Dolce & Gabbana Sicily – egy klasszikus újjászületése (?)

Dolce & Gabbana nem az a fajta divattervező páros, akik csak úgy ontják ki magukból a parfümöket. Sajnos annál inkább szeretnek szelektálni, beszüntetni, és egyszerre csak pár parfümvonalra koncentrálni. Így esett áldozatul az általam is rajongott Sicily a kihalásnak, és nyomtalanul tűnt el a parfümériák polcairól (akárcsak a By vagy D&G vagy Dolce & Gabbana Pour Femme). Tudom, hogy a Sicily ma egyáltalán nem lenne népszerű. Tipikusan az az illat, amelyet ha kifújsz, már dobod is félre, hogy mi ez a szúnyogriasztó illat, aztán ha valami csoda folytán bőrre is fújod, fél óra után nem tudod elképzelni, hogy mi ez az istenien friss, elegáns illat, amit egyébként mások is dicsérni fognak rajtad. Szóval nem lett slágerillat, mennie kellett, hiszen jött helyette a The One (ami azóta is nagy sláger).

Most pedig belengette a márka, hogy a klasszis újjáéled, és itt a Sicily újból, tessék csak nézni:

Ha a Jóisten kegyes hozzánk, akkor mi, kicsiny rajongói az illatnak, visszakapunk valamit az oly imádott Sicily-ből, mert az összetevők alapján nem feltétlenül gondolnám, hogy ugyanaz az illat (bergamott, jázmin, rózsa, heliotrop, szantál, pézsma), nálamnál szerencsésebbek már szagolták, és egyöntetűen kijelentették, hogy van köze a régi Sicily-hez.

Az új Sicily a The Velvet Collection darabja lesz. Ez a Dolce & Gabbana luxusvonala, mondhatni a niche vonal, amelyben kifejezetten minőségi, luxusérzetű illatokat találunk, természetesen kívül-belül luxus alapanyagokkal. Én is már beruháztam egy Velvet darabra, méghozzá a Velvet Desire-re, amely egy csodásan krémes, puha tubarózsás illat gardéniával és frangipánival. Ultra nőies, törékeny, mégis testes. Jelenleg az 50 ml-s változat 24.000 Ft körül van, ami enyhén szólva is baromi jó ár egy ilyen kvalitású illatért.

Szerencsénkre a notino.hu oldalon már rendelhetünk a kollekcióból, és remélem, hogy hamarosan kapható lesz a Sicily is, én azonnal le fogok csapni rá.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter