Madonna 62 éves lett! ;)

Ha megkérdezik, ki a kedvenc “énekesem” vagy előadóm, akkor körülbelül 12 éves korom óta azt mondom, hogy Madonna (és idén leszek 40….) Első zenekar, amiért rajongtam, na jó, megkaptam a kazettájukat, a Dolly Roll volt, a mai napig imádom (és nagyon sajnálom, hogy már mint Dolly Roll soha nem láthatom őket). Aztán jött Madonna, és a válogatáslemeze, onnantól nem volt megállás! Több koncertjére is sikerült eljutnom, megvan róla minden audio, amit csak itthon be lehet szerezni, vannak kivágott fotók, poszterek, sőt “dedikált” fanclub-os kártyám is. Szeretem, na! Mit nem adtam volna akkor (is) egy Madonna parfümért. Ma már szerencsések vagyunk, mert egyrészt két Madonna illat is kapható, másrészt pedig tudjuk, hogy mit szeret a Nagyasszony, így kicsit magunkénak tudhatunk valamit tőle, még ha csak illúzió is. Madonna imádja a parfümöket, és ezen belül is erősen vonzódik a jó bitang erős, virágos-fűszeres illatokhoz, kedvence a gardénia, mely édesanyjára emlékezteti.

Nézzük, mint használ a díva előszeretettel:

Madonna Truth or Dare

A Truth or Dare parfüm összetevői is azt sejtetik, hogy ütős, elementáris virágos illatot várhatunk. Valóban azt kapunk, mely fél óra után veszít vadságából és harsányságából, ez kinek jó hír, kinek nem az:) A fejjegyben lévő gardénia, tubarózsa és neroli rögtön “támadásba” lendül, szokatlan módon, hiszen ezeket a fehér virágokat inkább a szívjegyben szoktuk élvezni, ahol szépen lassan ki tudnak bontakozni, mint ahogy a Fracas-ban is tapasztalhatjuk. Az intenzív virágos kezdés mellé finoman kúszik be a szívjegy benzoina, mely nekem nem hiányozna a kompozícióból. Egy csipetnyi füstös, keleties, szexis jegyet kellene a csupa virágos illatba varázsolnia, de a szívjegy édes és krémes liliomja és jázminja teljesen elnyomja. Az alapjegy ámbra-pézsma kettőse remekül passzol a parfüm hangulatához, a vanília viszont egy olyan édeskék, szinte kislányos mellékszálat visz bele, ami megzavarja a virágok teljes kibontakozását. Kifejezetten jó áron lehet hozzájutni, már 6400 Ft-ért! Én megvettem a tusfürdőjét és testápolóját, bitang tartós illat!

Madonna Truth or Dare Naked

Maga az érzékiség, a meleg bujaság vadító illatjegyekkel csábítva. Mert ebben az illatban aztán van szufla, benne minden jóval, de valahogy mégis szelídebb, kerekebb, nem az az egyből letámadós típus, ha értitek mire gondolok. Mert milyen illat is lehet az, ahol már a fejjegyben a mézédes lonc a barackvirággal és a narancsvirággal karöltve lerohanja az orrot,  jó értelemben, és a szürreálisan gyengéd (mert nem arról híres) oudos alaphoz füstös benzoinnal kevert és kakaóval édesített szexis fás jegyek az erotika királynőnek is nevezhető vanília orchidea a szűzies gyöngyvirággal karöltve lejt körtáncot az ember bőrén?! Jó! Tudom, hogy ez az ömlengés vissza is üthet, mert esetleg sokatoknak csalódást fog okozni az illat, de érzékeltetni szerettem volna, hogy a Truth or Dare Naked mennyivel szebb, nőiesebb, hordhatóbb, és szerintem Madonnásabb illat, mint az elődje, és ennek ellenére alig lehet kapni. És ami még elképesztőbb, hogy nagyon olcsó…de tényleg. Úgyhogy érdemes pár ezer forintot áldozni rá annak, aki szereti az édes, meleg, fűszeres-orientális illatokat.

Robert Piguet Fracas

Bizony, nyíltan vagy sem Madonna első parfümje is kísértetiesen hasonlít a gardéniás parfümök királynőjéhez, melyet Madonna előszeretettel használ.

Annick Goutal Grand Amour és Gardenia Passion

Mindkét illat grandiózus, és klasszikus a maga nemében.

Dior Hypnotic Poison

Mondtam, hogy “dögös” illatokat használ a pöttöm, hófehér bőrű Madonna, ebből is látszik, hogy nem biztos, hogy minden esetben a külsőhöz kell passzintani a parfümöt, hanem érdemes a belső tulajdonságainkat kiemelni velük.

Frederick Malle Portrait of a Lady

Egyre több fotón és videón bukkan fel a szuper népszerű Portrait of a Lady parfüm Madonna instagram oldalán. Karakteres, modern klasszikus illat, nem csoda, hogy M. is odavan érte.

Byredo Oud Immortelle

Szemfüles rajongók fedezték fel, hogy Madonna egy turnéja során a stábja minden tagjának egy üveg Byredo Accord Oudot ajándékozott. Talán azt akarta, hogy körülötte csupa jó illatú ember legyen? 🙂

Nanadebarry Pink

Klasszikus illat kis csavarral. Nagyon hordható és nagyon nőies illat, örülök, hogy nekem is van:)

Escentic Molecules Molecule 01

Madonna is nagy rajongója a molekuláris parfümnek, melyről tudjuk, hogy hatalmas hype van körülötte, és egy pillanat alatt felkapta a fél sztárvilág. Tudjátok, nekem a Molecule 02 és a 03 jön be, de piszkosul, míg a legeslegjobb barátnémon a Molecule 01 isteni.

Lorenzo Villoresi privát parfüm

Melyet Sting és felesége születésnapi ajándékként készítettek kizárólag Madonna számára. Pézsmás, orientális illat, ha hinni lehet a pletykáknak.

Guerlain Nahema

Madonna imádja a múlt nagy karaktereit megeleveníteni, ezért nem csoda, hogy rajong a régi illatokért. A Nahema a Guerlain parfümök egyik meseszép orientális-virágos darabja.

Rochas Femme

Ha már múlt, és erős illatok, akkor nem meglepő, hogy a parfümök között megtalálható Rochas legendás Femme parfümje, mely klasszikus ciprusos illat gyümölcsökkel és fűszerekkel.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter