Roger & Gallet

1862 – ebben az évben alapította meg Charles Armand Roger és Charles Martial Gallet a Roger & Gallet parfümházat. Kifejezetten történelmi parfümháznak nevezhető, hiszen kevés az olyan kis parfümmanufaktúra, amely ennyi idő után is működik és virágzik (mármint üzleti értelemben). Ehhez azonban az kellett, hogy valami újat, valami különlegeset tudjanak a közönségnek nyújtani. Nos, a Roger & Gallet titka az abszolút tudatosságban rejlik: az ő esetükben nem üres frázis és hangzatos reklámfogás a valóban minőségi, természetes alapanyagok felhasználása, hiszen illataik kvázi aromaterápiás felhasználásara is alkalmasak.

logó

Jean Marie Farina 1806-ban megalkotta az Eau de Cologne-t, melynek receptúráját nagybátyjától örökölte egyenesen az 1700-as évekből. Ezt a népszerű receptúrát adta át Roger & Gallet cégnek, aki egész kis beuty birodalmat épített ki az illatai köré: 1879-ben luxusszappanokkal egészítették ki a parfümös tárházat, amelyek összetéveszthetetlenek, helyes kis kör alakúak, selyempapírba csomagolva. Napjainkban a parfümök és szappanok mellett testápolók, púderek és illatgyertyák is kaphatóak az adott illatokban, hogy kerek legyen az illatkollekció.

roger-gallet-c-website

A 28 parfümöt számláló Roger & Gallet kollekció illatai kvázi mono illatoknak számítanak: egy-egy parfümösszetevő nevével fémjelzett illatot emeltek ki az egyes parfümökben – mely természetesen nem azt jelenti, hogy csak az az adott illat van benne, hanem azt mutatják be, hogy gondosan megtervezett és megkomponált illatkörnyezetben hogyan lehet kiemelni az adott illatalapanyag szépségét.

rose szappan
szappanok

Ha egy valóban 1800- as évekbeli illatélményre vágyunk, akkor mindenképp próbáljuk ki a Jean Marie Farina Extra Vieille illatát, amely garantáltan megidézi a régmúltat citrusos-aromás illatával, akárcsak a klasszikus kölnik. Kedvencem a Rose, amelyről itt olvashattatok már bővebben, tüneményes és romantikus puha púderes rózsaillat. Szintén klasszikus a Lavande Royale, amely az egyik legnépszerűbb levendulás kölni uniszex kategóriában. A tavalyi év újdonsága volt a Gingembre Rouge, amely a klasszikus gyömbéres Eau de Gingembre vadabb, kalandosabb változata. Füge rajongóknak kihagyhatatlan a Fleur de Figuier, melynek eau de Parfum változata is elérhető már.

roger-gallet-escale-et

Sajnos nálunk kevésbé ismert a Roger & Gallet parfümház, pedig nemzetközi szinten nagyon elismert, olyan neves parfümőrök dolgoztak már a háznak, mint Alberto Morillas, Francis Kurkdjian és Philippe Romano.

Szerintem rendkívül jó ár/érték arányú termékekről van szó, és ezért az árért valóban megkapó francia sikket vásárolhatunk. Érdemes őket kipróbálni!

Andrea

 



3 thoughts on “Roger & Gallet”

  • Én kb 26 (!!!!!) éve kaptam a barátnőmtől e egy Bouquet Imperial-t, és még van egy pici az üveg alján. Nem romlott meg, nem változott semmit.
    Nem használom, mert azonnal elfogyna, de majd vadászok valahol, mert ezt nem untam meg soha. Imádom.

  • A fügés edp változatát Magyarországon hol lehet beszerezni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter