113 éve született Christian Dior

Politikát tanuló, majd galériatulajdonossá váló Christian Dior álmában sem gondolta volna, hogy neve egyet jelent majd a divattal és luxussal. A normandiai ősöktől származó francia divattervező több mindent kipróbált, mielőtt kalapok, majd ruhák tervezésébe fogott volna. Szülei diplomata karriert szántak neki, de tanulmányait félbeszakítva kis galériát kezdett működtetni, ahol – többek között – Picasso, Matisse és Dali képeit állította ki. Egy betegség, és gazdasági csőd miatt fordult a tervezéshez, és a Figaro Illustré illusztrátora lett, ahol kalapvázlatokat készített. Itt figyeltek fel különös tehetségére a különböző divatházak, és szerződtették a fiatal Diort. Pár év múlva megalapította saját divatházát, ami berobbant a nemzetközi divatvilágba, forradalmasítva az úgynevezett „New Look” stílust, mely az ultranőies vonalairól volt híres, ezzel újra divatba hozva a nőies idomokat. Hamar felismerte, hogy a ruhák tervezése mellett a stílusos kiegészítőkre, és minőségi parfümökre lenne igény, így első ruhakollekciója mellett, 1947-ben kiadta első, Miss Dior elnevezésű illatát.

Ezt követően napjainkig megközelítően 100 parfüm jelent meg a Dior parfümház tervezése alatt. Maga Christian Dior nem sokáig élvezhette divatháza népszerűségét, korai halála után olyan neves divattervezők vezették a Dior házat, mint Yves Saint Lorent, Gianfranco Ferré, majd John Galliano. Szinte lehetetlen olyan sztárt felsorolni, aki legalább egyszer nem Dior ruhában vonult végig a piros szőnyegen. Kiegészítőinek, szépségápolási szereinek és parfümjeinek reklámarca a legnevesebb sztárok köréből kerül ki, úgy mint Sharon Stone, Monica Bellucci és Charlize Theron.

A Dior parfümöket 4 illatcsaládba sorolhatjuk. A citrusos illatok közé tartozik az Escalé a Pondichéry és az Escalé a Portobelo, amelyek fő alkotóelemei a citrusfélék, mandarin és bergamott. Férfiak számára citrusos illatcsaládban a Dior Homme Sport valamint az Eau Sauvage jelent meg. A virágos illatok melyek az érzékiséget hangsúlyozzák, elsősorban a rózsára, jázminra, íriszre és ylang-ylangra építenek. Ide tartoznak a Dior ház legnevesebb, legdivatosabb parfümjei, mint a különleges J’Adore, a klasszikussá vált Poison, Dolce Vita, Diorissimo és Dune, a fiatalok nagy kedvence Dior Addict 2. Ciprusos illatcsaládba tartozik a fiatalos Miss Chérie/Miss Dior sorozat, melyekben a bergamott, moha és pacsuli akkordokat manapság virágos és fás jegyekkel szelídítenek meg. Az orientális illatok a Dior ház nagyágyúi, a fűszeres és fás illatjegyekkel komponált Addict, Midnight Poison, Hypnotic Poison és Dioressence a szenvedélyes nők védjegyévé váltak.

Férfiaknak szánt illatok közül az aromás illatcsaládban található a Dior Homme és a Higher, melyek a levendula és a rozmaring frissességét nyújtják használóiknak. A fás illatcsaládhoz tartozik a Fahrenheit, Dune pour Homme, Jules és Higher Energie.

 

 

 

 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter