Renier Perfumes – az arc a márka mögött (interjú)

Nemrég olvashattatok az új, szenvedélyes és művészi niche parfümházról, a Renier Perfumes-ről (klikk ide), benne a bemutatkozó kollekció (Rain) három parfümjéről. Nagyon szerencsés vagyok, mert sikerült interjút kérnem és kapnom a márka alapítójától, Renier R. Mendeztől, benne megtudhatunk sok-sok kulisszatitkot és érdekességet is a Renier parfümmárkáról.

Parfümblog: A parfümjeidet körülveszi, körüllengi a művészet. Megcsodálhatjuk festményeidet a weboldaladon, és észrevehető, hogy a festményeid inspirálták az illataidat. Hogyan jött az ötlet vagy inspiráció, hogy a festményeidet parfümökbe “öntsd”? 

Renier: Gyermekkorom óta imádom a parfümöket és már nagyon korán kapcsolatba kerültem a műanyag felhasználásával a művészetben, mivel művészcsaládból származom. Így két szenvedélyem van az életemben, amelyet igazán imádok. Először szerettem volna kreálni egy parfümöt egy kiállításra és elnevezni arról a kiállításról, amelyre készült volna, de rájöttem, hogy ez tiszavirág életű lett volna, ezért döntöttem úgy, hogy összekapcsolom egy speciális festménnyel. Mindkét művészeti ágat együtt akartam csinálni én nem akartam eltérő irányítást a munkámban. Van két fantasztikus és varázslatos világa a teremtésnek, miért ne kreáljunk egy közös érzelmekkel teli hidat közéjük?

Parfümblog: Nagy múltú művészcsaládból származol. Vannak illatélményeid a gyermekkorodból? 

Renier:Főként néhány alapanyag amellyel a műhelyben dolgoztunk otthon. Különböző fák, mint a Sabina (boróka féle) fa, guajakfa, az agyag illata is, amelyből kerámiák készültek és néhány karakteres gyümölcs, amely nagyszüleim vidékén teremtek.

Parfümblog: Honnan származik a parfümök iránti szenvedélyed?

Renier: A színekből jön. Gyermekkoromban minden egyes színhez szerettem volna társítani illatot és elképzeltem, hogy néhány speciális árnyalat vajon milyen illatú lenne. És természetesen a kubai természet de mindvégig az illatokat színek szerint osztályozom a fejemben.

Parfümblog: Mennyire volt nehéz vagy komplikált együtt dolgozni Daniel Josier parfümőrrel? Értem én ez alatta azt, hogy hogyan tudtad az elképzeléseidet tolmácsolni, megmutatni?

Renier: Daniel Josier-vel való munkám nagyon könnyed és professzionális folyamat volt. A kezdetektől nagyon jól megértettük egymást a munkában, ha én azt mondtam, hogy egy fiatalos rózsás és orientális illatot akarok, amely az eső utáni trópusi kertre emlékeztet, akkor ő tökéletesen tudta, hogy miről beszélek, először is, mert megértette a munkámat, mint művész, és mert igazi mesterparfümőr és ugyanazt a nyelvet beszéljük. Valamikor én adtam neki akkordokat és átvéve az ideológiámat azt csiszolgatta, valamikor pedig nagyobb szabadságot adtam számára, mert tudom, hogy tudja, mit szeretnék. Természetesen egész idő alatt éreztem, hogy melyik a jó illat, amelyet szeretnék, és én voltam, aki végül kiválasztotta a végső formulát.

Parfümblog: A Rain (eső) kollekciód tele van szenvedéllyel. Van valamilyen speciális vagy jelentős kötődésed az esőhöz? 

Renier: Maga a parfüm kifújásának művelete nem emlékeztet téged az esőre? Az igazi életben eső után minden tiszta, tele van új élettel, újjászületéssel, illatokkal, attól függően éppen hol van az a hely és milyen az atmoszférája. Azt gondolom,hogy az eső koncepciója a parfümben nagyon jól definiálja magának a parfümhasználatnak a rítusát. Nagyon örülök neki, hogy én vagyok az első, aki felismerte ezt a parfümpiacon.

Parfümblog: Számos országban éltél, és számos kultúrát, embereket ismertél meg. Ezek az élmények visszaköszönnek az illataidban?

Renier: Minden ország, kultúra és ember természetesen különféle tapasztalásokat adott nekem de nincs közvetlenül hatása a parfümjeim kreálásának folyamatára. Minden parfüm mögött van egy történet. Mikor egy parfümöt kreálok, nagyobb figyelmet fordítok arra, hogy olyan történetet meséljek el benne, amely tele van érzelemmel amit minden egyes ember másképp fedez fel. Ez a legszebb része az alkotásnak és a leginkább kapcsolódó része a festészettel.

Parfümblog: Mit kedvelt leginkább a parfümjeidben? Van közöttük kedvenced? A kollekció előtt használtál parfümöket?

Renier: Mindegyiknek megvan a saját egyénisége, karaktere és lelke, amelyet jobban szeretek bennük és büszke vagyok rájuk! Igen, mielőtt saját parfümöket kreáltam volna sok parfümöt használtam. Nincs kifejezetten kedvenc márkám közülük.

Parfümblog: Napjainkban rengeteg niche/indie parfümház van jelen a parfümpiacon, nehéz közülük választani. A Renier Perfumes miben más, mint a többi?

Renier: Ahogy mondtad, napjainkban sok új parfümmárka van sok parfümmel együtt, a legtöbb márka az elmúlt 7-9 évben született. Mindannyian ugyanolyan alapanyagokból dolgozunk, ugyanolyan illatcsaládokkal, ezért is nehéz a választás. Sok márka születik úgy, hogy 10 vagy több parfümmel kerülnek ki egyből a piacra, tisztelem a munkáját és a szakértelmét mindenkinek, de úgy gondolom, hogy mindenhez ami igazán jó az életben, idő kell a megalkotásához. A Renier Perfumes lassan nőtte ki magát, az utolsó illaton (Kisses Rain) több, mint 5 hónapig dolgoztunk, mire azt tudtam mondani, hogy végre olyan, mint amit szerettem volna. Azt gondolom és hiszem, hogy ma a különbség a márkák között leginkább a minőségben és az egyediségben érhető tetten. A márka koncepciója, a marketinghez használt képek egyedisége. Ezek kombinációinak eredménye az, ami megkülönbözteti a Renier Perfumes márkát a többitől. Arra fókuszálok, hogy parfümjeim igazán személyesek, felejthetetlenek, felismerhetőek legyenek hiteles jelenléttel. Minden egyes parfümöm egy művészeti darabja a festményeimből, egy darab belőlem.

Parfümblog: Melyek a kedvenc parfüm összetevőid, amelyeket előszeretettel használsz? 

Renier: Nincs kedvenc összetevőm, de szeretem a fa és orientális a anyagokat.

Parfümblog: Hol kaphatóak a Renier parfümök, és van arra esély, hogy Magyarországon kipróbálhassuk őket?

Renier: Renier Perfumes megtalálható a hivatalos weboldalunkon (www.renierperfumes.com), a világ minden pontjára szállítunk. Emellett parfümjeink számos országban kaphatóak Európában, mint Spanyolország, Ausztria, Csehország, Oroszország, de az arab piac az, ahol illataink nagyon sikeresek. Hamarosan nyitunk az Egyesült Államok felé. Most nem vagyunk jelen egyik üzletben sem Budapesten. Nagy öröm és megtiszteltetés lenne látni Budát és Pestet az Esőim esőiben.

 

Parfümblog: Your fragrances surround the art. We can admire your paintings on your website, and we can notice that some paintings inspired your fragrances. How did come the idea or inspiration that you show your painting in perfume?

Renier: I love the world of Fragances from childhood and also from very early I am in relationship with the art Plastics, i come from artistic family. So there are 2 passions that I truly love all my life. At the begining I wanted to create one perfume per exhibition and give it to this perfume the name and date of this exhibition but I realize that will be very ephemeral  thats why I decide to do it with an specific painting, to connect them. I want to do both arts toguether and not to take differents directions in my work. There are 2 fantastics and magical worlds of creation, why not to create a bridge full of common emotions between them.

Parfümblog: You came from an art family with long history. Did you have olfactive memories from childhood?

Renier: Mainly from some materials that we worked in our atelier at home. Differents woods like Sabina, Guayacan, also the smell of clay for create ceramics pieces and some Characteristic fruits from the land in a country side where my grandparents lived.

Parfümblog: How did your passion for perfumes come from?

Renier: It comes from the colors. From my childhood I wanted to give a color to every scent, and I imagine how can smell one fragance inspired in some specific tone of color. Of course also from the cuban nature but all the time I classify the scents with a different color in my head!

Parfümblog: How hard or difficult was to working together with Daniel Josier perfumeur, I mean to understand and show your notions about your scents?

Renier: To work with Daniel Josier is very easy and professional process for me. From the begining we have a very good undertanding  conection of work, if I say that i want one young rose, juice and oriental that remid a tropical garden after the rain, he knows perfectly about what i am talking about, first because he understand my work as an artist, also because he is my professor of perfumery creations and we already talked the same language. Sometimes I gave him how I want some Chords and he get my idea and works in this tones, and sometimes I gave him more fredom because I know that he got the exactly idea of what i want. Of course all the time is me who feel wich is the right scent I want, is me who suggest some edition, and choose the final perfume result.

Parfümblog: Your Rain collection is full of passion. Is there a special relevance the rain for you?

Renier: The action of spray perfume on you is not in fack a rain? In real life after rain everything is clean, full of new life, reborn, perfumed, and depending of the place where you are the atmosphere smells different after rain. I think the concept of rain in perfumery make a very good definition of the action of use a fragance. I am very happy that I am the first who use it as a line in the market of fragances.

Parfümblog: You lived some country and you seen some culture and people. How are you feeling, it had impact on your scents? 

Renier: Every country, culture and people gave me of course different experiences but does not impact directely on the process of creation of my perfumes, Every Perfume has one story behind, When I create a fragance I am more focus in to transmit one story full of roles inside, fully of emotions that will be discovered and interpretate it per each person in a different way. This is the most beautiful part of the creation and the more relationship with the art of paintings.

Parfümblog: What do you like mostly in your scents? Have you favorite? Before you created your own fragrances did you use another scents? 

Renier: Every of them has their own personality, caracter and soul, is the more I like and i am proud of !  I dont have a favorite one ! Yes Before I create my own fragances I used a lot of scents! Also I dont have a 100% favorite one from other Brands.

Parfümblog: Todays we can discover many niche and indie perfume brands, fragrances, sometimes it’s difficult to choose from them. How would you say Renier Perfumes how different than other niche perfumes?

Renier: As you said today there are many new brands of perfumes with a lot of fragances each of them, mostly in the last 7 – 9 years more brands are born and born. All of us we are working with the same primary materials, working on the same olfactive scents families, Thats why is very complicate to choose.

A lot of brands borns and get in to the market with 10 or more fragances at the same time, I respect the work and the know how of everybody but I think that everything what is really good in the life needs time of creation. Renier Perfumes will Grow up slow but solid, we were working on the last Fragances Kisses Rain for more than 5 months, till I decided that is done, that is what i wanted.

I think and believe that what makes the difference betwen brands right today is first of all the quality and originality of the resulted fragance, The concept of the brand, and the authentic image of marketing. The result of these combinations is what I believe it makes the difference between Renier Perfumes and other brands. I am focus in to make every of my perfumes with a real personality, unforgettable, recognizable and with authentic presence. Every of my perfume is a peace of art as my paintings, they are a piece of me.

Parfümblog: Have you favorite ingredients?

Renier: I dont have favorite ingredients, but I love the woods and the oriental materias.

Parfümblog: Where can we buy your fragrances, and is there any chance to Renier’s Rains take Budapest? 

Renier: Renier Perfumes you can find in our official website (www.renierperfumes.com), we ship to the whole world. Also our perfumes are being sold in some countries of europe, as Spain, Austria, Czech Republic, also Russia but mostli in the arabian Market where my fragances are very sucesfull. Very soon we will start the distribution in United State .

At the momment we are not present in any shop of Budapest. It will be a really pleasure and honor to see BUDA and PEST under a rain of my Rains.

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter