Chanel Coco Noir – parfümkritika

Ma véletlenül kószáltam a Müller mellett, muszáj volt betérnem, már csak azért is, mert olyan kedves eladók dolgoznak itt mifelénk:) És milyen jól tettem, hogy beszédültem a boltba, hiszen a legkedvesebb eladó (ismerve engem) rögtön az újdonságokat sorolta, közöttük az új Chanel Coco Noirt. Nem akartam hinni a szememnek…akkora szigor, titok övezte a megjelenését, hogy azt gondoltam, még jó fél-egy év, mire eljut hozzánk. Hát nem. Már kapható a Müller drogériákban:)

 

Nos, első találkozásra/szippantásra csalódás volt…ahogy szívszerelem lett anno a Coco Mademoiselle – és ne felejtsük el, hogy a Coco vonal új darabja áll előttünk -, olyannyira nem tetszett az orromnak a sötét, füstös jegyek térnyerése rögtön az első pillanatban. Aztán belegondoltam, hogy mit is vártam…már a neve (Noir) is egy erőteljes illatot sejtet, pláne a parfüm köré épített marketingszöveg: Velence rejtelmes éjszakai élete, hangulata, mely Coco Chanel folyton nyüzsgő életével áll párhuzamban. Aztán, ahogy lenni szokott, az orrom rátapadt egész nap a bőrömre, már tudom, hogy mégis csak van benne valami, ami megfogott.

Sok parfümös oldalon a Coco Mademoiselle-hez hasonlítják, míg mások a Cocohoz. Mindenkinek igaza van, és senkinek sem. A Coco harsány, érzékiségtől duzzadó akkordjai itt haloványan muzsikálnak, inkább szelíden dorombolnak akár egy kiscica, míg a Coco Mademoiselle csajossága, édesen bájos vidámsága nagylányos komolysággá változott. A kis Mademoiselle felnőtt, és már egy komolyabb parfümre vágyik. Pontosan ezt jelenti számomra a Coco Noir. A hangos és pacsulitól füstös nyitány után csudaszépen megpihen a bőrön, számomra kissé gyengécsként ontja illatát (szokatlan egy Chaneltől…).

A fejjegy természetesen citrusokkal kezdődik (grapefruit, bergamott), melyet rögtön elnyomnak a szívjegy domináns és nőies virágai. A muskátli a jázmin-rózsa duót kissé fanyarkásabb útra tereli, itt már nem az édes akkordra mentek rá, hiszen a célközönség (30-as és azon túl) már túl van a vattacukor illatokon, egy tisztességesen elegáns illatnak illik minimum tartalmaznia egy-egy “klasszikus” akkordot. Fehér pézsma mellett az olibanum gyantás illata ad az alapnak melegséget, melyet a vanília és a tonkabab tesz egy csipetnyit krémessé. A szantálfa, mint nagy kedvencem, mesésen puha, intim és érzéki, itt is. És hát a pacsuli, mely feltör, kibontakozik, és ott marad, ahogy kell.

Mivel én is 30-as vagyok,  megszólítva érzem magam, jártam már többször Velencében, teljesen átérzem az illat mondanivalóját, az eddigi Coco darabokat is szeretem, én teljes mértékben elégedett vagyok a Coco Noirral…csak egy cseppet lenne tartósabb:(



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter