Calvin Klein Downtown – parfümkritika

Manapság parfümök szaglászása közben az a ritka, ha nem nyugtázzuk: “ezt az illatot már éreztem valahol”, hiszen ennyi parfüm után igazán nehéz valami újat mutatni, főleg akkor, ha a biztos sikerrel hajt az adott parfümház, és az aktuális parfümtrendnek megfelelően rendel meg egy illatot.

Calvin Klein illataira mindig odafigyel a világ, bár a CK One-hoz hasonló nagy durranást azóta sem sikerült elérniük. A 2005-ben debütált Euphoria is csak súrolta a One népszerűségének határát, a 2010-ben megjelent Beauty halk sikere pedig meg sem közelítette az (pedig milyen kár, szép kis nőies illat a Beauty). Most a Downtown hivatott arra, hogy megpályázza a legkeresettebb Calvin Klein illatok pozícióját.

A Downtown nyíltan az ifjabb generációt célozza meg: “friss virágok és aromás fák, rabul ejtve a magabiztos nő lényegét”.

downtown-calvin-klein

Mondhatnám, hogy a Downtown nem merészkedik túl messzire a mostani parfümirányzatoktól, hiszen meglehetősen gazdag gyümölcsös jegyekben, édeskés virágokban és enyhe fűszerekben, viszont kicsit kikacsint a komfortzónából az erőteljesebb fás jegyekkel, mely nem éppen a mai fiatalok kedvelt illatjegye. A Downtown így számomra kissé meghasonlott illat: egyrészt ha úgy vesszük a fiatalos faktor a már megszokott édeskés körte és szilva, az energikus akkordokért felelős citrusok (bergamott, citrom), a kissé éles felhangú neroli mellé mixelt rózsabors. A modern és nőies karakter a szívjegy ibolyalevél és gardénia kettőse mellett az alapjegy puha, érzéki fás akkordjainak köszönhető, melyet puha, meleg pézsma és visszafogott tömjén kísér.

Tipikusan nem rózsaszín illat, aki az üvege alapján erre számít, csalódni fog. Nem is baj, hogy nem “rózsaszín” illat! A mai fiataloktól már távol áll a cukiság, az illat reklámarca Rooney Mara is minden, csak nem cuki, és milyen jól passzol az illathoz. Merthogy a cukiság és rózsaszín édeskés felhang öt perc után elpárolog és helyette a komolyabb, érettebb és misztikusabb fás-fűszeres-virágos jegyek kezdenek kinyílni.

Calvin-Klein-Downtown

Ajánlom azoknak a lányoknak és nőknek (mert szerintem nem csak a fiataloké ez az illat), akik mernek túllépni a mai divat által diktált komfortzónán, és lázadó, vadóc énjüket erősíteni a Downtown illatával.

Csapjatok le rá már akár 9290 Ft-ért az Iparfüméria.hu oldalon!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Facebook
  • Twitter