Miller Harris L’Air de Rien – parfümkritika

Parfümökkel eltöltött közel 10 évem (előtte is töltöttem velük időt, csak 10 éve mondjuk tudatosabban) alatt sok mindent megtanultam az illatokról, de legfőképpen magamról, és élvezettel figyelem, ahogy parfümízlésem alakul, formálódik. Mert nem mondanám, hogy teljesen megváltozott, de ki kell mondani, van, amihez hozzáértem. És ez így van jól. A niche márkák közötti barangolás sem ment egyszerűen a kezdetek kezdetén. Mert ha nem megfelelő darabokkal kezd az ember, könnyen elriaszthatja azt, aki ezidáig remekül elvolt a mainstream szegmensben, de szeretné szélesíteni ismereteinek palettáját. Én pedig azt hittem, hogy ha nem követem azt, és nem rajongok azért, mint mások a parfümös fórumokon, akkor biztos velem van a baj…csacsi én… akkor még nem tudtam, hogy az, hogy egy illat tetszik-e vagy sem, egyáltalán nem tudatos döntés eredménye, hogy is lenne az, hiszen a legösztönösebb agyi részünkkel “érezzük” az illatokat, s különböző bonyolult agyi folyamatok által kötjük valamilyen emlékhez, képhez. Megerőszakolni ezt a rendszert nem lehet, de csiszolni, trenírozni lehet. Lehet gyűjteni egy csomó illatélményt, amely segít a képi asszociációk kialakításában. Néha sajnálom, hogy egy-egy kiemelkedő niche parfümmel a korai időkben találkoztam, mert az illatoknál is az első benyomás fontos (de nem minden), és ma már élvezem az illatukat, de mindig bennem marad az a negatív élmény, amit először kiváltott belőlem.

Nagyon korai időkben, úgy 8 éve sikerült megvásárolnom az akkori teljes Miller Harris mintakollekciót. Mert agyon ajnározták, mert baromira tetszett a csomagolásuk, és mert nagyon menőnek tűnt. A körülbelül 10-14 illatból mondjuk tetszett elsőre 3-4, másik 4 nem volt rossz, a többi nem fogott meg, és egy kifejezetten taszított. Az a bizonyos L’Air de Rien, amelyről mindenki szuperlatívuszokban beszélt. Az én akkori orromnak kifejezetten nem volt kellemes illat, nem szívesen viseltem volna. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy mi lehet a baj velem, hogy nem tetszik, de szép csendben lapultam, és éltem tovább az életem. Mostanáig.  A Notino.hu oldalon nagyon kedvező áron elém tornyosult egy 50 ml-s változat, miközben Miller Harris parfümjei között nézelődtem. Piszkálni kezdte a fantáziámat, hiszen azóta számos, anno “nem tetsző” parfüm átjutott a szűrőn és megszerettem, gondoltam, hátha most jön el nálam a Jane Birkin ihlette “semmi levegő”, és megrendeltem.

Jane Birkin színésznő, énekesnő

Jane Birkin, az angol-francia színésznő a 60-70-es évek ikonja, aki búgó hangon énekelte a Je t’aime dalt (ó, hogy rühelltem mindig is), és lett trendteremtő, aki számára a Hermés megálmodta a ma már aranyáron mért Birkin táskát. Úgy látszik, Lyn Harris is múzsájának fogadta Jane-t, hiszen számára kreálta a L’Air de Rient, a semmi levegőjét. A legenda szerint Jane olyan illatot szeretett volna, amely a könyvtár, a régi könyvek ódon illatára emlékezteti, részben sikerült is.

Lyn Harris parfümőr, a Miller Harris márka alapítója

Nos, a L’Air de Rien 8 év után sem lett a kedvencem. Érdekes módon, máshogy érzem, máshogy fogadom be, mint anno, de most más akkordok azok, amelyeket nem érzek magaménak. Anno túl poros, túl dohos illatnak tűnt nekem, nyomasztó volt, és túlságosan “agyongondolt”. Erős, animális-ámbrás-pézsmás, földes-tölgymohás akkordok simulnak össze benne, számomra már-már túl nyersen. Ki kell mondanom, a kifújás utáni első 10 percben nem szól másról az illat, mint egy enyhén kutyakakis beütésű, vagy vizeletszaggal kevert fás jegy, amely mellett a tölgymoha valami irtózatos módon fel van hangosítva. Nyilván ezt érzem én ilyen szúrósnak, s ezt erősíti még a keserű narancsvirág, és a nagyon halványan kutyakaki jellegű animális felhang, amely az erőteljes és nyers ámbra-pézsma kombinációból árad. Ha nem lenne vanília az alapokban, akkor nem is tudom, mi lenne itt 🙂 viszont a vanília lepuhítja, lekerekíti ezeket a nyers felhangokat. A pacsuli, amelyet úgy szeretek, itt valahogy nem tud érvényesülni, így jár az, aki nem megfelelő társaságba keveredik.

Ha adok neki egy fél órát, akkor valóban egy kényelmes, nem harsány, tiszta de mélységében megragadható illattá válik, valóban az ember asszociálhat ódon könyvek halmazára. Kérdés, hogy szeretnék-e antikvárium illatú lenni…

Összetevők: neroli, pacsuli, tölgymoha, pézsma, ámbra, vanília

Sillage: 3 –  nagyon visszafogott

Tartósság: 3/4 – niche, de mégsem mondanám, hogy tartósságban többet tud, mint egy  mainstream parfüm

Szexifaktor: 2 – csodálkoznék rajta, ha valaki szexinek találná

Elegancia: 4 – viszont van az az öltözék, ami mellett elegáns lehet ez az illat

Korosztály: uniszex, bohém, nagyon művészi és öntörvényű illat, én nem tudom viselni, hangulat kell hozzá. Miller Harris-től sokkal inkább tetszik a Fleur Oriental, a La Pluie és a Noix de Tubereuse.

Árkategória/árérték: 50 ml teszter most 14.000 ft körül van, amúgy ez a parfüm 20.000-30.000 Ft körüli kategória, szóval aki ki szeretné próbálni, most tegye!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Facebook
  • Twitter