Guerlain Mitsouko edt- parfümkritika

Képzeljünk egy történetet, mely 1905-ben játszódik, egy japán asszony, Mitsouko szerelmi háromszögéről szól, aki japán admirális férje és egy angol tiszt között őrlődik. Ez a szerelmi történet ihlette meg Jacques Guerlaint, aki 1919-ben Mitsouko néven jelentette meg parfümjét, melyet azóta is minden idők legjobb parfümje között tartanak számon.

Mitsouko egy csodásan megkomponált parfüm – csakúgy, mint a Chanel No.5 – időtlen klasszikus, mely megállja a helyét a mai parfümdömpingben. Sajnos a Mitsouko is átesett anno ráncfelvarráson, a most kapható illat picit más, mint az eredeti, köszönhetően annak, hogy az állati, és egyes növényi összetevőket ma már szintetikus alapanyagokkal helyettesítenek. A Mitsouko közel 100 éves illat, hozzá kell tenni, meglátszik rajta, a mai nők orra a virágos-gyümölcsös parfümökhöz szokott, ezek mellett ez az erőteljes ciprusos-gyümölcsös illat jó nagy adag tölgymohával idegennek, egyenesen öregesnek hathat. A legtöbb parfümház (itt inkább niche parfümökre gondolok) minimum egy Mitsuokora hasonlító illatot szeretne előállítani, a ciprusos illatok szinte kötelező gyakorlatnak számítanak.

És valóban, amint valaki kipróbálja a Mitsoukot, rájön, ismeri ezt az illatot, életében számtalan nőn érezhette, számtalan parfüm alapjaiban fedezhette fel, de akár egyéb illatosítók között is felfedezhette ezt az illatot. Meleg, puha és fűszeres illat, mely lágy púderként simul a bőrre, eleganciát és stílust kölcsönözve viselőjének. Mert a Mitsouko parfümhöz alkalom és öltözék dukál – bár én itthon egy shortban, trikóban is roppant élvezem viselni.

A Mitsouko fejjegyében friss citrusok és puha aromás virágok találhatóak, melyek lágyan indulnának, ha az alapjegyben lévő fűszerbomba a tölgymohával nem rohanná meg szaglószervünket. Érdemes megvárni ennek az erőteljes kezdésnek a lecsengését megvárni, mert jutalmunk pár perc után egy krémesen édeskés (köszönhetően a baracknak) fűszeresen puha fás (vetiever és fahéj) illat lesz, mely gyengéden lüktet a bőrünkön. A jázmin és az orgona csupán krémesen édeskés, ártatlan jellegét kölcsönzi a kompozíciónak, az ylang-ylang harmonikusan illik az enyhén orientális jellegű fás-ámbrás alapjegyekhez. Izgalmas lehetne még egy kis gyöngyvirággal is, valahogy a japán vonal miatt erre asszociáltam. Az Eau de Toilette változatot használom, puhább és visszafogottabb, mint az edp változat.

Van valami izgalmas abban, hogy egy ilyen nagy múltú, régi illatot viselek, annak ellenére, hogy nem igazán hétköznapi viselet ma már, amit nagyon sajnálok. Hiába vagyok parfümrajongó vagy parfümfüggő, azt vallom, a kevesebb néha több, azaz nem kellene minden hónapban 20-30 új parfümöt kiadni, elég lenne a régi illatokat “életben tartani”. A Mitsouko szerencsére ma is kapható, sőt most igen kedvező áron (7.695 Ft) kapható itt!

Kipróbálnád? 1 ml-s illatminta itt!

 



1 thought on “Guerlain Mitsouko edt- parfümkritika”

  • Hello! A Mitsouko-ból van még mintád? A listán nem láttam. Köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter