Beauty-percek: Avon újdonságok

Ismét pár Avon újdonság közül válogathattam idén augusztusban. Tudjátok, hogy a Parfümblogon a legtöbb árfekvésben lévő termékről olvashattok, próbálom a legtöbb igényt kiszolgálni, hiszen jó magam sem kizárólag luxus termékeket használok, szenvedélyesen keresem azt, ami jó és olcsó is. Vannak igazi kincsek, amelyek valóban beváltak és vannak olyan darabok, amelyek sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt. A mostani tesztelés során is inkább  az volt az érzésem, hogy sajnos nem én vagyok a tesztelt termékek célközönsége. De nézzük a véleményeket inkább:

Amit legjobban vártam, az a kétoldalú arctisztító kefe volt, mert kipróbáltam már egy sor olcsóbb meg kevésbé olcsó kefét, de még mindig keresem a szent grált. Nos, ez a kefe sajnos egyáltalán nem az én bőrömre lett tervezve. Két oldalán két különböző kefe található. Az egyik egy rövid, puha szilikon kefe, amely kifejezetten bőrhámlasztása jó. Nekem túl puha, túl gyengéd, én az erősebb mechanikus keféket szeretem. Kissé hasonló, mint a Foreo, de annak sörtéi kissé keményebbek, plusz ugye a vibrálás sokat dob rajta. Ez így nekem kevés, de érzékeny bőrre pont ez a megfelelő. A másik oldalon egy elképesztően sűrű, puha, hosszú szálú kefe van. Isteni érzés az arcon matatni vele, de nagyon tisztítani nem fog, mert ahhoz túl puha. Ellenben arcpakolást, arckrémet szuper felvinni vele és kicsit masszírozni, simogatni az arcot. Nálunk a gyereknél között ki, imádja használni.  2500 Ft. Itt megrendelhető!

Nagyon bejöttek a tavaly karácsonykor kiadott Avon pálcás illatosítók, akkor ódát is zengtem róluk. Tartós, jó illatú, minőségi termékek voltak. Ezért örültem meg, amikor megláttam, hogy Miami néven megjelent egy újabb diffuzer illatosító, azonnal lecsaptam rá. Vagány flamingós dobozban ugyanolyan vagány üveg érkezett, hozzá több bambusz pálcika és maga az illatos folyadék. Nos, az illata számomra már kevésbé volt egzotikus és vagány, olyan tipikus virágos-gyümölcsös légfrissítő illata van. Nem rossz, csak éppen nem is az a termék, amire felkapja az ember a fejét. Elvileg 8 hétig illatozik, nálam vészesen fogyott, igaz, az összes pálcikát beleraktam. Összetevők: A fejillatban licsi, citrom, görögdinnye, rózsa, muskátli, málna, vanília és pézsma. 4000 Ft

Végül jöjjön egy parfüm is 🙂

Az Incandessence az Avon egyik slágerillata, amelynek már több változata jelent meg. Az idei darab Incandessence Enjoy néven kapható, és egy valóban élvezetes, vidám illat rejtőzik az üvegben.

“Minden nap egy új lehetőség a vidámságra! Az Avon Incandessence Enjoy parfüm egy kecses és finom illat, mely természetes szépséget és felhőtlen boldogságot sugároz magából. Az illat szívjegyében rejtőző ritka alkotóelem, a napraforgó akkord pezsdítő energiát és csalafinta mosolyt áraszt, amely végtelen örömforrásként szolgál. A selymesen lágy pézsma és vidám citrus kellemes illatjegyei pedig úgy melegítik fel lelkünket, akár egy barátságos ölelés, mely azonnal jókedvre derít. Ajánlott fogyasztói ár: 4 199 Ft”

Meglepően vidám, pezsgő kis illat, mandarinnal a középpontban, és meglehetősen erős, túladagolt pézsmával. Kissé fás, fanyarkás, friss illat, amelyben a napraforgó illata egyfajta vidéki, megnyugtató hangulatot visz. Kifejezetten örülök, hogy nincs benne a tipikus Avon jázmin akkord, így az illat valóban üdítően bájos és friss. Próbáljátok ki!Ráadásul van hozzá testápoló, most csak 799 Ft-ért.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter