Vadászat a “tökéletes” parfümre

Gyakran hallom, hogy egy élet sem elég arra, hogy megtaláljuk saját signature, azaz a “nagy Ő” parfümünket, mely- jöhetnek divathullámok, fellángolások – akkor is a legkedvesebb parfümünk marad. Saját, még járt utamat szeretném veletek megosztani.

Két féle ember van: az egyik egy életen át ugyanazt az illatot viseli, a másik pedig ha nem évszakonként, de igen sűrűn váltogatja parfümjeit. Egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik: az, aki kitart egy jól bevált illat mellett már felismerhető ismerősei számára pusztán az illatnyoma alapján, az pedig, aki keresi, kutatja az újabbnál újabb, jobbnál jobb illatokat, a vadászatban, keresgélésben és az újdonságokban lelheti örömét.

De sehol nincs az leírva, hogy a két típus nem lehet egyszerre egy is. Vegyünk például engem. Gimnazistaként Versace Versus parfümje olyan elementáris erővel hatott rám, mint még illat előtte sohasem. Egy veszprémi kis parfümériát eleinte messziről kerülgettem – az a tipikus, pult elől kikérős módszerük volt – majd összeszedtem a bátorságom, és egyszerűen ismeretlenül ráböktem a Versus bordó üvegére. Ott végem volt. Évekig használtam, barátok, ismerősök már a parfüm illata alapján beazonosítottak. De ez nem volt elég, újabb és újabb illatokat próbáltam ki, hátha lesz még olyan parfüm, amely ilyen hatással lesz rám. Mert az évek során bizony ráuntam nagy kedvencemre, vagy talán még sem az volt a nagy Ő?

Pár évre rá Budapestre kerültem főiskolásként. Mit tudtam én addig a szép nagy parfümériákról, sosem láttam előtte még olyan boltot, ahol a parfümöket szabadon ki lehetett próbálni, nem kellett pironkodva az eladótól kérni. Besétáltunk barátnőimmel egy ilyen parfümériába (talán Azúr volt, vagy Díva center?), és az egyik kiemelt pulton volt az akkor új Kenzo Jungle Tigre. Mivel tetszett az üvege, kipróbáltam. És bang! Újból úgy éreztem, végem van. Imádtam magamon, az egész napomat feldobta az illat, nem győztem betelni vele. Szegény főiskolásként viszont nem tellett rá, így az akkoriban megjelenő kimérős parfümben vettem meg…arra jó volt, hogy emlékeztessen arra, mi után vágyakozom. Aztán egy római vakáció alkalmával egy üveg boldog tulajdonosa lettem, mit sem számított a rekkenő nyári hőség, boldogan fújtam magamra..ha akkor tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó üvegem belőle, takarékoskodtam volna…mert – ahogy lenni szokott minden jóval – kivonták a forgalomból. Egy drága parfümös ismerősöm annyit tudott értem tenni, hogy egy mintát és egy 5 ml-s kis üveges parfümöt szerzett nekem, melyeket ünnepnapokon veszek elő és használom. Mert ezen alkalmakkor döbbenek rá, hogy ez az az illat, ami minden feltétel és mellémagyarázás nélkül jó rajtam, amit mindig kívánok, amit mindig jó viselni, ami feldob, ami érzékivé tesz, ami magabiztosságot ad, ami én vagyok. De! Annyi, de annyi parfüm van még, amit nem próbáltam, mi van ha közöttük van egy sokkal jobb, egy számomra még tökéletesebb. Ez a nyugtalanság hajt tovább és tovább a parfümök világában, míg a végére nem érek, és azt nem mondhatom: már nem kell más, csak ez az egy illat. Meglátjuk! 🙂

Ti hogy álltok a tökéletes parfümmel? Megtaláltátok már a számotokra legjobb illatot?