az Eau de Hongrie-vel. Mind a négy Viktoria Minya már illat kapható Magyarországon is, a Neroli és a Madison parfümériákban!

minya viktória
Minya Viktória

A Parfums Viktoria Minya parfümházat Minya Viktória 2011-ben alapította. Minya Viktória, a díjnyertes magyar orr, a parfümkészítés művészetét a modern parfümgyártás bölcsőjében, a festői dél-franciai városban, Grasse-ban sajátította el. Miután a régióban számos parfüm-háznak dolgozott, úgy döntött, hogy kamatoztatja tehetségét, céget alapít és saját parfüm-sorozatot komponál. Munkái a legjobb minőségű alapanyagok használatát és a különleges alkotási technikákat dicsőítik. Mint független művész, kreativitását nem köti gúzsba semmilyen korlát; Viktória nagy körültekintéssel állítja össze alkotásait annak érdekében, hogy azok különlegességet és páratlan életörömet közvetítsenek. A Parfums Viktoria Minya rendkívüli termékei mára világszerte megvásárolhatóak és tiszteletreméltó pozíciót vívtak ki maguknak a niche parfümök között nemzetközi szinten.

hedonist sorozat

Minya Viktória debütáló illata, a Hedonist 2013-as megjelenése után mindössze néhány hónapon belül kultikus alkotássá vált. Csomagolása tökételes összhangban áll legfontosabb üzenetével, az öröm közvetítésével és a parfümök
aranykorának felélesztésével. Grasse-ban, a modern parfümvilág bölcsőjében eltöltött évek alatt Minya Viktória rádöbbent, mennyire leértékelődött a parfüm jelentősége az elmúlt pár évtizedben. Munkája során egy olyan illat kezdett el kibontakozni előtte, ami felébreszti a parfümök feledésbe merült magasztosságát. Visszahozza azt a különleges pillanatot, amikor egy kivételes parfümöt viszünk fel a bőrünkre. A Hedonist sorozat nem csupán egy varázslatos illatos utazás, hanem egyben az érzéki örömök ünnepe is. Minden alkotás egy csodálatosan kifinomultra csiszolt üvegben kerül bemutatásra, amik egyedülálló módon több száz valódi kristállyal vannak megtöltve. Az üveg maga egy kézzel készített fa dobozba van fektetve, melynek kialakítása a kígyóbőr érzéki látványát és tapintását idézi. Most 2 új illattal egészül ki a Hedonist sorozat; mindkettőt a világ legdrágább és legnemesebb nyersanyagai inspirálták. A kollekció minden eleme élvezetet és gondtalanságot sugároz. Különleges csomagolásuk már messziről felkeltik az érdeklődők figyelmét, megkülönböztetve őket minden más alkotástól.

eau de hongriePár napig Magyarországon volt  Viktória és egy villáminterjú erejéig kifaggattuk az illatokról!

Parfümblog: A 2013-ban megjelent és azóta hatalmas sikert elért Hedonistot most két új illat követ idén, a Hedonist Rose és a Hedonist Iris. Miért pont rózsa és miért pont írisz lett a két főszereplő?

Viktória: Már a Hedonist megalkotásánál is az volt az alapkoncepcióm, hogy a legnemesebb, a legdrágább nyersanyagokat kutatom fel az illat elkészítéséhez, és ezt egészítem ki egy-egy hedonista, vagy kényeztető alapanyaggal, hiszen a Hedonist az érzékeket gyönyörködteti. A blog közönségének biztosan nem kell már bemutatni a rózsaolajat és az íriszvajat, mint a parfümipar két legdrágább és legnagyobb presztízzsel rendelkező alapanyagát, amelyekkel méltóképp folytathattam a Hedonist irányvonalát.

Parfümblog: Volt-e valamilyen előzetes elképzelésed, hogy milyen karakterűek legyenek az új illatok?

Viktória: Már az elkészítésük során körvonalazódott ? amit egyébként az illatok előzetes tesztelése is visszaigazolt ? hogy a Rose egy modern nő képét fogja idézni, aki ugyan teljesen tisztában van páratlan vonzerejével, ennek ellenére nem veszi magát túl komolyan. Ezzel szemben, az Iris maga a nagybetűs NŐ, időtlen eleganciával.

Parfümblog: Nagy meglepetés volt, hogy a két új Hedonist illat mellett megjelent az Eau de Hongrie is.

Viktória: Még Grasse-ban (itt végzett Viktória, mint parfümőr ? szerk.) fogalmazódott meg bennem, hogy újra meg kellene alkotni a legendás ?Magyar Királyné Vize? parfümöt, mely az első modern értelemben vett parfüm volt. Az Eau de Hongrie unisex illat, mely a Tokaji Aszú nemes aromáját idézi.

Parfümblog: Várható, hogy a Hedonist sorozatnak lesz folytatása?

Viktória: Először szeretném túlélni a karácsonyt!!! 🙂 De komolyan, az új illatok nagyon pörögnek, egyelőre ezekre koncentrálok, de annyit elárulhatok, hogy folyamatosan dolgozunk új alkotásokon!

minya viktória parfümminta

“Egy nap egy VM illat” nyereményjáték!

Nagyon büszkék vagyunk Viktóriára és illataira, így most négy napon keresztül Minya Viktória napok lesznek a Parfümblogon, megünnepelve az első magyar parfümház sikerét! Nincs ünnep ajándék nélkül, ajándékot pedig most Ti kaptok, kedves olvasók Minya Viktóriától. 4 nap 4 nyeremény! Minden nap egy igazán szerencsés olvasó nyerhet egy luxusmintát a kollekció egyik darabjából, ez az aznapi játékban derül ki, hogy melyik illatot lehet megnyerni.

Mai nap nyereménye: egy luxusminta a nagy sikerű Hedonist illatból.

Mi a Hedonist parfüm koncepciója?

1. Sportos lendület egész napra

2. Érzékek gyönyörködtetése illatok által

3. Időtlen elegancia

A nyertest pedig azok között sorsoljuk ki, akik elküldik a helyes választ az info@parfumblog.hu email címre valamint a facebookon megosztják ezt a bejegyzést és lájkolják Viktoria Minya és a Parfümblog.hu facebook oldalát.

Andrea



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter