Nincsen nyár vitorlázás és tengerillatok nélkül

Aki rendszeresen követi a blogot, bizonyára nagyon jól tudja, hogy mindegyikért odavagyok: a nyárért, a vitorlázásért és a tengerért vagy épp a Balatonért. És mint minden illat egyben egy utazás is, így most néhány tenger és vitorlázás ihlette illattal teli utazásra invitállak Titeket. A témát pedig rengeteg oldaláról meg lehet közelíteni, a vitorlázás adta életérzés, a végtelen vizek nyújtotta szabadság, a sport, a természet erőivel való küzdelem vagy épp ennek a világnak az elegáns előkelősége, a tenger vagy a Balaton ezernyi színe mind benne van. Sokan nehezen tudják értelmezni a parfümök lényegét, azt, amit a parfümőr ki akar fejezni, sok esetben túl megfoghatatlan, már-már elrugaszkodik a valóságtól. Az emberre jellemző, hogy szeretné megragadni a pillanatot, így arra gondoltam mi van, ha ezt most nem csak parfümökkel teszem? Kerestem egy igazán egyedi és profi ékszereket készítő magyar művészt, aki kötélből kreált, vitorlázás ihlette karkötőivel, nyakláncaival, fülbevalóival ragadja meg a vízen töltött pillanatokat. Így a tengerhez való ragaszkodásomat már nem csak a parfümjeimmel tudom egész évben kifejezni, hanem a Rope On ékszereket magamon viselve télen és ősszel is ennek a nyárnak a csodás pillanatai fognak majd eszembe jutni, napsütéssel, a vízen töltött idővel, nevetéssel és boldogsággal.

11214312_996965743669108_8449702268302196869_n

Ha a régebben még nem említett kedvenc tengerillataimat nézzük, akkor a leghosszabb utazás, a viharok, a tomboló szél, a tarajos, zabolázatlan hullámok illata az Atelier Cologne Mistral Patchouli-ja. Férfias illatával a küzdelmet szimbolizálja, egy hosszú utazást keresztül az Atlanti Óceánon. A Kanári- vagy talán a Zöld-foki-szigetekről induló vitorlás, melyen induláskor még érződik a forró homok illata, a meleg szél, mely a sós víz illatába áztatott vetiver, grapefruit, ánizs, írisz és pacsuli illatát viszi egy kis muskátlival (melyet a pasik általában nagyon utálnak) igazán férfias, kalandvággyal és adrenalinnal fűtött illatot mutat be. Benne a hosszú út minden bizonytalanságával, napokkal, amikor az ember nem lát szárazföldet, az élet összes küzdelmével és győzelmével.

o.18211

Az Atlanti-Óceánon áthajózva megérkezünk a Karib-tengerre. Itt minden más, az óceán sötétkékjét felváltja a kis szigetek közötti türkiz tenger. Az óceánt átszelő vitorlást egy kecses, de makrancos katamaránra cseréljük, mely a küzdelem után a felszabadultságot és játékosság élményét hozza. Az új hely, új kihívások, új emberek, a trópusi növények illatának élménye, olyan, mint amikor kavicsot dobunk a vízbe. Itt a tenger illata is más, új hatások, új élmények és egy kis Mare Nostrum Aura Maris Lorenzo Villoresi legférfiasabb illattárából. Lehetne ez az illat a Földközi-tenger illata is, de én mégis a Karib-szigetvilághoz társítom. Az Aura Maris légies könnyedségében ott rejtőznek a szigetvilág zamatos gyümölcsei, a narancs és bergamott frissessége az örök optimizmust hordozva. Fás jegyek, zöld növények, nárcisz és jázmin illata száll a szélben, vidám versenyzésre hívva a térség katamaránjait.

1375965_642163592484684_666935248_n

Küzdelmeket és a sport örömét magunk mögött hagyva a Maison Francis Kurkdjian Aqua Vitae-val hajózunk Formentera szigetére. Az ibizai bulik hangos lüktetése erre a szigetre már nem hallatszik, itt minden a nyugalomról és pihenésről szól. A tenger türkiz, a partközelben hajózva egyszerre éljük át a biztonság nyugalmát és a tenger adta élményt. Ez az illat könnyed és lágy, mint egy gyöngéd érintés, messzire hajózik minden problémától. Nyarat idéző friss citromban és mandarinban fürdik a jázmin, vanília, a tonkabab és a fás jegyek. Itt a gondtalan relaxálás ideje.

2680284634

Az otthon ott van, ahol a hajód…tartja egy mondás. Egy fajsúlyosabb illat, a Profumum Roma Acqua di Sale a hazaérkezésről szól. Amikor a tengeren töltött hosszú idő után megérkezel haza, oda ahova tartozol. Amikor a hajóról meglátod az olasz partokat, egy perc, amikor elgondolkodsz hol is köss ki először, Camogli óriási hullámai között, vagy a Cinque Terre egyik városkájában, majd egyenesbe állítod a hajót és elindulsz Portofino felé. Izgatott várakozással szippantod be a tömény sós levegőt, melyet az Acqua di Sale tökéletesen ragadott meg, a sós víz illata, hínárral, mirtusszal, uszadékfával és cédrussal ezt a mediterrán hazaérkezést szimbolizálja. Szinte hallod Andrea Bocelli számait, a Love in Portofino-t, a Cuando me enamoro-t és a Senza Fine-t (mert a megérkezés élménye és érzése sosem érhet véget). Izgatottan kötsz ki a már jól ismert helyen, tudod, hogy megérkeztél, mélyen belélegzed a sós illatot, majd a hajóról leszállva besétálsz az ékszerként ragyogó városkába.

1451460_679977442036632_265268778_n

Még azoknak is, akik legszívesebben életük minden hetét máshol töltenék – mint én – nekik is szükségük van arra néha, hogy valahol végleg kidobják a horgonyt. És ezt a bizonyos horgonyt, mely a Heeley Sel Marin-jának üvegén pompázik éppen Antibes városával szemben dobnám ki. A vár, a pálmafák, a háttérben a sokszor nyáron is havas hegycsúcsok és a Nomád szobor tengert figyelő alakja maga a tökéletes boldogság. A Sel Marin ezt a pillanatot ragadja meg. Van az a fajta boldogság, mely nem múlik el soha, Antibes és a Cote d’Azur pedig ezt a boldogságot szimbolizálja. A győztesen lobogó hófehér vitorla, a mediterrán tájak illata és a tenger legszebb színei mind ott rejtőznek a Sel Marin-ban, zöld növények, citrom, tölgymoha, sós tenger, hínár és cédrus formájában. Azt mondják a tengervíz mindenre gyógyír, a hajra, bőrre, légzésre…és a honvágyra…talán ezért tölt el mindig eufóriával, amikor magamra fújom a Sel Marin-t, mert ideig-óráig magammal vihetem a tenger és a Francia Riviéra illúzióját. Az illatot magamra fújva, a Rope On kötélékszereket és egy elegáns hófehér ruhát magamra öltve sétálok ki Port Vauban kikötőjébe, régi ismerősöket üdvözölve, boldogan haladva a nyár forgatagában.

james-heeley-103203399_v650x433

Az utazás végére érve visszatérünk a Balatonhoz, hisz innen indult ki a vitorlázás iránti szeretetem, és ha bár a vize nem sós, de megnyugtató vagy éppen viharos hullámai ugyanolyan időtlenséget tudnak mutatni, mint a tenger…csak másképp. Épp ezért az Amouage Reflection-nel zárom ezt az összeállítást. Acquás illata (mely nem a sós vizet képviseli) remekül illeszkedik bele az itthoni vitorlázás nyújtotta élménybe. Látom a túlpartot, körbevesz a víz, frézia, ibolya, jázmin, szantálfa és magnólia vízzel átitatott illata leng körül, optimizmussal tölt el, egyszerűen jól érzem magam tőle. Nézem a vizet és a parfüm nevében rejlő visszatükröződést kutatom. A parttól távolodva a tükörképekben rejlő illúziót nézem és megszűnik körülöttem minden, élvezem a pillanatot, ami úgy jó, ahogy van.

Az illatokat a Neroli Parfümériában találjátok meg, az egyedi vitorlás ékszereket pedig a következő oldalon: https://www.facebook.com/ropeon

Jó szelet, szép nyarat és rengeteg napsütést!

Szylwy



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter