Ha április, akkor Armani

Giorgio Armani egy stílusikon. A 60-as években még kirakatrendezőként dolgozó tervező, 1975-ben alapította meg cégét, és azóta is meghatározó szerepet tölt be a divatvilágban. Jól ismert mondatát világszerte ismerik: ?A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának?.? Nos ízlések és pofonok, de én kifejezetten szeretem Armani munkásságát, Ő a luxusdivat kiemelkedő tervezője. Ruhakollekciói és cipői mellett egyre bővítette a termékek palettáját, ékszereket, bútorokat, fehérneműket, napszemüveg és fürdőruha kollekciót, Emporio Armani név alatt síruhákat és a lényeg: parfümöket is kiad!!

60289683

Ugyan szerencsére a tél már véget ért, április van, de az idő még mindig elég friss (sőt néha hűvös), a természet viszont megállíthatatlanul éled, a nap is kissé erősebben süt már. Ezt az újjáéledést pedig az Acqua di Gioia edp reprezentálja a legjobban. Megjelenésekor, 2010-ben nem voltam oda ezért az illatért, más volt az ízlésem, másmilyen illatokat szerettem jobban.

Acqua-di-Gioia-Giorgio-Armani_50ml_EdP

Most pedig egyre jobban a könnyedebb illatok felé veszem az irányt, az edt-khez viszont még túlságosan hideg van, így ez a tartós, mégis friss illat a hónap nagy befutója. A fejjegy amalfi citromja és mentája csak úgy berobban, tele élettel és frissességgel. Aztán a szívjegyben a 2 illatos tavaszi virág, a jázmin és a peónia átveszik a főszerepet egy kis rózsaszín bors kíséretében. Az alapjegy cédrusa és a labdanum virág egy kis száraz utóhatással ajándékozzák meg a viselőt, a cukor pedig enyhe édességet visz bele. Édes is és friss is, tartós, mégis könnyed. Összhangban áll a természettel, olyan, mint a lágy tavaszi szellő, mely messzire viszi a frissen nyíló tavaszi virágok illatát. Üvege épp oly szépen letisztult, mint maga az illat, teljes összhang, öröm, az élet szeretete bontakozik ki belőle. Én ezzel az illattal ünneplem idén az áprilist.

content_bg_women

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter